no

Ezért fagyos állandóan a nők keze és lába

Ha ön is úgy tudja, a fagyos kezek-lábak hátterében a rossz vérkeringés áll, rosszul tudja. Ilyenkor valójában egy teljesen természetes folyamat játszódik le, ami a nőknél lényegesen gyakrabban és hamarabb jelentkezik. Tudja, miért?

Mikor az emberi test bőre lehűl, akkor értelemszerűen fázik. Mint Michael Tipton, a Portsmouthi Egyetem fiziológia professzora a Daily Mailnek elmondta, a bőrfelszín alatt nem egész egy milliméterre találhatóak a hőérzékelő receptorok, ún. termoreceptorok, melyek a hőmérsékletváltozásra reagálnak. Normál esetben a bőrt a kapillárisokban lévő vérkeringés tartja melegen, azonban amikor a termoreceptorok hideget érzékelnek, az adott területet érintő keringést (azaz a meleget) az ott futó hajszálerek összehúzásával más útra terelik: a test belseje, a szív, tüdő, agy illetve más létfontosságú szervek felé

A nőknél azonban annyiban más a helyzet, hogy náluk ez a folyamat már a legkisebb hideg hatására is bekövetkezik – és mindezek hátterében a hormonok állnak.

Mint azt már több vizsgálat is kimutatta, ha pár kísérleti alanyt alacsony hőmérsékletnek tesznek ki, akkor a nőknél sokkal hamarabb bekövetkezik az erek összeszűkülése, mint a férfiaknál. Ráadásul amellett, hogy lényegesen gyorsabban hűlnek le, lassabban is melegednek fel, ezért van az, hogy még jóval azután is fagyosak a végtagjaik, hogy hazaértek a téli levegőről.

A nőknél az ösztrogén szabályozza a perifériás erek működését, és e hormon magas szintjének köszönhetően ők lényegesen érzékenyebbek a hidegre. Ennek köszönhető, hogy a nők testhőmérséklete akár a menstruációs ciklusuknak megfelelően is változik (ennek hátterében egyes, egyelőre nem bizonyított elméletek szerint az állhat, hogy a női szervezet így védelmezi terhesség esetén a testben fejlődő magzatot a hőhatásoktól).

Mindezek mellett ott van az a tény is, hogy a nők 10 százalékkal több testzsírral rendelkeznek, mint a férfiak, ami hőszigetelő hatású, ráadásul ez a szigetelés mindkét irányba működik: minél több zsír van valakin, belső szervei annál védettebbé válnak, mivel a zsírréteg a test hőleadását is gátolja. Ezért van az, hogy a túlsúlyosabb embereknek alacsonyabb a testhőmérsékletük, tehát eleve kevésbé fáznak.

Tipton professzor szerint erre vezethető vissza az is, hogy több a szívroham a téli hónapokban. Amikor ugyanis valaki fázik, a véráramlás a végtagokból a test közepe felé irányul, a szervezet pedig erre reagálva némi folyadékot választ ki, hogy helyet tudjon csinálni a megnövekedett vérmennyiségnek – ezért is jelentkezik általában vizelési inger, ha valaki hosszabb ideig didereg. A baj csak az, hogy a folyadékvesztéssel együtt megnő a véralvadás veszélye is, ami pedig szívproblémákhoz vezethet.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra