no

Teszt: érdemes megvenni a fitneszmagazinokat?

Azt már az Emil.Rulez! is megénekelte, hogy eljön az a nap, amikor az ember szembesül vele, hogy nem tett jót a hosszú tél és a mozgáshiány. Na, ekkor jön el az az időszak, amikor beindul a hisztérikus fogyókúraőrület, megveszi a csodaszerként hirdetett pirulákat, letölti a tornavideókat, vagy a neten keres valamit. Pár hónapra még egy fitneszbérlet is befigyel, de a lelkesedés a hőmérséklet drasztikus emelkedésével erőteljesen csökken.

ujsag

Az újságosok szerint a fitneszmagazinok is jobban fogynak, hisz mindegyikben legalább 2-3 tuti fogyókúrát lehet találni, a gyakorlatokról nem is beszélve.Megnéztük, melyikre érdemes költeni.

Alapvetően minden újságba ugyanazok a témák kerülnek hónapról hónapra: edzés, sikerek, fogyókúra, gyógytanácsok, pszichológia, szépségápolás és pihenés, illetve ezek váltakozó arányú keveréke.

FittInfo 396 forint

Az első oldalakon rögtön a függőségektől való megszabadulással nyit az újság, melyből az is kiderül, hogyan lehet leküzdeni a rossz szokásokat. Majd egy erős ugrással az arcunkba tolnak 9 BB krémet, melyek ugyan tavaly debütáltak itthon, de sebaj. Aztán jön egy nagyinterjú Béres Alexandrával, és utána három oldalnyi tornagyakorlat, melyben sok újdonság nincs, négyütemű gimnasztikai gyakorlatok. Kis reklám, aztán megint egy kis pszichológia arról, hogyan kellene a jelenben élni.

Van még tápanyag egyszeregy és heti étrend, melyben grammra pontosan meg van adva, mit és hogyan együnk. Becsülöm azokat, akik kimérnek 15 gramm vajat a reggelihez, de azokat még inkább akik beérik 60 gramm paradicsomlevessel, amihez ráadásul meg lehet enni 25 deka burgonyát is.

A géndiéta bevezetése előtt kapunk két oldal tömény biológiát a nutrigenetikáról és a nutrigenomikáról – a kettős spirált meglátva valószínűleg azonnal lapoz is tovább az olvasók nagy része. Aztán előkerül a tuti, az igazi, a géndiéta, ahol mindenki eldöntheti melyik típusba tartozik, és aszerint ehet maximum 1500 kalóriát naponta. Ettől a kalóriamennyiségtől persze gyakorlatilag bárki fogyni fog, genetika ide vagy oda.

A táplálékallergiáról sem árt beszélni, na meg a helyes szájápolásról. Aztán megtudhatjuk, hogy 2013 sportja lesz a zumba és a jóga, na meg a testsúlycsökkentő edzés. Kiderül, mi a tabata, és milyen hibákat lehet elkövetni a futópadon. A sport veszélyeiről, a csontritkulásról és a szorulásról is beható ismereteket szerezhetünk, de a horoszkóp és sítúra ötletek is belefértek a 84 oldalba.

Wellness - 545 forint

Jakabos Zsuzsa olimpiai bajnok úszónő pózol a Wellness címlapján, mely öt tematikus egységet ölel fel. A táplálkozás, egészség. mozgás és szépség, na meg a lélek 110 oldalon fér el. A címlapsztoriból kiderül, hogyan tartja magát formában Jakabos, milyen kiegészítő sportokat űz, és hogyan éli meg a vizsgaidőszakot.

Ezek után némiképp meghökkentő, hogy olyan tornagyakorlatokat kapunk kézhez, melyek adott ruhatípushoz formálják az alakunkat, mintha 2 hét alatt hihetetlen változásokat lehetne abszolválni.

A nagy diétatesztből kiderül, hogy milyen fogyókúrát érdemes választani, aztán megtudhatjuk, mitől fogynak a nők New Yorkban. Egyébként egy sima szénhidrátszegény diétával, amivel Budapesten is ugyanúgy képesek lesznek rá. Aztán kiderül a mediterrán diéta titka is, na meg kapunk egy SOS kúrát, amiről minden dietetikus lebeszéli a nőket.

Húgyhólyagyulladás és fülgyertyázás után jöjjön az agyturbózás, két oldal termékajánló, illetve 12 tipp a bacilusok házon kívül tartására - ahogyan azt már százezer helyen elolvashattuk. Megtudhatjuk, hogyan tartja magát formában a sokat fogyott Muri Enikő, aki jó sok labdás gyakorlatot mutat be. Kapunk néhány tippet, hogy melyik szépségblogot érdemes olvasni - igaz ebből van olyan, aki december 15-e óta egy sort sem írt, és van olyan, ami nem is blog, de sebaj. Érdekes lehet viszont a sportolók mellett dolgozó szakemberekkel készült egy-egy rövid interjú, illetve egy riport a szegedi koraszülött mentők "motorjával" - takarjon ez bárkit is.

Shape - 595 forint

A 98 oldalas kiadvány mintha Joy testvére lenne, kicsit kevesebb divattal és több mozgással. Ide pszichológia témájú cikkek már nem kerültek be, maradnak a külsőségek - töményen. Rögtön az elején kapunk egy igen rövid cikket arról, miért jó homokzsákkal edzeni, és még 4 gyakorlatot is befotóztak hozzá. Aztán kiderül, hogy idén sminkben a lila a menő, öltözködésben pedig a fekete-fehér lesz a divat. A sztárinterjúk részben Jenny McCarthy-val készült egy interjú, aki bemutat pár gyakorlatot, amivel amivel persze formába lendülhetünk.

Ez az első újság, amelyben van sikertörténet, igaz mindössze egy oldal. Aztán át is evezhetünk Jillian Michaels rendszerére, aki több oldalon keresztül mutatja be azt, amit a videóin is láthatunk. Úgy látszik az idei tavasz a szív egészségéről szól, ugyanis a Shape is erről készített egy nagyobb anyagot. Aztán jön jó pár oldal színes fotó a rúzsokról némi termékajánlóval, aztán pedig belgiumi útiajánló következik.

Diéta és fitnesz  - 650 forint

A 130 oldalas újságba a természetgyógyászat és a szex is bekerült a megszokott rovatokon kívül, ezek mellé a márciusi számukba egy fogyókúra dossziét készítettek. Ebben persze van jó pár tornagyakorlat - tegye fel a kezét, aki ezektől fogy le! -, illetve egy érdekes cikk különleges és nem olyan különleges ételekről. A saját készítésű nassok ötlete nem rossz, bár nem hiszem, hogy sokan nekiállnának reggel cukkinikrémes pirítóst vagy grillezett körtét gyártani, és én a nass alatt nem is ezeket értem, de biztos velem van a baj.

Szülész-nőgyógyász és dietetikus ad tanácsot a tamponról és a vezetékes vízről. Érdekes viszont a GAPS-diéta, ami most kezd elterjedni a köztudatban, és állítólag a mentális zavarokat is lehet vele kezelni, illetve a pajzsmirigyről találhatunk egy hosszabb cikket. A D&F-ben bukkantak fel egyedül gyerekeknek/ről szóló írások, és talán ezért is kapunk olyan tippeket, hogy a szexuális életünket ne a hálószobában éljük, hanem a pincében vagy a lépcsőkön. Az újságba belefért még egy jó adag szépségápolási tanács és divatrovat is, és a kihagyhatatlan termékajánlók is feltűnnek benne. És itt még mindig nincs vége a vaskos lapnak, jönnek a tuti tippek a biciklizésről, és akkor lassan eljutunk az elmaradhatatlan horoszkópig.

Kiskegyed Fitt -  240 Ft

Kicsit kilóg a színes-szagos újságok sorából ez a lap, ahol rögtön az első oldalon wc-tisztítót és mosogatószert ajánlgatnak, ezzel le is fedve a célcsoportot. A fittséget úgy látszik, úgy képzelik el, hogy leírják, hogyan lehet a nyakat egy plasztikai sebésszel megújíttatni, majd a ránctalanításról olvashatunk hasonlókat. Egy rózsás termékösszeállítás után Varga Izabella promózza a speedfitnesst, de szerencsére azért belefért az újságba egy sikertörténet is. Kiss Orsolya étrendjét is megismerhetjük, és a művésznő négy gyakorlatot mutat be.

A veszélyes fogyókúrák sorozatba bekerült a New York diéta, amit ugyan a konkurenciánál épp istenítetttek, de a South Beach diéta is hasonló elbírálás alá esett ebben a hónapban. Nehéz nem reklámként értelmezni azt a kétoldalas cikket, amely a lézeres zsírbontás előnyeit ecseteli. Még mindig a fittség mellett maradva megtudhatjuk, miért jó az ajakfeltöltés. Már csak hab a tortán, hogy egymás mellett ajánlgatják a mosókapszulát és a síkosítót, és végül a Kiskegyed is bemutatta 2013 (szerintük, bár inkább 2011) menő mozgásformáit, mint a kangoo és a zumba.

Újság neve oldalak száma ár
Fitt infó 82 396,-
Wellness magazin
110
545,-
Kiskegyed fitt
42
240,-
Diéta & Fitness
130 650,-
Shape 98 595,-
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra