11 napig bolyongott a dzsungelben, miután túlélte a 3000 méteres zuhanást

GettyImages-1262772396
Olvasási idő kb. 2 perc

Egy kamaszlánynak végignézni az édesanyja halálát talán még nehezebb, mint feldolgozni a tényt, hogy egy tömegszerencsétlenség egyetlen túlélője. A dzsungelben egyedül, nőként bolyongani emberpróbáló kihívás. Sérülésektől szenvedve szinte reménytelen. Juliane Koepcke mindezen keresztülment.

1971. december 24-én egy Limából induló repülőjáratot villámcsapás ért. A szerencsétlenséget a fedélzet 92 tagjából mindössze 1 ember élte túl. Az akkor 17 éves lány, Juliane Koepcke 3000 méter magasból zuhant a perui esőerdő sűrűjébe, ahol 11 napnyi, túlélésért folytatott harc után bukkant emberi segítségre.

Egy zuhanás csodával határos túlélése a perui dzsungelben

A villámcsapás következtében a repülőgép még a levegőben széthasadt. Juliane az ülésével együtt repült ki a fedélzet roncsai közül az égbe. Szerencséjére székéhez a szomszédos két ülés a zuhanás idején is rögzítve maradt, így a hármas ülés egyfajta ejtőernyőül szolgált esés közben. De ez még kevés lett volna a túléléshez, becsapódását az őserdő sűrű növényzete, a magasba nyúló fák dús lombkoronája is tompította.

Juliane súlyos agyrázkódást kapott, kulcscsonttörést és térdszalagszakadást szenvedett, jobb karján vágott sebet szerzett, egyik szeme pedig bevérzett. A zuhanás utáni első napokon előbb eszméletlen volt, s csak később tudott lábra állni. A kamaszlány azonban két német zoológus gyermekeként nőtt fel a dél-amerikai ország fővárosában, ahol szülei a Limai Természettudományi Múzeum munkatársai voltak, így a közeg nem volt teljesen ismeretlen számára. Gyermekkorában szerzett természetközeli tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy túlélte másfél hétig tartó bolyongását az amazonasi esőerdőben.

Ha Dél-Amerika természetföldrajza érdekel, talán az a kérdés is foglalkoztat, hogy lehet, hogy egy ekkora folyót, mint az Amazonas, egyetlen híd sem szel át. Megtudhatod, ha elolvasod ezt a cikkünket.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek