no

Smoothie olcsón, otthon

Ma már szinte minden szupermarketben kapható a különleges nevű, egészséges, és jó drága izé, a smoothie. Azért különleges nevű, mert nem fordították le az angol elnevezést. Hogy miért ennyire drága, az már nem világos, hiszen házilag pillanatok alatt, és kevés pénzből is elkészíthető.

08 01 11 crocodilecr 3

A smoothie nevű ital csak nálunk számít viszonylag újnak, tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta népszerű. Valahol a turmix és a tiszta gyümölcslé közt helyezhetjük el. Nem turmix, mert általában nincs benne tej (bár léteznek tejes és joghurtos smoothie verziók is) és nem gyümölcslé, mert annál jóval sűrűbb, és mert nem gyümölcscentrifugával, hanem turmixgéppel készítik.

A smoothieban az a jó, hogy számtalan variációban elkészíthető. A rossz pedig az benne, hogyha nagyon megszeretjük, de nem akarjuk magunknak elkészíteni. Merthogy a boltban, vagy étteremben vásárolt smoothie nem éppen olcsó.

A szupermarketekben árusított egyik cég termékei 470 forint körüliek, (2,5 dl) míg a másik ennél száz forinttal olcsóbban, 370 -ért árusítja saját készítményét.

Érdekes, hogy a nálunk is jól ismert Happy Dayt gyártó Rauchnak is van smoothie-ja, de úgy látszik a forgalmazók itthon még nem gondolják, hogy elég nagy lenne a piac rá. Lehet, hogy igazuk van, mert én ugyan szívesen áldozok pénzt az egészséges ételekre, de ennek az árát indokolatlanul drágának találom. Az egyik korábban említett termékcsaládon részletesen feltüntetik, hogy miből készült. Íme az ananászos-banános variáció: 2/5 ananász, 1 banán, 1 narancs leve, és egy csepp citromlé.

A smoothie, mint üzlet

Hogy mekkora üzleti potenciál lehet egy Smoothie Bár nyitásában, azt nem tudom. Valószínűnek tartom, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy betérjenek valahová egy 790 forintos gyümölcsturmixra. Márpedig a beülős helyeken a három decis smoothie-kat körülbelül ennyiért lehet megvásárolni.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Magyarországon is egyre gyakrabban találkozunk ilyen helyekkel. A nagyobb plázákban a Vitajuice mellett megjelent az egyik legnagyobb európai lánc, a Zumo üzlete is (A Mammut 2-ben). De számos egyedi kisüzlet is van, ahol a betérő – általában egyéb egészséges ételek mellett – smoothie-t is ihat. Ilyen a Happy Juice Bar is, ahol ráadásul a 3 decis pohár csak 490 forintba kerül. De van már olyan kávézó is, amelyik bevette a kínálatába a smoothiet.

ag2mi9547471l1jf2kuly7ds
Adrian Cheeseman

A legtöbb smoothie-lánc egyébként franchise formában működik. Aki komolyan játszadozik a gondolattal, hogy itthon belevágjon egy ilyen jellegű lánc megalapításába, annak mindenképpen ajánlom, hogy megnézze az egyik legrégebbi ilyen, az amerikai Smoothie King honlapját. Állítólag a lánc alapítója, Steve Kuhnau volt az, aki „kitalálta” a smoothie-t. Hogy ez így igaz-e vagy sem, azt nem tudom, de az biztos, hogy az első üzletük 1973-as megnyitása óta ma már 600 bárjuk működik, elsősorban az USA-ban és a Dél-koreai Szöulban. Mindenesetre a másik legismertebb smoothie gyártó cég, az angol Innocent Drinks, is magáénak vallja az ötletet.

Hogyan készítsük otthon

A válasz: rém egyszerűen. De azért ha már túl vagyunk az első, csupa gyümölcsből álló recepteken, akkor fűszerekkel még jobban fel lehet dobni ezeket az italokat. Az alábbiakban három különböző irányvonalat mutatok be.

Fontos tudni, hogy a turmixgép minősége közbeszólhat. Ha nem elég erős a motor, akkor a nagyon kemény gyümölcsöket és zöldségeket (alma, zeller, répa) nagyon apróra vágva, vagy egyáltalán ne tegyük bele. Amelyik turmixgép elbír a jégkockákkal, abba megfigyelésem szerint mindent beletehetünk.

1- Csupa gyümölcs, azoknak, aki nem szeretik bonyolítani:

stockfresh 1060527 peach-smoothie sizeM

Ezeknek az italoknak az a lényegük, hogy vegyes gyümölcsök keverékéből állnak, melyhez a kívánt sűrűség eléréséhez tetszés szerinti mennyiségű (de mindenképpen 100 százalékos) gyümölcslevet is adhatunk.

Az eper-banán az egyik kedvencem, 4 nagy pohárhoz kell bele 2 csésze eper (mirelit, ilyenkor télen) 2 banán, és ananászlé tetszés szerint. Én egyszer az ananászlevet epres gyümölcsteával helyettesítettem, de az nem volt annyira finom.

A másik kedvencemet, - ez tipikusan egy téli smoothie – én Pina Coladának hívom, aminek annyi a valóságalapja, hogy van benne ananász és kókusz. Tehát kell hozzá 2 csésze ananászkocka, 2 banán, ananászlé és kókuszreszelék, jó sok, mert nagyon szeretem. Egy vendégség alkalmával úgy is kipróbáltam, hogy az ananászlé mellett egy kis fehér rummal is felhígítottam. Ez viszont nagyon is finom lett így.

2 - Fűszeres-különleges

A csokoládés-vaníliás banán lényege, hogy a csokoládé valójában kakaópor, ami lehet igazi fekete kakaó, vagy cukrozott instant, ízlés szerint. Kell bele még vanília-kivonat, vagy vaníliáscukor. Szerintem a felnőtt verzió a fekete kakaós, amiben igazi vanília van, és ezt még egy kis kardamommal is ki lehet egészíteni. A múltkor ugyanezt Nescaféval próbáltam ki. Finom volt, de csak miután cukrot is tettem hozzá.

Az energiabomba akkor jó, ha az ember edzeni készül és nem akarja szilárd táplálékkal terhelni a gyomrát. (Meg persze egyébként is nagyon finom.) Banán, narancs, méz, gyömbér, datolya és kókuszreszelék kell bele. Aki nem szereti a kókuszt az fahéjat is tehet bele, vagy kardamomot. Figyelmeztetés: ha megiszunk belőle 3 decit, akkor elég keményen kell edzeni, hogy le is dolgozzuk.

3 - A zöldségsmoothie

Ez itt éppen egy spenót-uborka-banán kombó. Fincsi.
Ez itt éppen egy spenót-uborka-banán kombó. Fincsi.

Én bevallom, nem szeretem őket. Nekem a smoothie azzal társul, hogy édes éppen ezért nem stimmel, ha cékla vagy zeller-íze van. De mindenkinek, aki azt gondolja, hogy a Bloody Mary finom, csak javasolni tudom, hogy iktassa be menüsorába a zöldséges smoothie-kat is. Nagyon egészségesek.

Biztosan nem próbálnám ki, de baromi jól hangzik a brokkolis-áfonyás smoothie. 1 csésze áfonya, fél csésze párolt brokkoli, 1 pohár áfonyalé, és ízlés szerint egy pohár natúr joghurt. Nyammm.

Aki szereti a gazpacho-t, vagy a hideg sós leveseket, azoknak valószínűleg ízleni fog ez a paradicsomos smoothie is. Kell bele 2 csésze feldarabolt – sok idő esetén meghámozott – paradicsom, fél csésze paradicsomlé, fél csésze almalé, fél csésze apróra vágott répa, egy negyed csésze angolzeller, és Tabasco, vagy valamilyen csípős szósz ízlés szerint. (Én lehet hogy inkább beleturmixolnék egy darabka sötétzöld hegyes erős paprikát is, de ez nem mérvadó, mert én úgysem innám meg.)

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra