Újabb tippek villámtakarításhoz

Télen a síelésnek, nyáron a nyaralásnak, tavasszal pedig a takarításnak van szezonja. És aki nem vette volna észre: tavasz van. Ablakok, előszoba, nappali, dolgozó és szórakoztatóelektronika.

Az előző részben már túlestünk a konyha és a fürdőszoba gyors kitakarításának fortélyain. Ahogy utólag nézegetem, elég igazságtalan volt, hogy a címben párhuzamot vontam a villámtakarítók és a lusták között. Mert nézzünk például egy vendégséget. Egyrészt a vacsora elkészítésével rengeteg idő elmegy – és fogadni merek, hogy egyetlen vendég sem mondaná, hogy inkább lemond a desszertről, de ragyogjon a lakás. Másrészt a vendégjárás után úgyis lehet az egész takarításmizériát újrakezdeni, tehát egyértelmű, kézenfekvő és logikus, hogy vendégség előtt villámtakarítani kell.

Pedig annyira próbálok vigyázni...
Pedig annyira próbálok vigyázni...

Kanapék és ülőgarnitúrák. Még ha szigorú szabályok vannak is érvényben a nappaliban való étkezésre vonatkozólag, a kanapé akkor sem ússza meg a port, a koszt és az esetleges állatszőröket, hajszálakat. Ráadásul valahogyan a karfák is gyakran elzsírosodnak.

Az állatszőrök ellen a gumikesztyű a leghatékonyabb megoldás, húzzuk fel és egyszerűen dörzsölgessük, simogassuk a kanapét, ameddig a szőrök kis gombóccá nem alakulnak. Ha a huzat strapabíró és nem ereszti a színét, akkor mindezt benedvesített gumikesztyűben is végezhetjük, úgy egy kicsit gyorsabb. Az állatszőrök ellen egyébként létezik már egy nagyon jó és a kesztyűzésnél valamivel gyorsabb kis kézi eszköz is, a 3M terméke, sajnos nálunk nem kapható, amennyire tudom.

A párnák tisztítása a legkönnyebb akkor, ha ki tudjuk vinni őket a szabadba és jól kicsapkodni belőlük a port. Egyéb esetekben a porszívó az ideális, mégpedig a kárpittisztító fejjel felszerelve. Alaposan porszívózzuk végig a párnákat és az ülőfelületet. Nemrég fedeztem fel egy terméket, amivel állítólag, ha befújjuk az ülőgarnitúrát, az ágyat és a szőnyegeket, akkor fél éven át elpusztítja a poratkákat. Nekem is porallergiám van, de véleményt még nem tudok mondani, mivel nem próbáltam még ki. Elég drága, több mint 5000 forint.

Jó szolgálatot tehet, ha van valamilyen kárpittisztító spray is a háznál, arra az esetre, ha bor, zsír, vagy főzelékfoltok kerülnének a karfára.

Nappali és dolgozó. A tisztaság leglátványosabb ellensége a por. A hagyományos felületekkel könnyen elbánik az ember, azonban időnként eljön az a pillanat, hogy a számítógépeket, monitorokat és televíziókat is kezelésbe kell venni.

stockfresh 401154 desk sizeM

Először is törölgessük le a port a monitorokról, lehetőség szerint valamilyen mikroszálas anyaggal. Ezek után fogjuk meg a porszívót, szereljük rá a csőrös fejet, de úgy, hogy ráhúzunk egy nejlonharisnyát. Porszívózzuk ki a billentyűzetet. (Aki nem akar harisnyázni, az állítsa minimumra a szívóerőt és reménykedjen, hogy nem laza egyik billentyű sem.)

Ma már szerencsére mindent meg lehet rendelni interneten, ezért akinek a billentyűzete állandó rettegésben él, hogy mikor öntik le kávéval, kólával, vagy kakaóval, az mindenképpen nézze meg a SealShield honlapját, - olyan billentyűzeteket és védőtokokat készítenek, amelyek még a mosogatógépben is tisztíthatóak.

Már ez is lehetséges
Már ez is lehetségesUnknown

Következik az asztal alatti kábelrengeteg. Ha rosszul érintünk meg valamit, akkor megszűnik az internet, kikapcsol a számítógép, kihúzódik a nyomtató. Ezért aztán a legjobb megoldás, ha a porszívót a kefefejjel szereljük fel, és ezzel tisztítjuk meg a kábeleket. (Tessék-lássék eredménye lesz, de legalább gyors.) Ugyanígy a televíziók hangszóróit, és a PC-k szellőzőit is portalanítani lehet. És ezzel még nincs vége. Nem akarok ingyenreklámot csinálni, de nekem nagyon bevált a Pronto Por Stop, azt monitorra is lehet fújni, és ragyogni fognak a képernyők, ráadásul nehezebben ül vissza rájuk a por. Nálunk a környék elég poros, úgyhogy én szinte mindenre ráfújom.

Előszoba eső után. Az előszobában uralkodó rendetlenség mértéke egyenesen arányos a családtagok számával. Általában az előszoba mindig rendetlen és ha az idő esős, akkor még saras is. (Kertes házban élők hátrányban.) Gyors takarítás 3 lépésben.

1 – Először is pakoljuk el a felesleges holmikat. Ilyenkor tavasz első hónapjában szinte biztos, hogy az egyébként már nem hordott csizmák és télikabátok még ott vannak. (És a számlák, és a szórólapok.) Nos itt az ideje elpakolni őket. (Ha sürgősen kell cselekedni, mert a vendégek egy órán belül megérkeznek, akkor az elpakolás azt jelenti, hogy besuvasztani őket egy nem szem előtt lévő sarokba.)

2 - Második lépésként jöhet a söprés. Ha a padló még nedves a sártól, akkor a vizet papírtörlővel itassuk fel és utána jöjjön a söprű.

3 - Itt szerintem nem lehet megúszni a felmosást, mások viszont úgy gondolják, hogy látványosabb és eredetibb megoldása a problémának, ha leterítünk egy minél színesebb rongyszőnyeget. Ezekből egyébként időről időre akciós áron be lehet szerezni egy csomót a hipermarketekben.) A rongyszőnyeg azért jó, mert eltakarja a megmaradt sárfoltokat. Mutatós, sokkal inkább, mintha a vendégeknek egy újságpapírra kellene pakolniuk a saras cipőiket. Ráadásul ha megszárad ki lehet rázni, majd mosógépben kimosni, ami nagy előnyük egy hagyományos szőnyeggel szemben.

Kertes házban élők hátrányban
Kertes házban élők hátrányban

Ablakok: Nincs mese, évente egyszer (de inkább kétszer) túl kell esni az ablakmosáson. A jó hír, hogy szerencsés esetben létra nélkül, és viszonylag gyorsan elvégezhetjük.

Ha lehetséges olyan napot válasszunk, amikor nem esik az eső, de nincs túl meleg (úgyis kimelegszünk) és felhős az idő. A tűző napon ugyanis az ablakok gyorsabban száradnak, ezért csíkosak lesznek.

Az ablaktisztító és az elmaradhatatlan papírtörlők mellett szükségünk lesz a porszívóra, egy teleszkópos ablaktisztítóra, ecetre, valamint egy kisseprűre, arra a fajtára, amit a lapátok mellé szoktak adni. Az alacsonyaknak és a strébereknek még egy fellépőzsámoly/létra is kellhet.

Az első lépés, hogy kinyitjuk az ablakot és a kisseprűvel leporoljuk az alsó párkányokon és kereteken megülő koszt. Ezután feltesszük a porszívó kefefejét, és ugyanezt a felső részen is megcsináljuk.

Ne is állítsuk le a porszívót, hanem eresszük le a redőnyt vagy reluxát és azt is porszívózzuk le, hogy a por majd ne hulljon vissza a nedves ablakra.

Ha nagyon koszos az ablak, akkor töltsünk meg egy vödröt ecetes vízzel és a kosz nagyját a teleszkópos kefével szedjük le. Ha nem, akkor rögtön jöhet az ablaktisztító. Alaposan fújjuk be az ablakot, majd a papírtörlővel előbb függőleges, majd vízszintes irányban (közte még egy befújás) töröljük végig az ablakot. A magasabb részeken használjuk a teleszkópos törlőt. Egy ablak nem több mint tíz perc, én a kicsiket általában hétköznap esténként egyesével csinálom meg, így hétvégére csak a nagyok maradnak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra