5 ok, amiért egy séta jobb, mint a kávé

Manapság, aki egy kis szabadidőhöz jut, egyből a TV, illetve a számítógép elé ül. Régebben, amíg nem voltak mindennapos részei az életnek ezek az elektronikai kütyük, addig a szórakozást és a pihenést az jelentette, hogy kimentek a friss levegőre, és ott töltöttek munka után pár órát. És ezt milyen jól is tették, hiszen számos pozitív vonzata van annak, ha a természetben vagyunk. Hogy pontosan melyek ezek?

Csökkenti a stresszt

Azt bizonyára tudja, hogy ha egy kis időt eltölt a természetben, akkor aznap kisimultabb lesz, és kevésbé ingerlékeny is. Sőt, a chatelaine.com szerint kutatások kimutatták, hogy azok, akiknek a természetközeli helyen laknak, azok nyálában kevesebb kortizol nevű stresszhormon található, mint akik a betondzsungelben élnek. Ráadásul egy japán tanulmány azt állítja, hogy egy szimpla erdei séta 12 százalékkal csökkenti ennek a hormonnak a mennyiségét, illetve további 7 százalékkal a szimpatikus idegi aktivitásét, ami a szorongásért felelős. Mindezek mellett a vérnyomásra és a szív működésére is pozitív hatással van, tehát amikor csak teheti, kiránduljon egyet a szabadban, mivel hamar elűzi a rossz kedvet és a depressziót!

Jobb, mint a koffein

Sokan, ha elakadnak a munkában és egy kis felpörgésre vágynak, rögtön kávéhoz nyúlnak, pedig ugyanazt a hatást érhetik el, ha ebédszünetben sétálnak 20 percet a parkban. Ennek alátámasztására egy skóciai kutatásban az önkénteseket három csoportra osztották: az egyik csapat a történelmi bevásárló utcába ment, ahol rengeteg régi épület és kevés forgalom van, a másik egy parkba, a harmadik pedig egy forgalmas üzleti negyedbe. Minden résztvevő kapott egy EEG készüléket, mely az agyhullámaikat mérte.  Az eredmény nem volt meglepő, ugyanis azok, akik a város zajában voltak, frusztráltabbak lettek, míg akik a természetben sétáltak, hasonló hatást értek el, mint ha meditáltak volna.

Növeli a kreativitást

Az okostelefonok, laptopok és táblagépek világában az emberek teljesen elszoktak attól, hogy fejlesszék a kreativitásukat. Nem véletlen, hogy gyakran a művészek is jobban teljesítenek, ha a természetben vannak, mint ha be lennének zárva a négy fal közé. A tudósok szerint ha egy kicsit eltávolodik az elektronikától (tehát például sétál húsz percet úgy, hogy nem viszi, vagy legalább kikapcsolja a telefonját), akár 50 százalékkal is megnőhet a kreativitása, tehát ha olyan pályán van, ahol erre nagy szükség van, akkor semmiképp se lustálkodjon otthon a kanapén!

Jobban alszik tőle

Bizonyára ön is észrevette, hogy kirándulás után mindig jobban alszik, egyrészt a mozgás, másrészt a friss levegő miatt. Ha tehát éjszakánként álmatlanul forgolódik, érdemesebb este sétálnia, mert ha vacsora után kimegy egy kicsit, akkor nem csak jobban fog aludni, de a derékbőségét is csökkenheti általa!

Vigye haza a természetet

Sajnos többeknek nem adatott meg az, hogy az erdő szélén, egy hatalmas kertes házban lakjanak, vagy dolgozzanak, mint akiknek igen. Ha ön is a többségbe tartozik, akkor amellett, hogy amikor csak lehet, eljár kirándulni, szerezzen be otthonra minél több zöld növényt, amikkel nem csak fel tudja dobni a lakását, de lényegesen jobb közérzetet is biztosít magának. A Kansas Állami Egyetem kutatása ráadásul azt is megállapította, hogy azok, akik növényekkel teli kórházi szobákban lábadoznak, nemcsak nyugodtabbak, csökken a vérnyomásuk, valamint kevesebb fájdalomcsillapítóra is van szükségük, de rendszerint előbb is térhetnek haza.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek