Majdnem 2 milliárd a nyeremény - itt kitalálhatod a nyerőszámokat

Közel 2 milliárd forint van az ötös lottón, így újra egyszerre bujkálhat bennünk a mohó vágy és a biztos kudarc érzése. Vajon a főnyeremény újra elkerül minket? Most betakaríthatod velünk az irdatlan lóvét, mert a tuti stratégiák között nyomoztunk. Figyelem! Írásunkat nem kötelező komolyan venni!

„Nagyapámnak '78-ban volt egy négyese, azt hiszem kb. félmilliót fizetett akkor. Nekem 7 éve volt egy hármasom, 28 ezret kaptam érte – meséli Dániel (38). Sok mindent megpróbáltam már a numerológiától a számolgatós táblázatokig, de nem sok sikerrel. Például a hármasom számai hasra ütés nyomán születtek. Amikor az élet egy olyan emberhez sodort, aki értett az asztrológiához, elmesélte, hogy benne van a horoszkópunkban az, hogy tartogat-e a sors váratlan szerencsét vagy sem. Mert ha nincs benne, akkor ne szórja a pénzét hiába, ha pedig meg van írva neki, akkor is nyer, ha nem akar. Ha a lottó annyira kiszámítható lenne, mint mondják, akkor tönkremenne a Szerencsejáték Rt. Én már csak akkor lottózom, ha 1 milliárd fölé megy a nyeremény, és nem állandó számokkal, hanem gépi lottóval játszom.”

Az ötös lottón 44 millió variációt húzhatnak

Ahogy az lenni szokott, minél jobban halmozódik a nyeremény, annál többen kapnak rá a lottóra, az 1 milliárd 919 millió pedig már olyan összeg, ami szinte elherdálhatatlan, és vörös posztó minden 18 éven felüli játékosnak. Csábító, de megszerzése eddig sokunknak délibáb maradt. Pedig hányszor hallgattuk nyálcsorgatva a szemléletes példákat, hogy mekkora tornyot lehetne felhúzni ennyi bankjegyből és mennyi lenne az éves kamata - ez a kilométeres mézesmadzag elég hosszú most ahhoz, hogy hajalmosak legyünk ész nélkül lottózni. A lottóban az a rafinéria, hogy nagyon sok benne a variációs lehetőség: 5 / 90 lottó esetében kb. 44 millió, 6 / 45 esetében 8.14 millió. Lehet számolni. Ha nem bízunk magunkban, felpattanhatunk egy-egy érdekes stratégia hátára, az interneten ugyanis számos lottós oldal található, amelyek különféle variációkat, statisztikákat kínálnak és segítenek kiválasztani az esélyesebb számsorokat.

Esélykalkuláció intervallum statisztika alapján

A Mátrixlottó.hu oldalon találtunk egy trükköt, amit elsősorban azoknak ajánlanak, akik nem csak a szerencsében bízva töltik ki a szelvényeiket, hanem valamilyen módszer vagy szisztéma szerint lottóznak, mellőzve a szélsőséges és esélytelen variációkat. Ez a módszer az un. Esélykalkuláció intervallum statisztika alapján c. stratégia. Egy variáció esélyét sokféle jellegzetesség alapján lehet megítélni: páros / páratlan számok vagy csak kis, illetve csak nagy számok, számvégződések alapján. Ilyen szempont lehet például a variáció szóródásának a mértéke. Ahhoz, hogy a lottón telitalálatunk legyen, először is pontosan el kell találnunk a nyerő szóródás mértékét, vagyis hogy X-től meddig variáljuk a számokat. Erre lehet azt válaszolni, hogy ez csak a véletlenen múlik. Azért nem egészen, mert ha átnézzük az eddigi sorsolások eredményeit, akkor kiderül, hogy a statisztika alapján ebből a szempontból határt lehet húzni a variációk esélyei között.

Teljesen random

Elég, ha megnézzük, milyen típusú variációk fordultak eddig elő, és azokat kerüljük. A statisztika segítségével kiderül, hogy a gyakorlatban ezekre három-négy évente egyszer, ha számíthatunk. Hogy milyen is az esélyes variáció szóródása azt az eddigi húzások alapján lehet behatárolni. Ha nyerni szeretnénk ebben a játékban, ahhoz előbb pontosan el kell találnunk a nyerő intervallumot. Persze néha még ebbe a profán környezetbe is betolakodnak a csodák: tavaly októberben az izraeli lottón kétszer is kisorsolták ugyanazt a számsort egy hónap leforgása alatt.

1956 óta repkednek a milliók

A sorsolós játékok Magyarországon a XVI. században tűntek fel vásárok, búcsúk alkalmával. Az árukisorsolások 1670 körül Magyarországon is elterjedtek. Ezeken a nyeremények porcelán-és tüköráruk, amik főleg osztrák termékek voltak. Az 5/90-es lottójáték bevezetésére Magyarországon már 1763-ban sor került. A két világháború között elindított államsorsjátékok és osztálysorsjátékok sorozatainak rendszerét csak 1950-ben szüntették meg, miután 1949. szeptember 29-én kibocsátották a Tervkölcsönt és az 1955-ig évente meghirdetett Békekölcsönt, amelynek kamatai helyett a szerencsés kisorsoltak a kötvény névértékének sokszorosát nyerték. 1956-ban a nemzeti lottó elnyerte végső formáját és '56. december 29.-én kormányhatározat született a lottó magyarországi bevezetéséről.

Univerzális variációk mátrix alapon

A mátrix alapú találatgaranciás variációkészítés egy újabb érdekes lehetőség, hogy megsokszorozzuk a konyhapénzt. Vannak olyan kombinációk, amelyeket ha elindítunk, akkor kapunk egy olyan mátrix számhalmazt, amely találatgaranciát eredményez. Elsőként egy olyan variáció, amely 21 számból, két kihúzott esetén, minimum két találatot eredményez. Az elkészült variáció ismétlésmentes, ami azt jelenti, hogy a számpárok csak egyszer találkoznak, ezért ennél kevesebb szelvényből ez nem oldható meg. Aki szélesebb szórásból saját számaiból szeretne összeállítani egy ilyen variációt azok ezt kétféle képen is megtehetik: vegyük pl. a 1, 2, 5, 7, és a 13 számos variációt - választunk 13 számot bármelyik lottó típusból, emeljük ki a választottak közül az elsőt a másodikat, az ötödiket és a hetediket. Ezután emelkedő sorrendbe elindítjuk a variációt és már kész is a találatgaranciás variációnk. Ha nem az ötösre hajtunk, és megelégszünk egy sima hármassal, a variált számokból csak háromra alkalmazzuk az elvet.

Lottószoftver lustáknak

Ha randomszerűen játszunk és nem állandó számokkal, érdemes valamilyen lottószoftvert letölteni hozzá. Ez azokhoz a lusta játékosokhoz is szól, akiknek nincs ereje kalkulálni. A Lotto eXTra program azok számára nyújthat alternatívát, akik többre vágynak egy véletlenszám-generátornál, ugyanakkor fenntartással fogadják az extrém vonatkoztatási rendszereket. A Lotto XT Personal program gondolati háttere a számok tulajdonságain alapuló szelekció. A számok, illetve a számok alkotta számsorok tulajdonságait paraméterezve kombinációk szerkeszthetőek, amely kombinációs elemek beállításait alkalmazva, lottóvariációkat készít a program. A programmal számos olyan nulla hibapontos bontás készíthető, amely bontások mindegyike, telitalálatos szelvényként tartalmazza a vizsgált számsort. A program fejlesztője nem ígér, és a program használata nem garantál lottónyereményt.

Közös lottónak milyen a háta?

Amennyire a híradókból értesülünk, a főnyeremények nagy részét csoportos lottózók nyerik. A Lottószerviz 2004. óta csoportos lottózást szervez. A kollektív lottózás eme formája az interneten zajlik. A játékra jelentkezés nem jelent folyamatos elkötelezettséget. A játékosnak egyszer kell csak bejelentkeznie és akkor vesz részt a játékban, ha befizet.

Az öthetes csoportos játék mindössze 2.500 forint, 30 fős csoportban, 80 szelvényen. Jelentkezni lehet az ötös lottó, a hatos lottó és a skandináv lottó játékára. Öthetes kombinált lottó 7000 forint, de itt már 240 szelvényen, 15 fős csoportban zajlik a téma.

Hasznos a gyakoriságvizsgálat

A Lottó tipp.hu oldalán szintén hasznosnak tűnik a Gyakoriságvizsgálat menüpont, mellyel egy megadott időtartományban kihúzott számok gyakoriságát vizsgálhatjuk. Az oldal abban segít, hogy összehasonlítsuk az eddig kihúzott számokat különböző táblázatok segítségével, így megtudhatjuk, hányszor húztak ki egy-egy számot, összevethetjük őket nagyság szerint, vagy páros-páratlanság szerint. Ha agyvérzést szeretnénk kapni, akkor beüthetjük kedvenc számainkat a már kihúzott számok közötti keresőbe, hogy megtudjuk, kihúzták e valaha. Akinek már nem játék a játék, ajánljuk a Névtelen Szerencsejátékosok klubját, ahol sorstársakkal együtt zabolázhatja játékszenvedélyét.

Hogy jusson valami izgalom is a végére, a neten fellelhető hazai és külföldi lottószoftverekből kiválasztva egyet, generáltunk egy tippet a hétre: 16 36 39 57 75

Sok szerencsét!

Oszd meg másokkal is!
Mustra