Vivien, az életmentő újszülött

A kisfiúnak nem találtak megfelelő csontvelődonort, egyetlen esélye az volt, hogy még idejében megszületik a testvére – és antigénjei is azonosak lesznek Bendegúzéval. Ennek valószínűsége azonban testvérek között sem nagyobb huszonöt százaléknál.


Bendegúz vagány, erős gyerek volt. Egyik este testvérével birkózott a szőnyegen, amikor az édesanyja furcsa dologra lett figyelmes. A fiúcska teste a legkisebb ütéstől azonnal bekékült.

– Hétfőn apró pöttyöket találtunk a hátán – emlékezik a mamája. – Éjjel vérzett a szája, reggelre bevérzett a szeme is. Egy hétig vizsgálták. Végül megkaptuk a borzalmas diagnózist: Aplastikus anémia. A ritka betegséget a vérképző szervek hibás működése okozza, kizárólag csontvelőátültetéssel gyógyítható.

Ha Bendegúznak születésekor eltárolták volna a köldökvéréből vett mintáját, a betegsége egyszerűen gyógyítható lett volna. Mivel ez a lehetőség születésekor még nem is állt rendelkezésre, Bendegúznak idegen csontvelőt kellett találni. Ennek az esélye testvérek esetén egy a négyhez, szülőknél egy a nyolchoz, idegen esetén egy a húszezerhez – mondta a kisfiú édesanyja. – Sajnos a mi családunkban nem találtak a fiam számára megfelelő donort. Engedélyezték idegen csontvelődonor keresését. Ez rendkívül nehéz, drága és hosszadalmas munka. Ráadásul az esetek 70 százalékában eredménytelen.

A kisfiam hónapokig a Szent László Kórház elkülönített steril szobájában élt. Nem jöhetett ki addig, amíg valahol a nagyvilágban találnak számára egy embert, akinek az övével tökéletesen azonosak az antigénjei. S aki hajlandó a vadidegen magyar kisgyerek miatt kórházba feküdni, és egy, ha kicsit is, ám mégis fájdalmas beavatkozást elviselni. Bendegúz esetében ilyen donort nem találtak az orvosok. Ekkor én félidős terhes voltam. Egyetlen esélyünk az volt, hogy a születendő baba antigénjei azonosak lesznek, s ez menti majd meg. S így is történt. Négy és fél hónappal az után, hogy Bendegúz kórházba került, megszületett Vivien, életmentő kislányunk. Az ő köldökvéréből vonták ki az orvosok a csontvelő képződéséhez szükséges sejteket.

Egészség vagy halál

Ahhoz, hogy a csontvelő átültethető legyen, a beteg és a donor vérében valamennyi antigénnek azonosnak kell lennie. Az antigén fehérje jellegű anyag. A szervezet védekező rendszerének alapköve. A kromoszómapárokon található, eltérő szerkezetű gének kombinációja – az úgynevezett HLA-rendszer – majdnem annyira egyéni, mint az ujjlenyomat. Ezért olyan rendkívül nehéz két egyformát találni.

Hazánkban évente átlagosan száz ember betegszik meg leukémiában vagy más csontvelőbetegségben: a szervezet HLA-rendszere valamilyen ismeretlen okból meghibásodik, a vérképző és immunrendszer felborul, az élet, amely állandó védekezés, veszélybe kerül. A HLA-rendszert – mivel hibája nem javítható – csupán cserélni lehet, ezt nevezik csontvelőátültetésnek.

A csontvelőátültetés döbbenetes orvosi beavatkozás. Következménye: egészség vagy halál. A donorcsontvelő véráramba juttatása életveszélyes beavatkozás, mert előtte a saját csontvelőt ki kell irtani. Ha a szervezet nem fogadja be az idegen sejteket, a beteg meghal. Ha sikerül, tökéletesen meggyógyul.

Bendegúzzal az utóbbi történt. Tökéletesen egészséges – azóta is.

 

A legújabb hazai központ tervéről itt olvashatsz: Őssejtterápiás központ nyílhat Ferihegy mellett

 

Ha ez bejött, nézd meg ezeket is:

 

Nyáron is lehetsz lázas. Mi a teendő? | Amikor lázban égsz

Egyre melegebb lesz, de azért óvakodj a légkondicionálótól! | Dallamos nevű, sunyi gyilkos

 

Nem kell megijedni! | A melegkiütés ronda, de ártalmatlan!


 

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek