Kiderült, hogy veszélyes rákfajta esélyét növeli ez a gyakori napi szokás

GettyImages-1389504978

Régóta halljuk, hogy cukros üdítőt inni nem a legjobb döntés, de azt azért nem gondoltuk, hogy az életünkre törnek ebédünk narancsos, vitaminnal dúsított, bodzás és kaktuszfügés kísérői…

A cukros üdítők túlzott fogyasztása rengeteg káros következménnyel járhat, többek között hozzájárulhat a cukorbetegség és a túlsúly kialakulásához. Ám ez nem minden: a kutatók már az öregedési folyamatok gyorsasága, a DNS állapota és az édes italok fogyasztásának szokásai között is találtak összefüggéseket.

Ha ez még nem lenne elegendő érv ellenük, mára valami még rosszabb is kiderült. A kutatók néhány éve több mint 100 ezer embert vizsgáltak meg, és velük rendszeresen kérdőíveket töltettek ki a táplálkozási szokásaikkal kapcsolatban. A kutatás 10 éve során a szakemberek végigkövették a résztvevők szív- és érrendszeri egészségének alakulását. Azoknál, akik rendszeresen fogyasztottak cukros vagy édesítőszeres üdítőt, jóval nagyobb volt a szívroham, az agyvérzés és más kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázata. Ehhez ráadásul nem is kellett rengeteget legurítania az innivalókból: már napi fél doboz növelte az egészségügyi problémák megjelenésének kockázatát.

Még most sem hajítottad el a kólát a kezedből? Akkor folytatjuk. Az American Journal of Public Health című szaklapban publikáltak szerint már napi 250 ml szénsavas üdítő befolyásolhatja a bőröregedést. A kutatást a Kaliforniai Egyetem munkatársai végezték, 5300 20–65 év közötti személy részvételével. Az eredmények még a tapasztalt szakembereket is meglepték.

Most pedig a tudomány egy újabb érvvel állt elő, ami nem kevésbé rettenetes, mint a többi.

Egy új tanulmány szerint a cukros italok fogyasztása növeli a májrák kockázatát

A kutatás minden egyéb édes italra, tehát akár a teára, vagy épp a kakaóra is vonatkozik. Az italokhoz hozzáadott cukor ugyanis összezavarhatja az inzulint és a vércukorszintet, ami megterhelheti a májat.

A cukor a gyulladáshoz és a máj körüli zsírfelhalmozódáshoz is kapcsolódik, mindkettő a rák kockázati tényezője. 

Az Amerikai Táplálkozási Társaság éves találkozóján bemutatott kutatás szerint a napi legalább egy cukros ital fogyasztása a májrák kockázatának jelentős növekedéséhez vezethet.

A gyerekeknek is jobb, ha a vízivásra szoktatod őket
A gyerekeknek is jobb, ha a vízivásra szoktatod őketImage Source/Zero Creatives / Getty Images Hungary

A kutatók úgy találták, hogy azoknál a nőknél, akik naponta legalább egy édes italt fogyasztottak, 73%-kal nagyobb valószínűséggel alakulhat ki májrák, mint azoknál, akik havonta három vagy kevesebb ilyet ittak. A nagyon édesszájú nők, akik naponta több üdítőt is legurítottak, 78%-kal magasabb volt a kockázat. 

A májrák a 6. leggyakrabban diagnosztizált rákforma világszerte a World Cancer Research Fund International szerint, és az Amerikai Rákkutató Társaság adatai szerint mind az esetek, mind a kapcsolódó halálozások száma növekszik. 

Korábbi bizonyítékok arra utalnak, hogy más káros szokások is befolyásolhatják a májrák kockázatát, mint például az alkoholfogyasztás, ami magasabb kockázatot jelent, vagy a kávézás, ami alacsonyabbat.

Longgang Zhao, a tanulmány vezető szerzője és a Dél-Karolinai Egyetem doktorandusza szerint a tanulmány eredményei azt sugallják, hogy

„A cukorral édesített italok vízzel, vagy nem cukrozott kávéval és teával való helyettesítése jelentősen csökkentheti a májrák kockázatát”

– mondta Zhao egy sajtóközleményben. 

Válaszd inkább a vizet
Válaszd inkább a vizetKlaus Vedfelt / Getty Images Hungary

 A túl sok cukor fogyasztása miatt ráadásként az érintett kevésbé lesz érzékeny az inzulinra, a vércukorszint szabályozását segítő hormonra. A magas cukorbevitel súlygyarapodáshoz is vezethet, növelve a máj körüli zsírképződés kockázatát. A kutatók szerint mindkét tényező káros lehet a máj egészségére, és szorosan összefügg a rák kockázatával. 

A szakemberek azt is hozzátették: az eredmények fontosak, ugyanakkor több kutatásra van szükség az édes italok és a májrák közötti kapcsolat jobb megértéséhez.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek