no

Kiránduljon virágok közé!

Bármennyire is késlekedett ezidáig a tavasz, most már nem tudja tovább húzni, így fokozatosan minden virágba borul. Ha elege van már a téli szürkeségből, akkor ez a legjobb időszak arra, hogy megcsodálja Pest megye legszebb virágzó növényritkaságait. Összeszedtük a környékbeli botanikus kerteket és arborátumokat.

Az Elte Botanikus Kertje

A Pál utcai fiúkból is ismerős Füvészkert az ország első botanikus kertje, a forgalmas Józsefvárosból a kapun belépve mintha egy másik világba csöppenne az ember. Eredetileg 1771-ban alapították meg Nagyszombaton, jelenlegi helyére csak 1849-ben került. A Füvészkert közel 7000 növényfajnak ad otthont (ebből 90 veszélyeztetett), amiket az odalátogatók a kis patakokkal, sziklakertekkel, hidakkal kialakított kertben, illetve valamely üvegházban tekinthetnek meg. A három hektáros területen helyet kapnak különböző régiókra, hegységekre jellemző erdők, parkok növényei is (japánkert, Alpok, Kárpátok, Balkán), emellett gazdag az orchidea- és kaktuszgyűjteménye. Emellett az érdeklődők megcsodálhatják a szokatlan klímájú Pálmaházat, a Viktória-házat, és az ott lévő, csupán két napig virágzó amazonasi tündérrózsákat, melynek levelei akár egy kisgyereket is elbírnak.

Megjegyzés: a Füvészkertben minden évben megrendezik a japán cseresznyefa virágzásához kapcsolódó Sakura ünnepet, melyet idén április 13-14-én, illetve 20-21-én tekinthetnek meg az érdeklődők. A program keretein belül lesz többek között kalligráfia bemutató, kardvívás, rajz, origami bemutató, teázás, valamint mindkét hétvégén 11és 13 órakor között ingyenes szakvezetés.

Belépő: felnőtt: 850 Ft, diák: 400 Ft

Honlap: http://www.fuveszkert.org/

Vácrátóti Botanikus Kert

A 29 hektáros terület a maga közel 13000 növényfajával az ország legnagyobb botanikus kertjének számít. A kínai ősfenyők mellett találni ott egyéb kelet-ázsiai ritkaságokat, illatozó orgonákat, madárbirset, rózsaféléket, továbbá 2009-ben 480 m2 kaktusz- és pozsgásházzal bővült a kert, ahol különböző sivatagi növényekkel is megismerkedhetünk. A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonát képező 180 éves területen mindezeken kívül több üvegház is várja is az odalátogatókat, melyekben megtekinthetik a füvészkert egyedülálló pozsgás-, bromélia- és orchideagyűjteményét, valamint különleges pálmafajait. Természetesen ezzel még nincs vége, hiszen a  gondosan kialakított sziklakertben az összes kontinens jellegzetességei is helyet kaptak, csakúgy, mint a kultúrnövény ágyásban a gyógy-, fűszer- és zöldségnövények, melyeket hangulatos levendulaösvény tagol három részre.

Megjegyzés: a növényvilágon kívül októbertől megtekinthető a klímaváltozással és annak hatásaival foglalkozó „Túl nagy lábon élünk” állandó kiállítás is.

Belépő: felnőtt: 800 Ft, gyerek: 390 Ft

Honlap: http://www.botkert.hu/

Alcsúti Arborétum

A József nádor nevéhez fűződő 40 hektáros kastélypark ad otthont az Alcsútdobozon található, egyedülálló élőfagyűjteménnyel rendelkező arborétumnak. A kastélyra már csak a főhomlokzat emlékeztet, de az angolparkja máig fennmaradt, ahol 300 növényfajjal találkozhat az odalátogató. Az óriási fákkal büszkélkedő területet hangulatos tavak, tisztások, hidak teszik még romantikusabbá. A parkhoz eredetileg tartozott egy pálmaház, melyet Ybl Miklós tervei alapján építettek meg, azonban ennek ma már csak a maradványai láthatóak, ellenben szerencsére teljes egészében megtekinthető a Medveház, a Gloriette, valamint a Babaház. Az arborétum az év minden szakaszában várja a természetbarátokat, a tél végével csodálatos, 2,5 hektáros hóvirágmezőjével, míg júniusban a szentjánosbogarak tánca csalogatja az érdeklődőket.

Megjegyzés: április végéig színes tulipánok és nárciszok teszik még hívogatóbbá a területet.

Belépő: 700 Ft, kedvezményes: 350 Ft

Honlap: http://www.alcsuti-arboretum.hu/

3a002f
Alcsúti Arborétum

Budai Arborétum

A Corvinus Egyetemhez tartozó kertet a kertészeti felsőoktatás fellegvárának is szokták nevezni, köszönhetően az ott lévő növényritkaságoknak, melyek az ott lévő különleges klímának köszönhetően tudnak megmaradni (a Budai Arborétum az ország egyik legmelegebb területe). Elsődlegesen bemutató kertként szolgál a diákok részére, ám bárki számára minden része ingyenesen látogatható, így a sziklakertje, valamint fűszer- és gyógynövény része is.

A Gellért-hegy lábánál fekvő 6, 5 hektáros kertben több mint 2000 növényfajjal lehet találkozni, melyeket érdemes ilyenkor, a tavaszi virágzás idején megcsodálni. Emellett meseszép az orgona- és japáncseresznye gyűjteménye, valamint a nárciszai.

Megjegyzés: bár oktató kertként funkcionál, természetvédelmi terület is egyben.

Belépés: ingyenes

Honlap: http://budaiarboretum.uni-corvinus.hu/

budapest budai arboretum-2-l
Budai Arborétum
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek