no

Ne higgyen el mindent a kozmetikusának!

Szemben a bőrradírozással, az arcápolásról igencsak nehéz elfeledkezni, ráadásul ha problémás a bőrünk, érdemes hozzá rendszeresen, úgy kéthavonta kozmetikus segítségét is kérni. A kezelés során általában egymást követik a kozmetikus tanácsai, mi meg azonnal, gondolkodás nélkül szaladunk is megvenni a legdrágább, zsíros bőrre való arckrémet - amire pedig jó eséllyel nincs is szükségünk. Hogy ritkábban pánikoljunk be feleslegesen, a Refinery29 kielemeztette a kozmetikusoknál leggyakrabban hallható és legkönnyebben félreérthető mondatokat, mi pedig a hazai tapaszatalokról megkérdeztük Juhász Klára kozmetikus mestert, a JANSSEN Kozmetikus Akadémia vezető tanárát.

1. „Annyira száraz a bőröd!”

A bőr alapos megtisztítása után a kozmetikus telibe világítja az arcunkat, majd remegve közli, hogy hajaj, hatalmas a baj, túl száraz a bőrünk. De ettől még nem kell azonnal ráparázni és azonnal kivágni a kukába az összes, zsíros bőrűeknek szánt krémünket! A szárazságot sokan összekeverik a dehidratáltsággal – előbbi a bőr külső felületén lévő, utóbbi pedig a bőr szövetein belüli vízhiányt takarja. Arcmosás után a zsír eltávolítása és a víz elpárolgása miatt feszülhet a bőrünk, mivel legalább 30-45 percre van szükségünk, hogy arcbőrünk a faggyú újratermelésével ismét beállítsa az egészséges olajosságát – ezzel egyidejűleg a szárazság is megszűnik. Ám nem minden esetben.

Juhász Klára kozmetikus mester szerint tehát egyszerre több dolgot is érthetnek a kozmetikusok az alatt, amikor azt mondják, száraz a páciens bőre.

  • Klasszikus száraz bőr (nagyon száraz, érzékeny bőr) – ez általában a zsírhiányos bőrt jelenti, amit mindenképp be kell kenni letisztítás után, mert egyébként húzódik, kipirul, kellemetlen érzéssel jár. Ezen nem segít az a bizonyos 35-40 perces türelmi időszak sem, mert az alapvető gond vele, hogy a faggyúmirigy nem termel elég faggyút.
  • Száraz bőr (száraz, de nem feltétlen érzékeny bőr) – ez általában a dehidratált bőr, ami a bőr mélyebb rétegeit érinti. Az ilyen bőr a letisztítás után valóban nem igényel krémet, és előfordulhat az is, hogy bizonyos idő után megszűnik a mosakodás utáni húzódó érzés. Azonban a kezdeti szárazság is elkerülhető, ha az erre a bőrtípusra való arctisztítót alkalmazzuk.
  • Néha száraz bőr (száraz, de mégis zsíros bőr) – ez a bőrtípus alapvetően szeborreás (zsíros), tehát a szárazság itt nem a faggyú hiányát jelenti, hanem a felszíni vízhiányt. Ezt úgy érzékelhetjük, hogy letisztítás után kissé érdesnek érezzük a bőrünket. Bizonyos idő után az ilyen bőrtípus is újratermeli a faggyút, ám mégis jobb, ha bekenjük, ellenkező esetben ugyanis a bőr azt hiszi, hogy állandóan faggyút kell termelnie, ezért a bőr felszíne zsírosabb lesz a kelleténél, a szeborreás állapot pedig súlyosbodhat.

2. „Ez a kezelés összehúzza a pórusaidat”

Ez valójában féligazság, így ne is várjunk csodát. A pórusaink mérete javarészt genetikától függ, de hatással van rájuk a napsütés és az életkor is. Juhász Klára szerint semmit nem tudunk tenni azért, hogy látványosan és ténylegesen csökkentsük a pórusok méretét, legfeljebb optikailag segít, ha rendesen kitisztítják őket, mert így kevésbé lesznek feltűnőek. A kozmetikusok mégis gyakran használják ezt a kifejezést: „Az összehúzáson a kozmetikus legtöbbször a tisztítás (nyomkodás) utáni bőrnyugtatás érti, melynek eredménye egy tisztább bőrkép" – magyarázta a Díványnak Juhász Klára.

3. „Túl sok ezt vagy azt eszel”

Rajtunk kívül csak a kozmetikus ismeri jobban az étrendünket, mondják, sőt, állítólag könnyen megállapíthatja azt is, hogy melyik ételtől lettek pattanásaink. Ám csakúgy, mint a Refinery29-nek nyilatkozó szakorvos, Juhász Klára is azt mondja: ettől még felelőtlenség pusztán a kozmetikus véleményére hagyatkozni az étkezési szokásokat illetően. „Az aknék kialakulásában számos tényező szerepet játszik, és ezek közül csak ritkán meghatározó az étkezés. Hozzájárulhat ugyan ahhoz, hogy az aknés (pattanásos) bőrkép rosszabbodjon, de kiváltó oka nem lehet" – véli Juhász. Ha úgy érzi, érzékeny valamilyen ételre vagy ételcsoportra, akkor inkább keressen fel egy szakorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

461096243
John Greim / Getty Images

4. „Lehet, hogy kipattogsz/pattanásod lesz a kezelés után”

Gyakran halljuk, hogy az arckezelés a bőrfelszínre hozza a szennyeződéseket (elvégre ez is lenne a célja) és azt is, hogy ezek után természetes, sőt, elvárt, hogy pattanásos legyen az arcunk. „Ne dőljünk be ennek. Ez kizárólag akkor lehet, ha a kozmetikus nem megfelelő, nem az ön bőrtípusához megfelelő termékeket használt” – állítja a Refinerynek nyilatkozó szakorvos, dr. Baumann, és ugyanígy vélekedik az általunk megkérdezett szakember is. Baumann ugyanakkor azt tanácsolja, ha szeretnénk felvenni a küzdelmet a pattanások ellen, akkor keressünk vény nélkül is kapható benzoyl peroxid tartalmú gyógyszereket, Juhász Klára viszont óva int minket ettől. „Ne vásároljanak ész nélkül ilyen hatóanyagú termékeket! Ezt orvosok írják fel súlyos (!) aknés bőr esetén" – figyelmeztetett. 

5. „Ez a krém kollagént tartalmaz, ami segít kisimítani a ráncaidat”

„A kollagén (a kötőszövet fő alkotóeleme) remek kenőanyag, de semmilyen körülmények között nem képes áthatolni a bőrön, hiszen a molekulái túl nagyok. Nem létezik olyan hidratáló a piacon, ami képes visszaállítani az elveszett kollagént, pedig csak ez okozhatná a ráncok kisimulását” – mondta dr. Schultz. És hogy akkor mit tehetünk mi? Bár a külföldi orvosok a mechanikai (fizikai) és kémiai (AHA, BHA, PHA) peelinget (hámlasztást) ajánlják, az általunk megkérdezett kozmetikus mester azt mondja, ez sajnos nem minden bőrtípusnál működik – az érzékeny bőrűek például kifejezetten nem szeretik. Ezekben az esetekben biológiai (enzim) hámlasztást alkalmaznak.

6. „Ez a termék vegyszermentes, ártalmatlan a bőrnek”

Bár 100 százalélkig bio termék nagyon kevés van a piacon, ha azt szeretnénk, hogy kizárólag ilyennel dolgozzanak az arcunkon, akkor kérjük meg a kozmetikust, mutasson meg mindent, amit használni szeretne, majd ellenőrizzük, megfelel-e nekünk. „Nagyon nehéz azt megoldani, hogy egy anyagban csak természetes eredetű emulgeátor (a krémek 'összetartásáért' felelős anyag), konzerválószer, illatanyag stb. legyen. Márpedig ezek nélkül nem készülhet kozmetikum" – magyarázta Juhász Klára. „Sajnos sokszor az érzékeny bőrűek, akik csodát várnak ezektől a termékektől, sokkal rosszabbul reagálnak rá, mint a nem natúr termékekre" – tette hozzá. Ne feledjük tehát: attól, hogy valami természetes anyagokból készült, még nem biztos, hogy jó az arcbőrünknek.

150785755
Ulrich Baumgarten / Europress / Getty

7. „Havonta kellene járnod kezelésekre”

Bár a megkérdezett külföldi szakorvos szerint senkinek nincs szüksége havi kozmetikai kezelésre, és csak azok járjanak ilyen gyakran, akiknek amúgy megengedi a pénztárcája, a magyar szakember másként vélekedik. „A szeborreás (zsíros) bőrnek igen is szüksége van havi tisztításra. Ugyanígy minden olyan bőrnek, amelynek nem megfelelő a szaruképzése. Márpedig a normál bőr kivételével (ami leginkább csak a kisbabáknak van), minden bőrnél gond van a szaruképzéssel. Ez a folyamat pedig átlag 28 napig tart, tehát indokolt a kozmetikus havonkénti felkeresése" – mondta.

8. „Ragyogsz!”

A kezelés után nemcsak belül érezzünk magunkat tisztábbnak és frissebbnek, az arcunk is csak úgy ragyog. Bár ez javarészt a krémek és a stimuláció együttes hatása – ráadásul átmeneti –, Juhász Klára szerint a kozmetikus kétkezi munkáját nem szabad lebecsülni. Külföldi orvosok azt ajánlják, hogy ha az arcunk vöröses, akkor használjunk például argánolajat, ami csökkenti a gyulladást, a kozmetikus mester viszont úgy gondolja, hogy az ilyesfajta készítmények kifejezetten nem jók például egy szeborreás (zsíros) bőrre. Ha a piros arcbőr és az irritáció tartós, akkor forduljunk szakemberhez, mert komolyabb szövődmények is jelentkezhetnek.

9. „Igyál sok vizet, hogy kilökődjenek a méreganyagok"

Ha a kezelés után a kozmetikus egy pohár vízzel kínál minket, akkor azt a legtöbben csak egy udvarias gesztusnak hisszük, pedig egészen másról van szó. Főként azért biztatnak minket az ivásra ilyenkor, mert úgy hiszik, hogy a bevitt folyadék hidratálja a bőrünket, és segít a procedúra során bejutott méreganyagok mielőbbi távozásában. Juhász Klára szerint a kozmetikus azért itat vizet velünk a kezelés után, mert a masszázs hatására fokozódik a nyirokkeringés, aminek egyik fő feladata pedig a méreganyagok elszállítása.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra