Olvastasson a csillagaiban a csodarabbival!

Kinga barátnőm véletlenül jósnőnél járt a napokban. Igen, átérzem, hogy ez a mondat kissé paradox – véletlenül jósoltatni viszonylag lehetetlen. Pedig megtörtént: Kinga egy tévéműsor szerkesztőjeként várakozott, míg a stáb készen áll a forgatásra, a jósnő pedig a sztori szereplője volt – ám megunta, hogy percek óta nem jósolt senkinek, így kivetett néhány kártyát Kingának. Barátnőm hamar megtudta, hogy három év múlva szülni fog, és hogy hamarosan megbetegszik valakije, sőt, az is kiderült, hogy szülés után karrierváltás vár rá. Miután meghallgattam a sztorit, csupán annyit mondtam: „Én már mindenben hiszek.” És tényleg így van. Annyiszor láttam már csodákat életem során, annyi lehetetlennek tűnő lehetőséggel találkoztam, hogy ha nekem valaki azt mondja: „Képzeld, az unokatesóm tud repülni”, az felelném: „De jó neki. Szerinted meg tud tanítani?”

Az igazság odaát van

A társadalmunk elérkezett arra a pontra, amikor szembesülünk vele: léteznek az öt érzékszervünk számára felfoghatatlan energiák, ezt pedig mára a tudomány is alátámasztja – elég, ha a nanotechnológiára, vagy a pillangó effektusra gondolunk. Ezzel együtt a spiritualitás is legitimitást kapott. Az asztrológia nem a hetilapok “ma a Bakok összevesznek a szüleikkel” stílusú szösszeneteit jelenti az átlagember számára; aki imádkozik, azt nem bélyegezzük meg azonnal bigottként; aki meditál, az ettől még nem lila ködben úszó hippi. Persze szó sincs róla, hogy csont nélkül elhinném egy jövendőmondó minden szavát: hiszem, hogy mind magunk felelünk a sorsunkért, csakhogy a jós, az asztrológus, vagy más spirituális vezető iránymutatása segíthet formálni a prioritáslistát. Ha mondjuk azt mondja: “bele fogsz betegedni a munkádba / kapcsolatodba”, eljuttathat egy nagyon fontos ponthoz: amikor felismerem, hogy szenvedek és változtatnom kell.

Mi a csoda az a csodarabbi?

Vallom, hogy soha nem hallunk meg olyasmit, amit nem fontos meghallanunk – ha az utca túloldaláról kiáltja egy férfi a kislányának, hogy “vigyázz, autó!”, és ez valamiért megüti a fülemet, meggyőződésem, hogy üzenetet kaptam: jobban kell vigyáznom magamra és másokra. Ilyen egyszerű. Ezek után nem meglepő, hogy kapva kaptam a lehetőségen, mikor egy izraeli-magyar barátnőm, Eszter felvetette: látogassuk meg a rabbiját. Ez talán elsőre furán hangzik, ami alapján sokan rögtön azt is feltételeznék, hogy Eszter egy mélyen vallásos zsidó asszony, pedig Izraelben egyáltalán nem ritka, hogy városi yuppie-k, a zsidó vallás hagyományait éppenhogy csak követő fiatal szülők, vagy épp szerelmet kereső szinglik felkeresnek egy “csodarabbit”. Valaha Magyarországon is éltek hászid és kabbalista gondolkodók, akikhez tanácsért, gyógyulás reményében érkeztek a látogatók: Kossuth Lajost például – saját emlékiratai szerint – az újhelyi csodarabbi, Teitelbaum Mózes gyógyította ki egy komoly betegségből, majd megjósolta neki: "Te leszel néped zászlóhordója."

Atombunker szent könyvekből

Előre bocsátom (egyesek örömére, mások bánatára), hogy rólam semmi ilyesmit nem mondott Rabbi Chaim Foox Shlita, akit épp a legutóbbi Gáza-Izrael konfliktus kellős közepén látogattam meg. Mondott viszont egy csomó más érdekes dolgot. A beszélgetésünket két légiriadó is megzavarta, és amikor megkérdezük a rabbit, van-e bunkerszobája (Izraelben szinte minden házban akad), azt felelte: “Ez itt a bunkerszoba” – és széttárta a karját, a faltól falig, padlótól plafonig könyvekkel megpakolt polcokra mutatva. A rabbi többszáz éves kéziratok és ősi hagyományok alapján jósol, de sokan jönnek hozzá “varázsbogyói” miatt is: természetes alapanyagú, főként gyógynövényekből gyúrt medicinákkal is foglalkozik. Chaim Foox Shlita rabbi ortodox, mélyen vallásos, hagyománykövető zsidó családba született, de a szülei úgy határoztak, modernebb utat választanak.

Kabbala, vagy filléres pszichológia?

Már a jeshivában, a tradicionális vallási iskolában tanulmányozni kezdte kabbala, a zsidó miszticizmus tanait, ám erről még a legközelebbi barátai sem tudtak – a szigorú elvek szerint ugyanis a kabbalista könyveket csak arra kiválasztott, nagy tudású, idősebb férfiak nyithatják fel. “A szüleim viszont sosem akadályoztak meg a Kabbala-tanulásban. Úgy apai, mint anyai ágon akadnak nagy bölcsek a felmenőim között, így a szüleim úgy fogták fel: az érdeklődésem csak mégszorosabbra fonja a családi köteléket. Mikor arról kérdeztem, mit gondol a a hollywoodi sztárok kabbala-mániájáról, azt felelte: “Nem látok semmi rosszat ebben. Ugyanakkor: a kabbalát másnéven a titkos tanításnak is nevezik, önreklámnak viszont nem. Aki filléres pszichológiát tanít kabbala néven, az nem sokat ad át a valódi bölcsességből, amit egy beavatott rabbi nyújthat.” Ezen a ponton gyorsan megjegyeztem, hogy hat éve tanulok a Kabbala Központban – amelyet legtöbben Madonnával azonosítanak –, ő pedig válaszként ismét a polcokra mutatott: az egyiken ott sorakoztak a tanáraim könyvei is.

Amit a csillagok megírnak, nincs kőbe vésve

A kabbalában – amelyet én tanulok – az asztrológia is komoly szerephez jut, ezért kíváncsi voltam, egy “fekete kalapos” rabbi mit gondol a a csillagjegyek szerepéről. “A Bak jegyében születtem, és igen, hiszek az asztrológiában. Hiszem, hogy a csillagok hatással vannak ránk, de abban is, hogy mindig megvan a lehetőségünk, hogy változzunk és egyre jobbak legyünk. A legegyszerűbb azt mondani, hogy ‘én Skorpió vagyok, ezért vagyok olyan, amilyen, és kész.” A rabbi szerint mindannyiunknak megadatott a lehetőség, hogy önmagunk kiteljesedett, önzetlenebb “változatává” váljunk, ezzel jobb hellyé változtatva a világot mindannyiunk számára. “Sosem hallottam olyan bíróról, aki felmentett volna egy bűnöst, csak mert előre meg volt írva a csillagokban, hogy gyilkolni fog. Ezért nem szabad egyszerűen csak belenyugodnunk, hogy az asztrológiai jegyünk határozza meg a személyiségünket.”

Szodoma és Gomora gyermekre áhítozik

Természetesen nem tartottam titokban a rabbi előtt, hogy a párom szintén férfi, erre pedig a szeme sem rebbent, mosolyogva jegyezte meg: “nemhogy rosszabb emberek lennétek, de még érzékenyebbek is vagytok a legtöbb heteroszexuálisnál.” Elmagyarázta, hogy bár - szó szerint értelmezve az Írást - valóban “bűn”, ha férfi férfival hál, ám számtalan legalább ekkora súlyú “szabályszegést” követ el rengeteg ember – köztük vallásosak is - nap mint nap, és ahelyett, hogy a maguk háza táján sepernének, a melegeket kiáltják ki bűnösnek. Mielőtt elbúcsúztunk volna, magam is feltettem egy kérdést – kíváncsi voltam, mit üzennek a csillagok azzal, hogy bár évek óta rajta vagyunk a gyerekkérdésen, az örökbefogadástól a dajkaanya programon át az alternatív családmodellig egyelőre minden ösvény zsákutcába vezetett. Erre egy vaskos könyvet vett elő, megkért, hogy nyissam ki bármelyik oldalon, ő pedig a sorok között pásztázva, egyfajta számrendszert követve hamarosan az orrom elé tolt egy megdöbbentően értelmes mondatot kér férfi szerelméről, majd egyet a bibliai mátriárkáról, Ráhelről, amint gyermek után vágyakozik, a passzus befejező része pedig így szólt: “el kell halasztani”. És bár ahogy mondtam, én “mindent elhiszek”, most alig hittem a szememnek.

Csoda Tel Avivban

Hetek óta ott kattogott ugyanis a fejemben: minden jel arra mutat, hogy erőszakos követelőzés helyett hagynunk kellene a dolgokat egy kicsit a saját medrükben folyni, és elfogadni, hogy nekünk most nem (nem most) lesz gyermekünk. Majd lesz, ha eljött az ideje. Mosolyogva búcsúztam el a rabbitól – és bizonyos voltam benne, hogy nem utoljára találkozunk. Ekkora már tudtuk: amíg mi a jövőnkről beszélgettünk, a jelenben a Hamász öt légicsapást mért Tel Avivra. Három rakétát a levegőben semmisített meg a Vaskupola ellenrakéta-rendszer, kettő pedig a tengerbe zuhant. Senki sem sérült meg – hála a technológiának, a vakszerencsének, vagy épp a csodarabbi jóslatának. Esetleg a karma törvényének, amely az összes fenti opciót magába süríti – ki-ki válassza ki a neki tetsző lehetőséget.