Tudja, mi a bakteriális vaginózis és hogyan kerülheti el?

Bár a neve nagyon tudományosan hangzik, de a bakteriális vaginózis valójában nem más, mint a hüvely egyik igen gyakori betegsége: az az állapot, amikor felborul a hüvelyflóra egyensúlya. Normális esetben a hüvelyben több a kívánatos baktérium, mint káros, de amikor az immunrendszer legyengül, ez az arány könnyen megváltozik. Sajnos ezen a legtöbb nő legalább egyszer átesik élete során, és nem, nem kizárólag nemi úton kaphatja el. Beszerezheti szoláriumban, vécén, uszodában/strandon; a túl sűrű irrigálás is kiválthatja, de sajnos kialakulhat a stresszes életmód következtében is. És akkor még nem is említettük, hogy jelentkezhet némely hormonális fogamzásgátló mellékhatásaként is, sőt a dohányzás, a droghasználat, vagy a túlzott alkoholfogyasztás is lehet felelős ezért az állapotért. Szóval ha észrevenné magán a tüneteket, még nem lehet biztos benne, hogyan is tett szert erre a fertőzésre, úgyhogy azt tanácsoljuk, inább menjen el a nőgyógyászhoz, és vizsgáltassa ki magát, mielőtt hisztihadjáratot indítana partnere ellen „tudom, hogy megcsaltál!" felkiáltással. 

Honnan tudom, ha baj van?

A bakteriális vaginózis tünetei a bő, zavaró, nagyon kellemetlen szagú folyás, nedvességérzet (amely kiterjed a külső nemi szervekre), a diszkomfortérzés és irritáció. Társuló tünetként felléphetnek másodlagos fertőzések: gombás fertőzés, kandidiázis kialakulása, viszketés. Előfordulhat a nemi szervek duzzanata, égő érzés, viszketés, fájdalmas kipirosodás, fájdalmas vizelés, és közösülés alatt is okozhat kellemetlen érzést, ezek mind a candidiasis jelei, ami a gombás fertőzések egyik fajtája.

Szerencsére ezek a kellemetlen tünetek hüvelytablettával vagy orálisan szedhető gyógyszerrel kezelhetők. A terápiát minden esetben szakorvos határozza meg a kenet kiértékelésével. A kúra általában nem tart tovább 10-14 napnál. Ebben az időszakban lehetőleg kerülni kell a nemi életet, vagy ha nagyon nem bírja anélkül, partnere használjon óvszert, a hüvelytablettát pedig csak az aktust követően alkalmazza.

 
shutterstock 181679903

A kezelés menete egyszerű

Először is felejtse el, hogy leszalad a patikába, vesz valami vény nélkül kapható hüvelytablettát, és azzal majd simán kikezeli magát. Ez ugyanis veszélyes is lehet, mert a bakteriális vaginózis rengeteg komoly szövődménnyel is járhat. Ilyenek például a szexuális problémák és fájdalmak, az STD-fertőzések társulása (Candida, Chlamydia, Trichomonas, Gonorrhea, HPV, herpesz), terhesek esetén pedig a vetélés, a koraszülés, a korai burokrepedés. Ha tehát hasonló tüneteket észlel magán, minél előbb keressen fel egy szakorvost, aki majd kenetet vesz öntől (természetesen ez nem minden esetben szükséges), és onnantól kezdve már csak az eredményre kell várni. A kenetvétel egyáltalán nem fájdalmas, és még csak nem is kellemetlen, ha rendszeresen jár méhnyakrák-szűrésre – és miért ne tenné? –, akkor tudja, hogy megy ez. Körülbelül két hét alatt vannak meg a laboratóriumi vizsgálatok eredményei, amelyek megmutatják, hogy milyen kórokozók állnak a tünetek hátterében. Ennek ismeretében a nőgyógyásza már tudhatja, hogy milyen készítményt írjon fel a hüvelyi folyásra.
 
„Olykor elég jellegzetesek a tünetek, ilyenkor nincsen szükség minden esetben kenetvételre a diagnózis megállapításához – mondja dr. Vida Gábor szülész-nőgyógyász. – Ugyanakkor az említett STD betegségek kizárására illik mintát venni, ezek eredménye valóban két hét alatt készül el, de a vaginózis kezelésével nem kell megvárni a leleteket. Egyébként ilyenkor a partner vizsgálata is javasolt és esetlegesen a kezelése is. A szexuális érintkezés minden formáját tanácsos szüneteltetni a gyógyulásig, hiszen az STD fertőzések nem csak a hüvelyt érinthetik. Gondoljunk a herpeszre, vagy a HPV fertőzésekre, elsősorban a condylomára.”

És a legjobb hír: ezt az egészet akár meg is úszhatja!

Jó hír, hogy ha ön hajlamos volna a bakteriális vaginózisra, tehet is az elkerüléséért. Ehhez nem árt, ha kéthetente elvégez egy tejsavas, glikogén tartalmú prebiotikus hüvelygél-kúrát és betart néhány alapszabályt: „Figyelni kell a személyes és szexuális higiéniára, a megfelelő táplálkozásra, az egészséges életmódra, az önmagunk és a partnerünk iránti felelősségérzet mellett. Így akár biztos is lehet abban, hogy nem újulnak ki a tünetek” – tette hozzá a szakértő. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra