no

A Bikram jóga egészséges, de nem fogyaszt

Először Hollywoodot hódította meg a jógának az a fajtája, amikor 40 fokos hőségben kell elvégezni a bonyolult gyakorlatokat. A sztárok között Madonna, Gwyneth Paltrow, illetve Eva Mendez népszerűsítette leginkább ezt a sportot, így nem csoda, hogy rövid időn belül szinte az egész világot meghódította a Bikram jóga, függetlenül attól, hogy normális embernek amúgy esze ágában sincs nagy hőségben még megmozdulni sem. Azonban celebek ide vagy oda, a Daily Mail végre kiderítette: bár egészséges mozgásformáról van szó, ha fogyni vágyik, akkor nem muszáj a 40 fokban szenvednie!

Mi az a Bikram jóga?

A jógának ezt az ágazatát az indiai Bikram Choudhury fejlesztette ki a '70-es években, bár állítólag már 4 évesen megszállottja volt ennek a mozgásformának. 1973-ban még Richard Nixon is a bizalmát fejezte ki, és felkérte őt, hogy segítsen neki visszaállítani, majd megőrizni az egészségét.

A 40 fokos hőségben elvégzett ászanák (jóga gyakorlatok) a hatha jóg alapjaira épülnek, és segítségükkel miközben a szervezet méregtelenít, az emberi test hajlékonyabbá válik, megerősödik, ráadásul – egyesek szerint – még a fogyásban is segít.

Bár a hot (forró) jógák lényege, hogy iszonyú hőségben kell a gyakorlatokat elvégezni, a legújabb kutatások szerint ez nem oszt, nem szoroz: végeredmény szempontjából ezek semmivel sem jobbak, mint a más típusú jógák, ráadásul még zsírégetésben sem eredményesebbek a hagyományosnál. A kutatók megnyugtatóan azt is hozzáteszik, hogy ha a jógázók megfelelően végzik a gyakorlatokat és betartják a szabályokat, akkor legalább nem is ártalmas számukra ez a mozgás, mivel nem készteti a szervezetet nagyobb munkára.

Dr Cedric Bryant, az American Council on Exercise (ACE) tudományos munkatársa szerint az emberek körében azért ilyen népszerű ez a fajta mozgás, mert azt hiszik, hogy ha sokat izzadnak, azt összefügg az edzés minőségével és eredményességével, pedig ez egyáltalán nincs így, és nem éget ezáltal több kalóriát a illető.

A University of Wisconsin-La Crosse az ACE támogatása által végzett tanulmány során ugyanis fény derült mindenre. Egészséges, felnőtt önkénteseket osztottak két csoportra: az egyik csapat hot jógát végzett, míg a másik hagyományosat, és ezalatt kiderítették, hogy a fizikai hatásokat vizsgálva semmiféle különbség nincs a 60 perces órák során. Azt azonban hozzátették, hogy a résztvevők ennek ellenére igenis élvezték a forró közegben lévő mozgást, mivel úgy érezték, sokkal rugalmasabbak lettek. Ugyanakkor a kutatók megnyugtatásként elmondták, a forró közeg veszélyesnek egyáltalán nem mondható, annak ellenére sem, hogy sokak szerint a megnövekedett testhőmérséklet miatt nagyobb a sérülésveszély.

Ez igazán jó hír azok számára, akik magasabb hőmérsékleten szeretnek edzeni, azonban azt nem árt tudni, hogy a kísérletet kb. 33 fokon végezték, így a 40 fokos Bikram jóga esetében további vizsgálatok szükségesek.

A forró teremben végzett jóga szerelmesei és rendszeres űzői általában úgy vélik, igenis több zsírt lehet égetni ezen a hőmérsékleten, mivel a szervezetet arra kényszeríti, hogy  keményebben dolgozzon és többet izzadjon. A jógaoktató és személyi edző Claire Finlay azonban egyetért a tanulmány eredményeivel. Szerinte ugyanis a zsírégetéshez nagy mennyiségű oxigén szükséges, ami kemény edzések során meg is lehet szerezni, és bár a Bikram esetében ez meg is van, viszont ezen kívül az össze többi jógafajtánál is. Így tehát teljesen mindegy, hogy a fogyni vágyó 40 fokban szenved, vagy kellemes 23 fokon végzi a gyakorlatokat. És bár az igaz, hogy a Bikram után nagyobb súlyvesztést mutat a mérleg, de ez csupán az izzadás miatti vízveszteségnek tudható be, nem pedig a zsírégetésnek; a vízveszteség pótlásakor (aka: ivás) jó része vissza is jön.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek