Ha eddig ezt az alkalmazást használtad telefonálásra, felejtsd el, hamarosan megszűnik

tiktok-telefon-1383931877
Olvasási idő kb. 4 perc

Húsz éven keresztül emberek millió használták a Skype-ot arra, hogy kapcsolatot tartsanak a szeretteikkel szöveges üzenetben vagy videó- és hanghívással. Most a Microsoft bejelentette, kivezetik az alkalmazást.

A cég az X-en válaszolt a találgatásokra, és megerősítették, hogy 2025 májusától lekapcsolják a Skype-ot, de a felhasználók használhatják majd a jelszavukkal a Microsoft Teams ingyenes verzióját.

Egy kis Skype-történelem

A Skype-ot 2003-ban indították el Észtországban (egy svéd és egy dán, észt fejlesztők segítségével), és azonnal világszerte népszerű lett, mert akkoriban még nagyon drágák voltak a nemzetközi hívások. Az alkalmazás annyira szárnyalt, hogy 2005-ben az eBay megvásárolta a cég 65 százalékát 2,6 milliárd dollárért. Sajnos az együttműködés nem volt zökkenőmentes, ezért 2009-ben az eBay túl is adott a többségi tulajdonán, ami egy befektetői csoporthoz került, mielőtt a Microsoft 2011-ben megvásárolta volna.

A Skype népszerű volt az indulásakor
A Skype népszerű volt az indulásakorAnadolu / Getty Images Hungary

A videóhívást ajánló felhőalapú alkalmazások versenyében a Skype egyre inkább alulmaradt. Egy 2023-as tanulmány szerint, ami 118 országban vizsgálta a Skype-hoz hasonló applikációkat, a Zoom 80 országban a legnépszerűbb, ezt követi a Google Meet 28-cal, harmadik helyen a Microsoft Teams 7, és negyedikként a Skype, ami mindössze 3 országban a legkedveltebb alkalmazás

A Microsoft a Teams applikációt erősíti

A Skype kivezetésével a techóriás célja egyértelműen az, hogy megszüntessen egy amúgy is gyengén muzsikáló versenytársat, és felhúzza a piacon a Teamset. Bár azt ígérik, hogy régi Skype-felhasználók számára a Teams alapszolgáltatása ingyenesen elérhető lesz, de hogy mennyien váltanak majd ténylegesen, az a jövő zenéje, hiszen a Zoomnak és a Google Meetnek is megvannak azok a funkciói, amelyek a Skype-nak, azzal a különbséggel, hogy például a Google Meet-megbeszéléseket csak üzleti felhasználóként lehet rögzíteni, a Zoom pedig mindössze 45 perces megbeszéléseket engedélyez a nem fizetős felhasználók számára. 

Készülj fel a váltásra

Amennyiben van Skype-fiókod, és gyakran használod az alkalmazást, gondold végig, hogy az elérhető applikációk közül melyik az, amelyik legjobban kiszolgálja az igényeidet, és értesíts mindenkit, hogy melyikre váltasz, hogy ez ne érje meglepetésként azokat, akikkel kapcsolatban vagy. 

Alternatívaként szóba jöhetnek a már említett applikációk, de ma már rengeteg alkalmazásban ott van a videóhívás lehetősége: a Facebook Messenger, a WhatsApp, de már a Discord is megoldás lehet. 

Ha vannak felvételeid a Skype-ban, akkor ezeket mentsd le, ezt harminc napig megteheted a rögzítés napjától számítva. Szintén gyűjtsd ki a kontaktjaidat, hogy ezek se vesszenek el. Ne feledd, májusig van időd erre, utána már nem lesz lehetőséged rá.

Az adataid nemcsak elveszhetnek az ilyen határidők lejártával, de el is lophatják őket, az egyik legravaszabb trükkről ebben a cikkünkben olvashatsz. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek