Munkahelyi nass: a napraforgó jó stressz ellen, de árt a bőrnek

Gyarlók vagyunk, főleg, ha túl sok vagy éppen túl kevés a munka, és a főétkezések mellett némi csokoládé, chips, szotyi, energiaital is becsúszik közben. Nassolni persze nem tilos, ésszel minden megengedett: a napraforgó például jó stressz ellen, de árthat a bőrnek, a csokoládé remekül élénkít, de ezt sem szabad túlzásba vinni, mert magas a kalóriatartalma. A zöldségekkel és gyümölcsökkel viszont soha nem tévedhetünk.

tk3s b1702224 191

Vannak olyan napok, amikor a munka fénypontja nem más, mint az evés, és a főétkezések közötti űrt is ki kell tölteni valamivel. Arról nem is beszélve, ha végig a gép előtt kell ülni, és nincs idő ebédelni, maradnak a rágcsálnivalók némi lelkiismeret-furdalással, esetleg gyomorfájással megfűszerezve. Egy szerkesztőségi körlevélből kiderült, hogy mindenki hódol a nem annyira tiltott, de nem is annyira ajánlott élvezeteknek: néhány kolléga nem bírja ki az ügyeletet, ha nem ehet meg egy zacskó napraforgómagot, de a csokoládék, Túró Rudik is elég szép számban fogynak. Szerencsére a chips nem annyira kedvelt unaloműző, de egy este tizenegyig húzódó munkanapon ez is életmentő lehet. Ami az élénkítőszereket illeti, a nyolc óra alatt sokan két kávét is megisznak, sőt, néha még némi energiaitallal is megspékelik a folyadékbevitelt.

Természetesen különbséget kell tenni a nassolás és tízórai, illetve az uzsonna között. „A nassolás az, amikor pótcselekvésként viszünk be fölös kalóriákat, például tévézés vagy olvasás közben fogyasztjuk el, és mire ráeszmélünk, mekkora mennyiség csúszott le, csak a bűntudat marad. Ez lehet csoki, chips, mogyoró, pattogatott kukorica, nagyon jó példa a mozizás közbeni hatalmas adag kukorica a literes kólával. Az uzsonna vagy tízórai: egy szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, felvágottból, zöldséggel illetve salátával, vagy valamilyen gyümölcs, gyümölcsturmix, joghurt, joghurtital, müzlikeverék joghurttal” – írta le a különbséget Hartmann Gabriella dietetikus, aki véleményt is mondott arról, van-e bármi hasznos azokban a rágcsálnivalókban, amiket a szerkesztőség fogyaszt.

Így nassolunk mi

Csokoládé: A magas - 60-70%-os - kakaótartalmú csokoládéval hatékonyan csökkenthető az érelmeszesedés kifejlődése, az infarktus és a szélütés veszélye. Napi 100 gramm étcsokoládé a vérnyomást olyan mértékben csökkenti, hogy ennek eredményeképpen a szívinfarktus vagy a szélütés kockázata kb. 21%-kal lesz alacsonyabb. A flavonokban gazdag, sötét csokoládé hatására az erek belső felszínének sejtjei több értágító anyagot termeltek, ezért mérséklődik a vérnyomás. Ez a stressz ellen is kitűnő. Koffeintartalmának köszönhetően az étcsokoládé jelentős frissítő hatással bír. A flavonoidok miatt pedig fogyasztása nagyon jó hatással van a bőrre. Segítségével javul a bőr véráramlása és vízellátása, így szebb, puhább, bársonyosabb, ugyanakkor rugalmasabb lesz. B1, B2, B6-vitaminok is találhatóak benne, ezeknek az idegeken kívül a bőr, a haj, szem, máj, az izmok és az emésztőrendszer látja a hasznát. Magas kalóriatartalmára azonban ügyelni kell.

Túró Rudi: Ha az ember megállja, hogy csak egyet eszik, akkor megfelelő nassolnivaló, hiszen vitaminok (A, B-vitaminok), ásványi anyagok (K, Ca) vannak benne, megfelelő a fehérjetartalma.

Napraforgómag: Stressz ellen jó. B1, B2 vitamin is található benne, az ásványi anyag tartalma jelentős (K, Mg). A magnézium a szívre van kedvező hatással, a kálium szervezetünk folyadékháztartásának szabályozásában játszik szerepet. Fogyasztása nem mindig javasolt, hiszen nagyon magas az energiatartalma, és a benne lévő olaj miatt bőrproblémákat okozhat arra hajlamos egyéneknél. Heti egyszer 34-40 gramm azonban megengedhető.

Chips: Magas sótartalom, magas energiatartalom, abszolút haszontalan, íze miatt fogyasztják

Kóla: Kis mennyiségben a hatása éberség, fokozott figyelem, koncentráció és a fáradtság csökkenése. A koffein megakadályozza egyes vitaminok, a vas és a kalcium felszívódását. A koffein érösszehúzó hatású, emiatt akadályozza az emésztést. A koffeintartalmú italok több sav termelésére késztetik a gyomrot, ezzel súlyosbítják a fekélyeket, a gyomorégést és a többi gyomorproblémát. Az érösszehúzódás eredménye a vérnyomás-emelkedés is, amely önmagában is megterheli a szívet. A koffein a veséket is ingerli, fokozott vizeletkiválasztást idéz elő. A kávéban, teában (fekete tea) is van koffein, de jellemzően teofillin vagy más néven tein, ami hasonló vegyület a koffeinhez. A fekete teák helyett fogyasszunk inkább vizet, frissen facsart gyümölcsleveket vagy gyógyteákat.

Energiaitalok: Magas szénhidrát-, energia-, koffeintartalom. Sok esetben még számos élénkítő hatású anyagot tartalmaz, jelentősen növeli a vérnyomást és emeli a pulzusszámot. Élénkítő hatás eléréséhez a: fekete tea javasolt. Hatása elhúzódó, nem olyan drasztikus, mint a kóla, energiaital, kávé. Cukor nélkül is fogyasztható, tehát így kalóriatartalma nincs. Ha csak folyadékpótlás a cél akkor a fent felsorolt egyebek: gyógytea, frissen facsart gyümölcslevek , egyéb gyümölcsitalok (nem szénsavas), víz ajánlott.

A nassolásnak több negatív hatása is lehet. „Egyrészt elhízáshoz vezethet, mivel senki nem számolja bele a napi kalóriamennyiségbe. Az ötszöri étkezés szükséges része az egészséges táplálkozásnak. Az sem probléma, ha az uzsonna vagy a tízórai csak egy marék dió vagy akár egy-két kocka csoki, ha betervezzük az étkezésünkbe  és jó minőségű élelmiszert választunk. Emellett, ha a mennyiséget sem visszük túlzásba, az amúgy „bűnlistán” lévő ételek is nyugodtan fogyaszthatók. A nassolás azonban jellemzően nem étkezés helyett, hanem mellette történik” – nyilatkozta Hartmann Gabriella, aki szerint a nassolással csak becsapjuk a testünket. „Szervezetünkben van egy glükózmonitorozó rendszer, mely elegendő glükóz vérkeringésbe jutásakor jelzést küld az agy megfelelő részébe, és leállítja a táplálékfelvételt a jóllakottsági központ ingerlésével. Tehát ebben az esetben kellő mennyiségű csokoládé, kóla, cukros üdítő fogyasztásával jó ideig kitart a szervezet” – tette hozzá.

tk3s 97291

„Probléma, ha ezt a módszert követjük, mert nincs időnk az étkezésre (megfelelő minőségben), hiányállapotok alakulhatnak ki. Beszélünk ugyanis minőségi és mennyiségi éhezésről. A nassolás során csokival, kólával rengeteg kalóriát juttatunk a szervezetbe, azonban ezek értékes tápanyagokat nem tartalmaznak. Mindez minőségi éhezéshez vezet hosszú távon, fehérje, ásványi anyag és vitaminhiányhoz” – tudtuk meg. Az, hogy valaki irodai vagy fizikai munkát végez, nem befolyásolja azt, hogy hányszor kell ennie, csupán azt, hogy mennyi kalóriát kell bevinnie a szervezetébe. „Az ötszöri étkezést (három fő és két kicsi) tartjuk üdvözítőnek akár irodai, akár fizikai munkáról van szó. Itt a napi kalóriamennyiségben van különbség. Ezt kell ötfelé osztani.”

Lehetséges a jó választás

  1. Egy alma (80 kcal) inkább, mint egy nagy tábla csokoládé (250 kcal) ;
  2. Egy darab apróra vágott sovány sajt (120 kcal) almával inkább, mint a krémes desszertek
  3. Egy adag barna keksz (130 kcal) inkább, mint a kakaós/csokis keksz
  4. Ami a "vendégváró" ropogtatnivalókat illeti: tegyünk asztalra apróra vágott zöldséget (sárgarépát, retket vagy más szezonális zöldséget) a chipsek és sózott mogyoró helyett, italként paradicsomlét a már említett, hizlaló és egészségtelen cukrozott, szénsavas üdítők helyett
  5. Gyümölcsök: vigyünk minden nap friss gyümölcsöt – néha újítsunk is, ne csak mindig a megszokott alma, körte, banán legyen porondon. Vegyünk bogyós gyümölcsöket is. Mangó, kivi is jöhet, fontos az idényjelleg. Vihetünk – ahol engedik – turmixgépet a munkahelyre, turmixital készülhet.
  6. Snack, müzli. Figyeld a címkét! Ne vedd meg azt, amelyik sok cukrot és zsiradékot tartalmaz!
  7. Zöldségek: Jól zárható dobozban vagy tasakban tisztított zöldséget vihetünk be a munkahelyre
  8. Sovány sajt vagy joghurt: Házilag is készíthető gyümölcs joghurt friss vagy mirelit gyümölccsel
  9. Italok esetében: a cukros üdítők például kevéssé laktató, "folyékony kalóriát" jelentenek szervezetünk számára, ezért kerülendők.
  10. Light üdítőital (0 kcal) inkább, mint a hagyományos (magas kcal tartalmú)
  11. Víz: irodákban van vízadagoló, vagy igyunk palackos vizet

Meg kell tanulnunk hát, hogy az egészségre káros nassolnivalókat hogyan pótoljuk - nem is hinnénk milyen könnyen - kevésbé kalóriadús, vitaminokban, tápanyagokban gazdag élelmiszerekkel.


Hogy otthon, vagy már a munkahelyen fogyasztjuk el a napi első étkezést, az szinte mindegy, az persze nem, hogy mit eszünk ilyenkor. „Legyen a reggeliben gabonaféle (teljes kiőrlésű kenyér, müzli), nem cukrozott tejtermék (joghurt, sajt) vagy felvágott, tojás, és természetesen zöldségféle, hozzá pedig valamilyen folyadék (frissen facsart gyümölcslé, tejes ital vagy tea). Nincs jelentősége, hogy valaki otthon vagy a munkahelyén étkezik-e először, mert van, aki már reggel korán indul a munkahelyére és nincs ideje reggelizni. A lényeg, hogy a reggeli az első főétkezés és ez ne maradjon el” – nyilatkozta szakértőnk, akinek az ebéd utáni „kóma” kiküszöböléséhez is volt tanácsa: „Nem véletlenül találták ki a mediterrán országokban a sziesztát. Ilyenkor az emésztőrendszer sokkal nagyobb hányadot lefoglal a vértartalékainkból. Azonban egy csésze leves, egy könnyű saláta, könnyen emészthető hal, sovány hús, egy könnyű tésztaétel (nem édes, cukros) nem terheli annyira a gyomrot. Étkezés után jöhet egy kis gyümölcs, nem magas cukortartalmú desszert. Általában a magas zsírtartalmú ételek, a vörös húsok (marhahús, sertéshús, stb.) és a magasabb rosttartalmú ételek (száraz hüvelyesek, káposztafélék) tovább tartózkodnak a gyomorban, nehezebben emészthetőek.”

tk3s bm julie jkl01824 01

Arról nincs adat, hogy bármely munkakörben magasabb lenne az emésztőrendszeri megbetegedések előfordulása, de tény, hogy nagyon gyakoriak az ilyen jellegű egészségügyi problémák. „Az alapbetegségen túl általában további súlyos szövődményekhez is vezethetnek, a tápanyagok felszívódásának zavara vagy hiánya miatt. A fertőzéseken kívül életvitelünk – például nem megfelelő táplálkozás, mozgásszegény életmód vagy az alkoholizmus – következménye is lehet ilyen megbetegedés, de az okok egy része még nincs feltérképezve. Jelenleg az emésztőrendszeri megbetegedések hazánkban az ötödik leggyakoribb haláloknak számítanak, gyakoriságuk 1 ezrelék körüli a teljes lakosságra számítva. A halálhoz vezető leggyakoribb ok az alkoholizmus kapcsán kialakuló májkárosodás” – nyilatkozta a Díványnak a szakértő.

Oszd meg másokkal is!
Mustra