Nem pihennek eleget a magyarok

Bár a hazai munkavállalók negyven százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, így is minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot – derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből, amely közel 4000 dolgozó megkérdezésével készült.

A negatívumok

A hazai munkavállalók negyven százaléka, ezen belül is leginkább a nők és a saját bevallásuk szerint nélkülözők találják kevésnek az adott évben kivehető szabadnapok számát, míg az anyagi biztonságban élők nagyobb része elégedett ezzel. A megkérdezettek közel felével többször előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra vagy munkája miatt meg kellett szakítania azt, esetleg felettese nem engedte el pihenni a kiválasztott időpontban. Aggasztó az az eredmény is, hogy az említett 31 százalékból 8 százalék egyáltalán nem, vagy csak pár napra megy szabadságra. Ez leginkább a felsővezetőkre és az egyéni vállalkozókra jellemző. A munkavállalók 31 százaléka nem tudja kivenni az összes szabadnapját az adott évben: a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg év végén. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki a munkáltatója.

shutterstock 158719148

Azok, akik nem tudják kivenni az összes szabadnapjukat, az esetek közel felében az elvégzendő munka mennyiségében látják pihenésük akadályát. Tízből négy esetben viszont a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy amúgy sincs pénze nyaralásra. 10 százalék nem szeret kiesni a munkából, illetve 5 százalék kifejezetten munkamániásnak vallja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében az átlagosnál magasabb azon munkavállalók aránya, akiknek szabadnapjaik legalább fele megmarad év végére.

A pozitívumok

A kutatás szerint a résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában pihenne legszívesebben, de erre mindössze 9 százaléknak van lehetősége. A belföldi turizmus szempontjából viszont jó hír, hogy minden harmadik munkavállaló itthon nyaral. Ők vagy panzióban, vagy apartmanban keresnek szállást, illetve barátoknál, ismerősöknél maradnak. Pozitív eredmény az is, hogy a megkérdezettek több mint fele maga dönti el, mikor megy pihenni, a legtöbben (71 százalék) több részletben veszik ki szabadnapjaikat. A dolgozók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig kevesebb mint 1 hétre utazik el. Biztató, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban, még akkor is, ha ez csupán a megkérdezettek 6 százalékára igaz.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek