Diéták, amikbe tuti belebetegszel

A szokásosnál korábban tört ránk a bikiniszezon. Talán még kellett volna pár hét, hogy formába lendüljünk, de most már késő. Ez az apró ruhadarab igen merész húzásokra készteti a nőket. Összeszedtünk párat, de nem azért, hogy otthon ki is próbáld.

Kezdjük azzal, hogy azt a súlyfelesleget, amit évek vagy éppen csak a hosszú, fagyos téli hónapok alatt magadra pakoltál, nem lehet egy hét, de még egy hétvége alatt sem leküzdeni. Felesleg lenne azon töprengeni, vajon egy drasztikusabb kúra vagy diéta nem árt-e a testednek, mert a válasz egyértelmű igen. Az is felesleges, hogy most gyorsan lebeszéljünk minden ebbéli próbálkozásodról.

Tehetnénk, de valószínűleg úgysem menne, a testedről csakis te döntesz, egy kívülálló (jó esetben egy szakember) csak javasolni tud bizonyos irányokat. Figyelem, a most bemutatottak nem ide tartoznak! Sokkal inkább elrettentés céljából és nem követendő példaként gyűjtöttük össze néhány nő sztoriját: ők vajon milyen merényleteket követtek el saját maguk ellen azért, hogy a strandon szebb alakkal büszkélkedhessenek?

Hamar megtudtam, mit jelent a hypoglykaemia

Általános iskolás koromban hetente kétszer jártam úszni, ami ugyan ez esetben nem egyenlő a strandolással. A tökéletes has iránti menthetetlen vágyam miatt már akkor is zavart, hogy evés után jobban kiáll a hasam (igaz, akkor még alapjáraton sem volt teljesen olyan, amilyen lenni szerettem volna, és ez a hatás bizonyos testméretek esetén elkerülhetetlen), ezért az úszás előtt két-három órával már nem is ettem, hogy lapos legyen a hasam. Az eredmény: az egyórás edzés után az öltözőben ért utol a hypoglykaemia, vagyis akkora esett le a vércukorszintem. Ez kétszer is megtörtént, mert akkori fejemmel nem tanultam belőle, a szőlőcukrot is csak egy ideig hurcoltam magammal. De azt jól megjegyeztem, hogy az evést nem lehet kikerülni, és inkább behúzom a hasam, mint hogy ájultan essek össze a medence felé menet vagy attól elmenőben. Mint kiderült, ezzel a két-háromórás koplalásommal sehol nem vagyok attól, amit képesek vagyunk elkövetni a jobb kontúrok érdekében.

Két hétig csak almán éltem

A gyors alakformálás sajnos még mindig sokak számára a koplalással vagy azzal lényegében egyenértékű kúrákkal kezdődik. Ezek legfeljebb rövid távon hoznak sikert, utána, amint visszatérsz a normál étrendedre, rendre visszájára fordulnak. Ez a jól ismert jo-jó effektus. Ha mázlid van, csak annyi jön vissza, mint amennyi lement. Hédi (30) saját bevallása szerint egyszer két hétig starking almán élt. „A miértekre nincs válasz, bekattantam. Azóta ritkán eszem almát.” Már csak emiatt sem feltétlenül éri meg ennyire sanyargatni a tested. Egy-két nap még nem gond, de az egy hét is már önkínzásnak minősül, hacsak nem egy jól fel- és levezetett böjt formájában csinálod.

Szinte mindenki ette: a híres káposztaleves

Évekkel ezelőtt a káposztaleves volt a nyári sláger, amivel a nők legtöbbje próbálkozott már fogyni. Hédi sem volt kivétel. Megfőzte, és már előre örült, hogy milyen finom lesz, aztán három nap után iszonyatos fejgörcsök törtek rá, ráadásul soha nem látott pattanások jelentek meg a bőrén, amiket hasonló tünetek követtek, abbahagyta. „Sírva lementem a boltba, vettem egy tábla mogyorós csokit, és megettem. Elkönyveltem, hogy nem való nekem semmilyen koplalásos vagy megvonásos dolog.” A koplalás során a szervezet energia- és tápanyaghiányos állapotba kerül, a túl alacsony vércukorszint gyakran okoz fejfájást, ingerültséget, ráadásul hét-tíz nap után az alapanyagcsere is lelassul, ami a (vissza)hízáshoz kövezi ki az utat.

Az almaecet durva erőszak a testnek

Kinga (29, fodrász) nem saját élményét osztotta meg velünk, hanem egy barátnőjéről mesélt, aki másfél hónapig almaecetes vizen és pirítóson élt, amit időnként megspékelt egy kis almával is, de utóbbi igen kivételes alkalomnak számított. „Olyan kitartóan csinálta, hogy a végére komolyan elkezdtem tisztelni az akaraterejéért. Amúgy nagyon szép nő, fogyott is sokat, mert az almaecet állítólag éget, de azért ez iszonyat durva erőszak a testnek szerintem.” Kinga aggódása jogos, egy ilyen szegényes étrend ugyan az éhenhalástól még éppen megvéd, de igen nagy károkat okozhat.

Az ecet a zsírt ugyan nem égeti, de akár egy kezdődő gyomorfekély előfutára is lehet a savassága révén. A pirítós ugyan enyhíti ezt, vélhetően ez Kinga barátnőjét is megvédte a további problémáktól. A másfél hónap bőven elég arra, hogy a legtöbb vitamin, ásványi anyag hiánya a szépségnek is ártson (például a bőr, a köröm és a haj állagának), az izmokat is felépítő fehérjék (vagyis az aminosavak) hiánya miatt a fogyás izomból is történik, ezért nem elég csak a kilókat figyelni. Könnyen leadhatsz párat, de az izomzatodat visszaépíteni sokkal tovább fog tartani. A lényegében teljesen zsírszegény kúra akár epekő kialakulásához is vezethet, mivel az epehólyagot nem éri inger, hogy összehúzódása révén a máj által megtermelt epét kibocsássa, így az idővel pangani, sűrűsödni kezd.

A cigire nem tudtam rászokni és az önhánytatás se ment

Nelli (29, exmodell) számos olyan praktikát említett, amik szintén nem a jó egészségi állapot eléréséről szólnak, hanem sokszor igen károsak. Egy barátnője például kitalálta magának, hogy csak light kólát iszik egy hétig, hogy elérje az áhított lapos hasat. A zsírpárnája fogyott is, de a szeme alatt karikák lettek, az arca beesett és szürke lett – emlékszik vissza Nelli. A koplaló barátnőjét végül kollégái tömték meg az ötödik napon vízzel és kiflivel, hogy össze ne essen, mert már nem bírták nézni a szenvedését. Nem könnyű más életébe, étrendjébe beleszólni, de hasonló helyzetben jobb, ha mégis ezt teszed.

Nelli a modellek világának kulisszatitkaiba is betekintést nyújtott. Állítása szerint még a modellfiúk is csinálták a következő, szintén igen közismert kúrát. Eszerint egy liter vízbe egy teáskanál Cayenne borsot és egy citrom levét kell belekeverni, majd ezt inni egész nap. Nelli maga is próbálta, de már az első napon hányt tőle, így ennek a negatív hatásaitól (gyomorsavtúltengés, rosszabb esetben fekély, esetleg szédülés, rosszullét, ájulás) szerencsére hamar megszabadult. Az önhánytatás, amit a legtöbb modell jól ismer, nem ment neki, mert az ételt jobban tisztelt.

Viktória (32, marketingmenedzser) úgy hallotta, hogy a modellek, ha hirtelen akarnak lefogyni, vattát esznek. "Mert az finom, és jól megszívja magát a gyomorban, így teltségérzetet ad." Viktória szerint ezt azok csinálják, akik utálnak hányni. "Nem próbáltam, így nem tudom megítélni, hogy a vatta tényleg jóízű-e, de hasonlóan észbontó trükkök előfordulhatnak még a modellek és a szépségipar többi szereplőjének testközpontú világában." Emiatt sem biztos, hogy példaként célszerű őket magad elé képzelned, mert a túlzott soványság már nem jár minden probléma nélkül (például a menstruáció elmaradása miatti terméketlenség, fokozott hajlam a fertőzésekre).

„Többször is megpróbáltam rászokni a cigire, mert arról tutira állították, hogy fogyaszt, de nem ment sose.” – vallotta be Nelli, aki a maga 180 centiméteréhez képest sosem nyomott többet 62 kilónál, így esetében a fogyás, mint olyan, egyáltalán nem lett volna indokolt, ő is (mint a legtöbbünk) csak külső elvárásokat követett.

Zizegő tekercselés és égető olaj

Korinna (31, vitorlás oktató) a bikiniszezon előtt, amikor fiatalabb és meggondolatlanabb volt, a következővel próbálta magát formába lendíteni. „Minden nap jártam futni, de annak előkészülete egy gondos szertartás volt: folpack fóliával betekertem a hasam és a combom, hosszú nadrágban és hosszú ujjú felsőben futottam, kicsit zörgött a fólia, de közben zenét hallgattam. Láthatóan használt a kúra. Amikor olvastam, hogy a dunsztos zsírégetést a fahéjolaj még jobban segíti, akkor azt is használtam, amitől kegyetlenül égett a hasam, és foltos lett. Ezt semmiképpen se próbáld ki otthon, a fahéjolaj, a többi illóolajhoz hasonló koncentrált formában (hígítás nélkül) erősen irritálhatja a bőrt, különösen akkor, ha a fóliázás okozta izzadás miatt még fel is puhult kissé. A tekercselés a fokozott izzadás miatt átmenetileg fogyaszthat, de ha rendszeresen sportolsz, anélkül is eredményt érhetsz el, kevesebb szenvedéssel.

Ha elégedetlen vagy az alakoddal, kezdj el sportolni, figyelj oda az étkezésedre, de kerüld el a fentiekhez hasonló extrém kúrákat, diétákat, mert betegen – ami egy többhetes koplalás után nem kizárt - a legkisebb problémád az lesz, hogyan áll a bikini. Te melyik diétával fáztál rá?

Szerzőnk dietetikus.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek