no

Szabaduljon meg a rémálmoktól!

Olykor mindenkivel megesik, hogy rémálmok miatt nem tud nyugodtan aludni. Bár ez teljesen normális jelenség, érthető módon mindenki szeretné elkerülni őket, főleg akkor, ha valamiért napi szinten szembesül velük. Szerencsére vannak praktikák, melyek segítségével elűzhetőek a nyomasztó álmok.

Az álmok jellege

„Az álom a mindennapi tapasztalaton alapul, még ha bizarr jellegű is. Kutatások bizonyítják, hogy a témája, tartalma a mindennapi életből merít - tehát arról tudunk álmodni, amit megtapasztalunk. A veleszületett vakoknak például nincsenek vizuális álmaik, náluk az általuk szerzett érzékszervi benyomások szerepelnek (hallás, tapintás stb). Fiziológiás alvásszerkezet mellett éjszaka négyszer-ötször álmodunk, de vannak, akik soha nem emlékeznek rájuk, és ha mégis, akkor is általában csak egy-kettőre. Azt is kutatások bizonyítják, hogy az álom fázisában történő hirtelen ébredés esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy emlékezünk az álomra”- mondja dr. Vida Zsuzsanna, a Jóalvás Központ alvás specialistája.

A horrorfilmek nem feltétlen okoznak rémálmokat

Az álmok tartalma és a hozzá kapcsolódó érzelmi jelleg nem feltétlenül arányos, tehát egy egyébként semleges történés is lehet nyomasztó, riasztó álom formájában. A szakértő szerint általában az álmok nagy része negatív érzelmi töltetű (kb. 1/3 - 2/3 az arány a rossz álmok javára). Mivel az álom a mindennapi tapasztalatokból merít, logikus az a gondolat, hogy a sok stressz, feszültség, tragédiák is rémálmokhoz vezetnek. Természetesen nem lehet elvetni ezeknek a tényezőknek a hatását, de az álom tartalma jelentősen függ az álmodó személytől, személyiségétől és annak jellemzőitől.

Miközben az életmód és a stressz hatása nyilván nem zárható ki a folyamatból, azonban érdekes az a megfigyelés, hogy az elalvás előtt nézett szorongást keltő filmek negatív hatását nem sikerült igazolni. Ez pedig szintén arra enged következtetni, hogy az álmok érzelmi színezete nem okvetlenül a külső behatástól függ.

Betegséget is jelezhetnek a rémálmok

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy vannak olyan betegségek (pl. depresszió, alvási apnoe), melyek okozhatnak rémálmokat, így ha ez gyakran fordul elő, akkor érdemes szakembert felkeresnie! Akik például alvási apnoe-ban szenvednek, gyakran álmodnak üldözésről, fuldoklásról, miközben a betegségükből adódóan valójában is fuldokolnak, így ezeket az álmokat nem árt komolyan venni!

Így szabaduljon meg a rossz álmoktól

Dr. Vida Zsuzsanna szerint rossz álmokat okozhatnak a nem megfelelő alváskörülmények, így érdemes pár dologra odafigyelnie, mert ha ezeket betartja, akkor könnyen lehet, hogy csökkentheti a rémálmok gyakoriságát

  • csökkentse a zajt maga körül
  • teremtsen megfelelő hőmérsékletet
  • aludjon sötétben
  • válasszon kényelmes matracot/párnát
  • ne egyen nehéz ételeket és ne igyon alkoholt lefekvés előtt
  • próbáljon meg ne haraggal lefeküdni
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra