Tiszta lap, tiszta lélek: így vágj bele az új évbe!

GettyImages-1071452886

Ha évről évre elbuksz, amikor újévi fogadalmad betartásáról van szó, talán érdemes változtatnod azon, ahogyan átlépsz a következő évbe. Fogadalmak helyett rakj rendet lelkedben, vess számot az óévvel, és következtetéseket vonj le.

Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha jó pár sikertelen újévi fogadalom van már a hátad mögött: az, hogy nem vagy egyedül ezzel, enyhe kifejezés. Felmérések szerint az újévi fogadalmak mindössze felét sikerül betartaniuk az életükön változtatni kívánóknak, vagyis vagyunk jó néhányan, akik néhány hónap, hét vagy nap után rájöttünk, nem sikerült, amit elterveztünk. 

Talán magával a fogadkozással van a baj – természetesen minden év valami újnak a kezdete, de december harmincegyediki és január elsejei önmagunk közt nem sok a különbség. 

Fogadkozás helyett vess inkább számot azzal, amit megéltél az elmúlt 365 napban, tedd helyükre érzelmeidet, hogy tisztább célokkal vághass neki 2022-nek! 

Ehhez belső csendre lesz leginkább szükséged, amit az év vége forgatagában úgy tűnhet, nehéz megteremteni. Szánj magadra egy délutánt vagy estét, amikor a telefonod néma üzemmódba kerül. Toll és papír kell ehhez a fajta belső munkához, nem kék fény, így írásban vess számot éved legjelentősebb eseményeivel, legyenek azok jók vagy rosszak. Munka, magánélet, barátságok és szerelmek: készítsd el listádat, amelyen nemcsak a sikereknek, hanem a kudarcoknak is hely jut, hogy lásd, milyen események határozták meg leginkább az évedet.

A lélekrendezéshez belső csendre van leginkább szükség
A lélekrendezéshez belső csendre van leginkább szükségJasmina007 / Getty Images Hungary

Ha mindezzel megvagy, azonnal látod majd, mi az, amire lehetett volna befolyásod, és mi az, amire nem.

Az előbbiek esetén önmagaddal kritikusan gondold át, mit tehettél volna másként – nem arra biztatunk, hogy ostorozd magad a kihagyott lehetőségekért, hanem arra, hogy ezt a néha fájdalmas munkát elvégezve legközelebb hamarabb felismerd azokat. Az elkerülhetetlen eseményeknél reakcióidat elemezheted, hogy jobban beleláss saját megoldási és védekezési mechanizmusaid működésébe. Mire végzel, egyértelmű lesz számodra is, melyek azok a viselkedésformák, amelyeket inkább kerülni érdemes – ha például halogató vagy konfliktuskerülő típus lennél –, és melyek azok a megküzdési technikák, amelyek neked beválnak. Ezeket tudatosan keresheted a következő évben.

Szinte elkerülhetetlen, hogy egy ilyen számvetés során veszteség- és sikerlista fogalmazódjon meg benned: a negatív érzéseket inkább célokká fordítsd át.

A magadnak adott konkrét kapaszkodók segítenek irányba állítani döntéseidet
A magadnak adott konkrét kapaszkodók segítenek irányba állítani döntéseidetPamelaJoeMcFarlane / Getty Images Hungary

Ha idén nem sikerült egyetlen kilót sem fogynod, ha szüleiddel nem tudtál annyi minőségi időt tölteni, mint amit kitűztél magad elé, nem fogadalmak, hanem célok vihetnek közelebb a remélt énedhez. Köss szerződést magaddal arra, hogy 2022-ben ezeket eléred. A ködös fogadalmak helyett fogalmazz röviden, tömören, konkrétan és egyértelműen, vess papírra néhány mondatot, melyekből egyértelműen látod, ki szeretnél lenni a következő évben.

  • Idén hetente kétszer elmegyek futni.
  • Idén nemcsak nézegetem az álláshirdetéseket, de meg is pályázom azokat.
  • Idén nem mondok nemet, ha anyukám vásárolni hív magával.

Ugye mennyivel egyértelműbb, mint megfogadni, hogy majd sportolsz, nem iszol annyit, vagy többet olvasol?

A magadnak adott konkrét kapaszkodók segítenek irányba állítani döntéseidet, a felismert viselkedésminták követése vagy kerülése pedig kalauzol a mindennapi konfliktusok és kihívások erdejében. Vágj bele: ez lesz a legfontosabb szerződésed idén.

Oszd meg másokkal is!
Mustra