no

Hogyan lehet korrekten kilépni a munkahelyről?

A korrekt elbocsájtások, felmondások egyik legfontosabb szempontja ideális esetben az kell, hogy legyen, hogy egyik fél se éljen meg veszteséget. Ezt persze nehéz elképzelni, de meg lehet teremteni ehhez nagyon közeli állapotokat. Bármekkora üzleti veszteséget is kell elkönyvelniük a feleknek (a cég például a betanítás miatt, a munkavállalónak pedig, mert mondjuk elveszítette az állását), olyan körülményeket érdemes létrehozni, hogy legalább erkölcsi vereséget ne szenvedjenek el, azaz törekedni kell a win-win helyzetre, vagy legalább is annak a látszatára. A Díványt ezúttal Miatovics Márta, a HumanScore Consulting supervisor coach-ja látta el tanácsokkal.

Készüljön fel a kilépésre

Ez minden esetben hasznos, akkor is, ha felmondanak nekünk, akkor is, ha mi lépünk ki. Ha jó kapcsolatban vagyunk a munkatársainkkal, főnökünkkel és távozni készülünk, akkor vonjuk be őket a munkánkba, adjunk át nekik információkat, módszereket, tapasztalatokat. Arra az esetre, ha elküldenének minket, a szakember szerint szintén vannak jó megoldások. Több cégnél is vannak már újrakezdési és támogatási programok, és léteznek olyan HR protokollok, amik szerint addig nem lehet elküldeni valakit, amíg nem volt egy tényfeltáró beszélgetés vele arról, hogyan érezte magát, mit javítana illetve változtatna. Az újra kezdési programok pedig az elhelyezkedést, vagy éppen az önbecsülés visszaszerzését segítik. Ez utóbbiak egyetlen hátránya, hogy létezésük és alkalmazásuk a cégtől függ, így ezek hiányában egy frissen kirúgott munkavállalónak továbbra is magának kell megbirkóznia a helyzettel.

Ismerkedjen az elbocsátó beszélgetéssel

Állásuk elvesztésével nagyon sokan krízishelyzetbe kerülnek, pánikot élnek meg, kiszolgáltatottnak érzik magukat, lehet, hogy megtörik az önbecsülésük, különösen akkor, ha úgy érzik, minden tőlük telhetőt megtettek. Ezért fontos, hogy egy ilyen beszélgetésen a főnök nagyon korrekt, őszinte, felnőtt módon megmondja, mi az oka az elbocsájtásnak, hogy miben volt jó a munkatárs, illetve mi miatt nem felelt meg. "Ha el akarsz helyezkedni, akkor érdemes ezeket a dolgokat fejleszteni, ezekkel-azokkal pedig szembenézni, mert különben ugyanilyen helyzetbe kerülhetsz" - vázolta a beszélgetést Miatovics. Ehhez persze fogadókészség is kell, ha ugyanis valaki nem nyitott a kritikára, könnyen sértődés lehet az egyébként jó szándékú kezdeményezésből.

Beszéljen a főnökével

Ha jó a beosztott-vezető viszony, akkor a felmondási tervét mindenképp ossza meg a főnökével, aki ebben az esetben nem él ezzel vissza. Így meg tudnak állapodni, hogyan adja át a munkáját, a területét. Azokban, akikben van felelősségérzet, és nincsenek bennük erőteljes indulatok vagy sértettség, a munkatársaknak is át tudnak adni feladatokat és információkat, ezzel is megkönnyítve az átállást. "Ezt csak akkor vállalják fel az emberek, ha biztonságban érzik magukat" - véli a tapasztalatai alapján Miatovics Márta, tréner. Természetesen minden esetben az lenne a legjobb, ha őszintén tudnának beszélni az emberek.

A lényeg a határozottság

A szakember azt mondta, hogy ennek a kulcsmondata valahogy úgy hangzik: hogyan nyerhetünk mindketten a legtöbbet, hogyan lehet a legtöbb jót kihozni abból, hogy elválunk. Felmondásnál természetesen nagyon fontos a határozottság. Ha a főnök valamiért mégis ragaszkodna hozzánk, akkor nem vétünk semmilyen erkölcsi szabály ellen, ha hagyjuk magunkat meggyőzni, hogy maradjunk, hiszen könnyen lehet, hogy a beszélgetés során derülnek ki azok a sarkalatos problémák, amelyek távozásra bírtak volna bennünket, pedig lehet őket orvosolni. Az állásváltás rengeteg dolog miatt bekövetkezhet, nem minden esetben csak az anyagiakról van szó, lehet, hogy egyszerűen csak másik feladatkörre lenne szükség. "Ha nem beszélik meg, akkor nincs lehetőség, hogy egy jobb megoldást ki tudjanak alakítani" – figyelmeztet ennek fontosságára a coach.

shutterstock 107858753
Shutterstock

Vigyünk-e ajándékot az utolsó napon?

"Az a kérdés, hogy mit hagyok ott? Egy örömteli szakaszt zárok-e le vagy sem? Ha nem volt semmi gond a munkatársakkal, ha azt akarjuk, hogy szeretettel gondoljanak ránk, akkor miért is ne?" – magyarázta Miatovics. Ha jó volt a kapcsolat, sokszor el is szokták búcsúztatni a kollégát. Olyan is van persze, ha egy munkatárs elmegy, akkor a főnöke tájékoztatja az osztályt, a céget, beszámol a beosztottja érdemeiről, mi köszönhető neki, mennyi időt töltött ott. A cég saját szervezeti kultúrájától és kommunikációjától függ, hogyan kezelik ezeket a dolgokat, de "Az tényleg nagyon elegáns dolog, ha a vezető sok sikert kíván a távozónak" – fogalmazott Miatovics a Díványnak.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra