Bőrápolás: így úszhatja meg a téli szárazságot

A tél igazi kihívás a bőrünk számára. Húzódik, viszket, mi pedig legszívesebben egész nap egy babaolajjal teli kádban áznánk. Ennyire drasztikus megoldásokra persze nincs szükség. Jó, a forró fürdőkről és a szoláriumról le kell mondanunk, viszont bőszen párásíthatunk, ami a megfázásos tüneteket is enyhíti.

A tél igazi kínszenvedés azoknak, akiknek száraz a bőrük, de a kinti hideg, száraz levegő és a jó meleg, fűtött szoba nem kíméli azokat sem, akiknek egyébként teljesen egészséges a kültakarójuk. „Ennek a jelenségnek részben az az oka, hogy a téli időszakban a faggyúmirigyek kevésbé működnek, a faggyú sűrűbb állagú, mint nyáron, vagyis a bőr utánzsírzása egy kicsit nehézkesebb. Másrészt a fűtött lakás levegője mindig szárazabb, mint a fűtetlené nyáron, és hideg időben ugye jobban felöltözünk, ami a bőr természetes párolgását akadályozza. Kerülni kell minden olyan behatást, ami tovább száríthatja a bőrt” – mondta el a Díványnak dr. Vass Ilona bőrgyógyász-kozmetológus.

Saját tapasztalatok és némi internetes böngészés alapján kijelenhetjük, hogy rengeteg megoldás van, de egyik sem univerzális, mindenkinek más módszer vált be vagy vallott kudarcot. Azért íme egy-két tipp, ami hasznos lehet, többségükkel a bőrgyógyász-kozmetológus is egyetértett.

1. Krémes puhaság

A legkézenfekvőbb megoldás nyilvánvalóan az, hogy éjjel-nappal, na jó, naponta kétszer testápolóval kenjük magunkat. Szinte minden gyártónak van olyan terméke, amelyet extrém száraz bőrre ajánlanak. Az érzékeny bőrűek kerüljék az olyan termékeket, amelyekben illatanyag vagy parabén található, emellett az allergének miatt is érdemes átolvasni az összetevők listáját, hiszen attól, hogy valami természetes, nem biztos, hogy jó.

stockfresh 198045 body-care-series---young-woman-applying-lotion

2. Gyógyír a konyhában

Az olívaolaj természetesen nem csak a náthától meggyötört orrnyálkahártyának tesz jót, hanem a szárazságtól húzódó bőrnek is, de egyéb élelmiszerek is vannak, amelyek jótékony hatásúak. Persze nemcsak külsőleg tudunk védekezni, a téli időszakban talán még fontosabb a vitamin- és az ásványianyag-bevitel. „Érdemes ilyenkor minél több A-vitamin, pontosabban a béta- karotin tartalmú zöldségeket fogyasztani, mint például a sütőtök és a sárgarépa, és a likopin tartalmú paradicsom is ajánlott.” Többen gondolják úgy, hogy ha sok vizet iszunk, akkor majd a bőr is hidratált lesz. Természetesen, ha valaki nem iszik elég folyadékot, azt a szervezet megsínyli, ha pedig valaki a normális mennyiségnél többet iszik, nem biztos, hogy a téli kínjai enyhülnek.

3. Ne fürgyé' le!

Ha lehet, akkor télen kerüljük a nagyon forró fürdőket. Igen, ha az ember átfagy, nagyon jólesik az ilyen kényeztetés, de nem tesz jót a száraz bőrnek, többen is a zuhanyzást, a langyos vizet javasolják. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen szereket használunk a tisztálkodáshoz. Nyilván senkit nem lep meg, hogy a szappan például nagyon szárítja a bőrt. „A túl sok tisztálkodás valóban ártalmas lehet, és nem mindegy, hogy mivel mosakszunk. Olyan készítményeket kell használni, amelyek nem szárítják, hanem visszazsírozzák a bőrt, ilyenek például a fürdőolajok” – ajánlja szakértőnk.

tk3s bm hof def7964 01

4. Olajbiznisz

Ha mégis szeretnénk egy kicsit a kádban ázni, használjunk fürdőolajat, ha pedig kikászálódtunk, a nedves bőrünket be is kenhetjük babaolajjal. Ehhez persze nem kis türelem kell, ugyanis nem szívódik be egykönnyen, és ha sokat akciózunk, balesetveszélyes is. A Jezebel egyik szerzőjének ismerőse például lezúgott a lépcsőn, amikor vazelinnel kente be a lábát. Nem, a csúszós rétegre felhúzott zokni sem segített. Ha nincs időnk, és nem szeretnénk kitörni a nyakunkat, akkor persze törölközővel gyengéden fel lehet itatni a vizes-olajos keveréket. „Ha a bőrünket közvetlenül kenjük be babaolajjal vagy nagyon zsíros krémekkel, akkor páncélként vonják be, és ez kellemetlen, kényelmetlen érzés lehet. Persze azokon a testfelületeken – például az arc és a kezek-, amelyek közvetlenül érintkeznek a levegővel, zsírosabb termékeket kell használni, ezek védőréteget képeznek a bőrön” – nyilatkozta  dr. Vass Ilona. Több oldalon is felhívják egyébként a figyelmet arra, hogy a vizes alapú krémeket télen inkább felejtsük el.
Vannak, akik szerint télen a hidratálókban lévő víz is megfagy, ha mondjuk az arcunkra kenjük, és ez tovább károsítja a bőrt. Dr. Neal Schultz bőrgyógyász szerint ez nem igaz, ugyanis a készítmények átveszik a test hőjét. Mindenesetre aki biztosra akar menni, azért várjon 5-10 percet mielőtt a krémezést követően kilép a hideg levegőre.

5. A barnaságról is le kell mondani

Bármennyire is hiányzik a nyári barnaság, a szoláriumot is hanyagolni kell, maradnak a barnító krémek, amelyeket persze nem mindenki szeret. Ha lehet, akkor természetesen olyan terméket válasszunk, ami azt ígéri, hogy nemcsak színezi, hanem táplálja is a bőrt (és aztán reménykedjünk, hogy tényleg így is van). Ha mindenképpen szeretnénk kihasználni a téli napsütést, mondjuk síelés közben, vegyük elő nyugodtan a napvédő krémeket. Amennyiben hosszabb ideig tartózkodunk a napon, 15-ös vagy annál nagyobb faktorszámú naptejet, illetve krémet használjunk.

solarium2

6. A szél rossz, a pára jó

A hideg, metsző szél is szárítja a bőrt, így amennyire lehet, bugyoláljuk be magunkat minél jobban, és mielőtt távoznánk otthonról, hidratáljuk a bőrünket. Otthon pedig használjunk párologtatót, ugyanis a fűtéstől nagyon száraz lesz a levegő, és ez fokozhatja a kínjainkat. Persze –  ahogy ezt már egy másik cikkünkben is leírtuk – érdemes naponta cserélni a vizet, három naponta pedig az egész készüléket ki kell tisztítani.

+1. Forduljon orvoshoz!

Amennyiben a testünkön olyan területeket észlelünk, amelyek kivörösödnek, erősen
viszketnek, hámlanak, duzzadtak, esetleg kis hólyagocskák borítják, érdemes szakemberhez fordulni. A gyerekkori ekcémásoknak is romlanak télen a tünetei, és akinek atópiás hajlama van, annak felnőttkorában is jelentkezhetnek ezek a problémák. Az ún. neurodermatitisznél jó eredményeket lehet elérni teljestest-hidegterápiával (-110 Celsius).

Oszd meg másokkal is!
Mustra