Így győzheti le a hétfői munkaundort

Sokakat a hétfőnek már a gondolatától is kirázza a hideg, és van, akinek ez már a vasárnapjára is rányomja a bélyegét. A szakemberek szerint a hétfői munkaundor jelei közé tartozik a fáradtság, a levertség, a kilátástalanság, a motiválatlanság, a koncentrációzavar, sőt, a depresszió is, és mindez sajnos kihathat a magánéletünkre is. Természetesen nem kell hagyni, hogy idáig fajuljon a dolog, a hajtás után megmutatjuk, hogyan segíthet ezen a problémán.

 „Ha az ember szereti a munkáját, akkor nem fél a hétfőtől, hiszen újra olyasvalamit csinálhat, ami örömet okoz. Ha azonban valaki nem érzi jól magát a munkahelyén, akkor nehezére eshet nekivágni egy újabb végeláthatatlan munkahétnek” – nyilatkozta Rita Friedman karriertanácsadó a Forbesnak. „Számtalan pszichológiai és neurológiai tanulmány igazolja, hogy pillanatnyi hangulatunk milyen nagy hatással van a munkánk minőségére. Ha nem érezzük magunkat jól a bőrünkben, akkor nem vagyunk annyira hatékonyak, motiváltak, kreatívak, elkötelezettek, ellenben sokkal pesszimistábban állunk a dolgokhoz, nem tanulunk olyan gyorsan” – tette hozzá Alexander Kjerulf, a téma egyik szakértője.

Friedman kollégája, Ryan Kahn arra figyelmeztet mindenkit, hogy a hétfői munkaundor bizony ragadós lehet. „Ha az ember nem érzi jól magát a munkahelyén, akkor ezt a környezete is megérzi. Elég egy elégedetlen munkavállaló ahhoz, hogy a jelenség egy egész kollektívában elterjedjen.” De mégis mit tehet annak érdekében, hogy elkerülje a teljes kiégést, és ne rántson mindenkit magával?

1. Először is érdemes utánajárni annak, hogy mi a negatív érzések forrása – tanácsolja Sara Sutton Fell, a FlexJobs vezérigazgatója. Egy idegesítő munkatárs, a főnök, vagy hogy nem érezi úgy, hogy kellően értékelik erőfeszítéseit, esetleg nem tetszenek a feladatok, amelyekkel megbízzák önt - vagy ez mind? Nem meglepő módon, ha sikerült megtalálni az okokat, akkor könnyebb megtalálni a megoldást is.

shutterstock 108100403

2. Persze az előbbi tanács nem indok arra, hogy túlzottan belelovallja magunkát a helyzetbe. Minél többet gondol ugyanis arra, hogy mennyire is rossz önnek most, annál nyomorultabbul érzi majd magát. És természetesen álljon le a panaszkodással is – olvasható a workhappy.com-on. Tudatosítsa magában inkább azt, hogy semmi nem tart örökké, még a borzalmas hétfő sem. Általában egyébként a reggel a legrosszabb, délre azért szépen lassan mindenki belejön a munkába – írja a careerealism.com

3. Könnyebb átvészelni a napot, ha kipihent. Vagyis bármennyire csábító pénteken és szombaton sokáig kimaradni, utána pedig kora délutánig ágyban maradni, azért próbálja meg ne nagyon felborítani a biológiai óráját, a szervezete hálás lesz – tanácsolja a Huffington Post.

4. Ha ez mégsem jön össze, a lemaradást nem hétfőn reggel kell behozni, sőt, érdemes egy negyed vagy egy fél órával hamarabb kezdeni, hogy ne legyen kapkodás, nyugodtan tudjon készülődni. Így talán még egy jó reggeli is belefér, sőt, talán egy kis séta is, ami közben kicsit rendezni tudja a gondolatait – áll a WikiHow egyik vonatkozó cikkében.

shutterstock 125246846

5. A hétvégét egyébként sem érdemes túl sűrűre szervezni, ne ilyenkor akarjon mindent megcsinálni, amire hét közben esetleg nem volt idő. Már csak azért se, mert ha minden kedvenc szabadidős tevékenységét erre a két napra csoportosítja, akkor tényleg nem lesz semmi oka arra, hogy örüljünk a hétköznapoknak.

6. Szóval szervezzen valami különleges programot hétfőre a barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal, hogy a hétkezdés ne csak a munkáról szóljon, hanem legyen valami, ami miatt alig várja majd, hogy elérkezzen ez a nap – írja a Forbes. Nem feltétlenül kell persze kimozdulni otthonról, bármilyen elfoglaltság megteszi, ami örömet okoz, legyen szó akár egy átfilmezett estéről. És ha véletlenül kedd vagy szerda lesz a hétfőből, az sem olyan nagy baj, a lényeg, ne a szombat és a vasárnap legyen az egyetlen örömforrás a héten.

7. Kapcsolódjon ki munka közben, mondjuk találkozon az ebédszünetben legjobb barátnőjével, haverjával. Ha erre nincs idő, akkor kávészünetben beszélgessen egy kicsit a kollégákkal. Igaz, ez utóbbi csak akkor működik, ha nem a munkáról van szó, hanem ennél egy kicsit kellemesebb dolgokról, hétfőn például adódik a téma, kivel mi történt a hétvégén.

8. A Forbesnak nyilatkozó szakértők szerint sokkal jobb lesz a kedve, ha valakivel jót tesz, kedves vagyunk másokkal. Vagyis vegyen erőt magán, legyen türelmes a kollégáival, adja át a helyét a buszon, legyen udvarias az önt kiszolgáló emberekkel és így tovább. Működik, tényleg.

9. Ha van egy kis beleszólása a napi teendőibe, akkor próbálja meg úgy rendszerezni a feladatokat, hogy a hétfő ne legyen túl megterhelő. Igen, lehet, hogy emiatt a péntek nem lesz olyan laza, de hát valamit valamiért. Persze a legtöbb helyen nem így működik, a munka így is jön csőstül, arról nem is beszélve, hogy sok munkahelyen ilyenkor egymást érik a hétindító értekezletek.

stockfresh 81629 woman-in-computer-room-sleeping sizeM

10. Persze vannak még iszonyatosan banálisnak ható módszerek, amelyek lehet, hogy elcsépeltnek hangoznak, de tapasztalataink szerint néha igenis beválnak. Jobban indul a reggel, ha olyan zenéket hallgat, amelyek felpörgetik, jobb kedvre derítik. Ha olyan mázlija van, hogy süt a nap, akkor menjen ki egy kicsit a friss levegőre. És persze egyen elég zöldséget, gyümölcsöt, és a hét végén se csak gyorséttermi vagy házi, de zsíros kajákkal tömje magát, az alkoholfogyasztást pedig korlátozza, így nem lesz olyan nyomott hétfőn reggel.

11. Ha úgy érzi, semmi nem segít, akkor nincs mit tenni, munkahelyet kell váltania, vagy teljesen más irányba kell terelni a karrierjét. Ennél nehezebben kivitelezhető lépés talán nincs is a jelenlegi gazdasági környezetben, ezt mi is tudjuk. Ha viszont bármilyen apró lehetőség jön szemben, ne féljen lépni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra