Hét majdnem újdonság az elhízásról

Május tizenkettedike és tizenötödike között rendezik meg a 20. Európai Elhízástudományi Kongresszust Liverpoolban. Idén is rengeteg kutató gyűlt össze, hogy megossza eredményeit a szakmával és a világgal. Ezek közül gyűjtöttünk ki pár érdekesebbet. Részletek a kattintás után!

1. A körte alkatúak 10 évvel tovább élnek

Azok a 30 éves nők, akiknek vékony derekuk és kerekded fenekük van akár 9 és fél évvel is több ideig élhetnek, mint azok, akik főként a hasi tájékon domborodnak, vagyis alma alkatúak – írja a Daily Mail. Dr. Margaret Ashwell, egykori kormányzati tanácsadó már korábban is figyelmeztetett arra, hogy a körtealkat lenyomja az almákat, de most azt is kiszámolhatjuk, hogy kinek mennyi a várható élettartama. Először is le kell mérni a derékméretet és a magasságot, majd az előbbit elosztjuk az utóbbival.  Ha az arányszám 0,4 alatt van, akkor túl soványak vagyunk, ha 0,4 és 0,5 között, akkor körtének számítunk, ha 0,51 és 0,6 között akkor almának, vagyis érdemes egy kicsit fogyni, de nem szükséges, ha ennél nagyobb az arány, akkor viszont nincs mese, meg kell szabadulni a hasi hájtól. „Ha a derekunk körmérete kevesebb mint a magasságunk fele, akkor azzal megnövelhetjük az élettartamunkat. Ez mindenkire érvényes a világon, bármi lehet a mértékegység, centiméter, hüvelyk, mérföld. Ilyen egyszerű az egész” – nyilatkozta Ashwell korábban. És mit jelent ez években? Ha egy 30 éves nőnek 0,6 jön ki, akkor 1,5 évvel él kevesebbet, mint 0,5-ös aránnyal rendelkező társa, ha ez a szám 0,7, akkor már majdnem öt évet veszít, ha pedig 0,8, akkor majdnem tízet. A férfiaknál ezek a számok még magasabbak.

2. A férfiak gyorsabban tudnak fogyni

shutterstock 110803001

A Slimming World nevű szervezet 1,3 millió diétázó fogyását  követte nyomon, és míg a nők 3,2 kilót adtak le, férfiak átlagosan 6,8 kilótól szabadultak meg ugyanannyi idő alatt – olvasható a Daily Mailben. Mike Lean, a Glasgowi Egyetem túlsúly szakértője szerint ez részben annak köszönhető, hogy a férfiak sokkal céltudatosabbak, ha a fogyásról van szó. Bizony, ők például sokkal szorgalmasabban jártak el a fogyókúrás találkozókra is, mint a nők. „A fogyókúrás klubok a nők terepe. Ha egy férfi mégis rászánja magát arra, hogy belépjen egy ilyen klubba, akkor tényleg motiváltnak kell lennie” – nyilatkozta dr. Jacquie Lavin, a Slimming World egyik szakértője. A szervezetnél egyébként csak minden huszadik fogyókúrázó volt férfi.

A kutatók szerint egyébként az sem elhanyagolható szempont, hogy a jól fogyó férfiak többsége diétaszűz volt, az első körös fogyókúrázók pedig mindig sikeresebbek azoknál, akik folyton a kalóriákat számlálják. Arról nem is beszélve, hogy a férfiak anyagcseréje sokkal gyorsabb. A különbséget részben persze arra is vissza lehet vezetni, hogy a férfiak sokkal kövérebbek voltak, amikor belefogtak a fogyókúrás programba, nagyobb súlyból pedig könnyebb fogyni. Így sem vitatható el persze, hogy testsúlyuk sokkal nagyobb százalékától szabadultak meg, mint női sorstársaik.

3. Az alkalmazás, ami tényleg segít

Manapság úgy tűnik, már szinte levegőt sem tudunk venni okostelefon-alkalmazások nélkül, de sebaj, mert állítólag a britek kifejlesztettek egy olyan appot, ami tényleg segít megszabadulni a felesleges kilóktól. A módszer a következő: étkezés előtt le kell fotózni azt, ami a tányéron van, majd ha végeztünk, válaszolni kell pár kérdésre (Mindet megetted? Tele vagy?), a további étkezések előtt pedig szépen végig kell nézni, hogy mit is ettünk már aznap. Az alkalmazás ráadásul szigorú, SMS-ben is emlékezteti a felhasználót, hogy szembesüljön aznapi fogyasztásával, ha magától ezt nem tenné meg. Hülyeség lenne? Nem okvetlenül.

A kutatók 12 túlsúlyos és elhízott embert vizsgáltak 4 héten keresztül. A tesztalanyok naponta kb. ötször használták az alkalmazást, 2,7 alkalommal étkezést dokumentáltak, és az egy hónap alatt átlagosan1,5 kilót fogytak. Eric Robinson szerint az eredmény azért is nagyon ígéretes, hiszen rövid idő alatt sikerült elérni ezt a fogyást az alanyoknak, ráadásul úgy, hogy nem kaptak külön étkezési tanácsokat, és mozogniuk sem kellett. Megfigyeléseik szerint érdemes kiiktatni étkezés közben az olyan zavaró tényezőket, amelyek elvonják figyelmünket az evésről (és ilyen a televíziózás vagy a számítógép használata is), mert különben 50 százalékkal többet eszünk – írja a Sky News.

4. A királyi reggeli csak árt

shutterstock 62264701

A reggeli valóban fontos étkezés, ezért nem mindegy, hogy mit és mennyit eszünk. Hannah Lewis, a Cambridge-i Egyetem PhD hallgatója 33 elhízott és túlsúlyos ember étkezési szokásait vizsgálta, és kiderült, hogy aki kisebb adagot fogyaszt reggel, annak a szervezete a nap további részében sem akarja pótolni azt, ami a reggeliből kimaradt. Hogy az eredmény minél megalapozottabb legyen, a felmérés résztvevői egyébként nem tudták, hogy miről szól a kutatás, ahogy azt sem, hogy éppen a kisebb vagy nagyobb kalóriatartalmú reggeliből kaptak. A kutatók mindig váltogatták a 699, az 559 és a 419 kalóriás adagokat, ám ez nem befolyásolta azt, hogy az alanyok mennyit ettek a nap többi részében: a reggelit leszámítva általában 1762 és 1772 kalória között mozgott a napi kalóriabevitel, ami nem egy nagy különbség.  Vagyis rögtön a reggelinél komoly előnyre lehet szert tenni, ha fogyni akarunk. Lewis szerint persze még nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hiányoznak még az alaposabb tesztek, de az eredmény mindenképpen biztató – írja a medpagetoday.com.

5. Senki nem figyel a sovány gyerekekre

Az Essex-i Egyetem kutatója, dr. Gavin Sandercock is egy aggasztó tényre hívta fel a figyelmet. Állítása szerint sokkal károsabb az egészségre, ha valaki kevesebbet nyom az átlagnál, mintha túlsúlyos lenne. Ráadásul az ilyen problémával küzdő gyermekre kevesebb figyelem irányul a szükségesnél, mert minden a túlsúly okozta problémák körül forog. Sandercock és kollégái összesen tízezer, 9 és 16 év közötti gyermeket vizsgáltak meg és az eredmények összegzése alapján 6 százalékuk soványnak számít (a lányoknál ez az arány 6,4 százalék volt, a fiúknál pedig 5,5 százalék). A szakértők szerint a kövérségtől való félelem, a növekvő élelmiszerárak, valamint a túl kevés testedzés az oka ennek a jelenségnek, és sokat segítene, ha a háziorvosok kellően felkészültek lennének, és szakszerű segítséget tudnának nyújtani a családoknak.

6. Demenciához vezet az elhízás, és ez sokba kerül

Egy kutatás szerint, melyben 8500 svéd iker vett részt, a túlsúly növeli az időskori elbutulás kialakulásának veszélyét is. Azoknál a vizsgálati személyeknél, akiknek 30 felett volt a testtömeg indexük, négyszeresére nőtt a demencia kockázata, és azoknál is 71 százalékkal magasabb volt, akikek 25 és 30 közé esett ez az értéke. Az UK Health Forum ki is számolta, hogy ez mit jelent a britekre vetítve – olvasható a BBC oldalán. Ha a férfiak körében az elhízottak aránya a jelenlegi 24 százalékról 46 százalékra nőne, a nőknél pedig 26 helyett 31 lenne, akkor a 65 év felettieknél 100 ezer emberből nem 4894 lenne demens beteg, hanem 6662. Jessica Smith, az Alzheimer's Society egyik munkatársa szerint ezért is fontos, hogy idősebb korban is ügyeljünk a súlyunkra és rendszeresen mozogjunk.

7. A halolaj megvédi az agyat a hamburgertől

A Liverpooli Egyetem tanulmánya szerint a halolaj segít csökkenteni a gyorséttermi ételek agyra gyakorolt káros hatásait. „Nagyon sok tényező van, ami befolyásolja a testsúlyt, és a legfontosabbak ezek közül a bevitt tápanyagok. A gyorséttermi ételekben található finomított cukor vagy a telített zsírok elhízáshoz vezetnek, megzavarják az anyagcserét és az agyműködésre is hatással vannak. Egyes kutatások szerint ezeket a negatív folyamatokat az omega-3 zsírsavak visszafordíthatják, sőt ki is védhetik” – nyilatkozta dr. Lucy Pickavance, az egyetem munkatársa. Kollégáival annak próbált utánajárni, hogy az irodalom szerint ezek a zsírsavak adott agyi folyamatok stimulálásával elősegíthetik-e a fogyást. A kutatások szerint, ha valaki magas omega-3 zsírsav-tartalmú ételeket fogyaszt, akkor azon hormonok, amelyek az étkezést követően szabadulnak fel, és az a céljuk, hogy megvédjék a neuronokat a káros hatásoktól, valamint stimulálják a növekedésüket, nem tudnak bejutni az agyba adott anyagok miatt. Állatkísérletek szerint az omega-3 zsírsavak pont ezen anyagok káros hatásait küszöbölik ki.

Oszd meg másokkal is!
Mustra