no

Az undok eladó a barkácslázat is csillapítja

Tavasszal elkezdődik egy lassú áramlás a barkácsáruházak felé. Szinte mindenkit elkap a felújítanék érzés, vagy a vegyünk már valami növényt az erkélyre gondolat. Megnéztük, hol, milyen a kiszolgálás, és milyen a választék.

A barkácsáruházakban és kertészetekben szinte mindent beszerezhetünk, amire szükségünk van, nem mindegy azonban, hogy undok, fásult eladók fogadnak-e, vagy tényleg úgy érezzük, megpróbálják megoldani a problémánkat. Vagy legalább nem kapnak röhögőgörcsöt, amikor dugaljjal ellátott kábel helyett dugós végű madzagot keresünk. Megnéztük azt is, a kertosztályon dolgozók mennyire vannak a helyzet magaslatán, megpróbálnak-e gondozási tanácsokat adni, illetve hogy mennyire értenek a növényekhez.

Brico Store – Budakalász

Hétköznap este mentünk el festéket és villanyszerelési anyagokat venni a Bricoba, és ha már ott voltunk kertitörpét is megpróbáltunk keresni, hogy benevezhessük a kerti giccsversenybe.

A festékrészlegen színes falfestéket próbáltunk vásárolni 1 literes kiszerelésben. Az eladó szó nélkül segített, bár a lefgdrágább festékre akart rábeszélni, nem szólt, hogy vannak akciós termékek (50%-os áron árulják a Dulux kimenő színeit), illetve, hogy több cég is gyárt olyan színt, amit keresünk. Ezek után nem ajánlott ecsetet, és gyorsan eltűnt. Ellenben a villanyszerelési osztályon dolgozó kolléga nagyon részletes tájékoztatást adott a termékekről, segített megtalálni a legjobb ár/érték arányú darabot, szó nélkül összeszedte, mire is van szükségünk. Hasonlóan jó tapasztalatot szereztünk a kertosztályon, ahol ugyan kerti törpére nem leltünk (ami, lássuk be, nem rossz pont), de megtudtuk, hogyan tarthatjuk életben a napraforgót, és mi kell a Vénusz légycsapójának, hogy jól érezze magát. Bónuszként még a vevőszolgálaton is kedvesek voltak.

Hermes áruház – Budakalász, Lupa-szigeti elágazás

A Hermes a budakalászi felüljáró jobb szélén lakozik, nem messze a METRO-tól, szinte egybeolvadva a New Gardennel. A lepukkant épületet mintha eladóstul, árukészletestül elfelejtették volna fejleszteni a 80-as évek óta. A kínálat nem nagy, viszont igazi kincsekre bukkantunk. A befőzőüvegektől a házi pálinkafőző készletig és a mindenféle növényvédelmi vegyszerekig bármihez hozzájutunk, de ide speciális dolgokért érdemes jönni. Ha például parafadugó nélkül nem teljes az életünk, vagy pár száz forintos kaspókra vágyunk, ott a helyünk. Az eladók kedvesen köszöntek, hagyták, hogy ténferengjünk, de amikor nagyvárosi kertész módjára nem túl profi kérdéseket tettünk fel, akkor is kedvesen segítettek. Amikor a pénztárnál rácsodálkoztunk az organikus növényvédő szerekre, a pénztáros kedvesen elmagyarázta, miért jók ezek a termékek, és mennyivel kerülnek többe, mint a hagyományos termékek. Külön meglepetésként egy méz és szörp részleg is található a bolt területén, amit nem igazán tudtunk hová tenni, de számos méz közül választhattunk volna.

stockfresh 488271 shopping-sisters sizeM

New Garden – Budakalász, Szentendrei u. Luppa-szigeti elágazás

A New Garden néhány év alatt nőtte ki magát, az előkelő név egy kertészeti áruházat takar. Ottjártunkkor rossz passzban lehettek az eladók, vagy tán nem is léteztek, mert bár egyedül voltunk a kertészetben, senki nem bukkant fel ottlétünk alatt, akitől segítséget kérhettünk volna. A választék hatalmas, számos évelő és egynyári várja a hobbikertészeket, fűszernövények és fák is vannak, igaz, ezek ára meglehetősen borsos. A cserepeket, kaspókat két helyre pakolták ki, külön vannak a műanyag és külön az agyagedények. Számos vidám, színes kaspót tartanak (500-3000 Ft), egynyári növényeket pedig már 140 Ft-ért lehet náluk beszerezni. A pénztárnál nem kérdeztek rá, van-e törzsvásárlói kártyánk, nem ajánlották fel, hogy kérjünk egyet, nem kérdeztek rá a zacskóra, és nem kaptunk arról se információt, hogyan tartsuk életben a frissen megvásárolt növényeinket.

OBI - IV. kerület, Szent Imre u. 1.

Sikerült megtalálnunk az ország legkisebb barkácsáruházát, legalábbis a hatalmas Brico után. Az OBI-nak minden bizonnyal nem az újpesti a zászlóshajója, és ezt a termékkínálaton is lehetett érezni. Bár Újpestre egyrészt az agglomerációból is érkeznek, másrészt van kertvárosi része, az áruház kertosztálya gyakorlatilag elhanyagolható volt, kempingezéshez szükséges felszerelésből viszont elég nagy kínálatot találtunk, a gázégőtől a sátorig. Ha medencénk lenne, akkor vehettünk volna hozzá vegyszereket, és persze szerszámokból sem volt hiány. Az eladók köszöntek, de kedvességfaktoruk a minimális környékén mozgott, igaz, ebben a környezetben ezen nem csodálkoztunk.

Baumax – IV. Váci út 60-62.

A lelombozó OBI után bemenekültünk a Baumaxba, hogy újabb sor giccset derítsünk fel, és teszteljük az eladókat. A kávézóval is rendelkező, mega méretű áruházban a kertosztályon borítottuk ki az eladókat, majd átsunnyogtunk a Lakótér osztályra, ahol eladót nem találtunk, így hosszas séta után egy másik osztályról sikerült becserkésznünk egy igen fásult fiatalembert. Kérdéseinkre félszavakkal válaszolt, és látszott, utálja a munkahelyét, viszont szerzett valakit, aki kedvesen segített, annak ellenére, hogy tényleg eladógyötrő kérdésekkel bombáztuk. A pénztáros itt sem kínált szatyrot, az, hogy mivel szeretnénk fizetni fel sem merült, de a kijáratnál lecsapott ránk egy Citibankos hitelkártyát kínáló fiatalember, aki lazán megkérdezte, hogy mennyiért vásároltunk.

Praktiker – III. Bécsi út 136.

A Shop-stop és az Eurocenter közé ékelődött be a Praktiker, ahová utolsónak vezetett az utunk. Az első, ami feltűnt az áruházban, a digitális kijelzős árcédulák voltak, melyek – bizonyára nagyon EU-konform módon – mind a forint, mind az euró árat mutatták. Ettől viszont idegesítően villogott az árjelző tábla, és néha 3,10-et néha viszont 800 forintot mutatott. Az újításnak biztosan oka volt, de talán a kertosztály dolgozói közt is újítani kéne, itt fogtuk ugyanis ki a legundokabb eladót. Kérdésünkre csak vakkantott, segíteni gyakorlatilag nem volt hajlandó, így kénytelen-kelletlen kerestünk egy másik osztályt, hátha ott nem égtek még ki ennyire a munkatársak. Kellemes meglepetésként egy idősebb kollégája megkérdezte, mit keresünk, tud-e segíteni, és tájékoztatott arról, hogy hol találunk még hasonló terméket.

A fentiek alapján úgy tűnik, ha a választék fontos az ön számára akkor keresse a Baumaxot vagy a Brico Store-t, ha szereti hogy odafigyelnek önre, ne hagyja ki a Hermest, ha viszont csak a növények érdeklik, akkor irány a New Garden (és ne felejtsen el törzskártyát kérni).

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek