Ezen a 8 helyen találod a legtöbb koszt otthonodban – indulhat a tavaszi nagytakarítás

GettyImages-1292069549

A tavaszi megújulást a tisztaság érzetével összekapcsolva a legtöbben lelkesen kezdünk tavaszi nagytakarításba, ha a naptárra nézve márciust látunk: érdemes azonban végiggondolni, vajon tényleg olyan alaposak vagyunk-e ilyenkor, mint hisszük.

Az ablakmosás, porszívózás, portörlés mindannyiunk tavaszi nagytakarítási rutinjában helyet kap, de könnyen lehet, hogy kihagyunk néhány olyan helyet, amely nagyobb forrása a baktériumoknak, mint azt elsőre hinnénk. Összegyűjtöttük azokat a trükkös felületeket, amelyeket semmiképp sem lenne szabad kihagynod az idei tavaszi nagytakarítás során – fogadjunk, hogy lesz közte olyan, amelyikre magadtól nem gondoltál volna!

A konyhai szivacs egy kis Petri-csésze

Bármennyire is borzalmas megtudni, eláruljuk: az étel tárolására és előkészítésére használt területeken található otthonodban a legtöbb kórokozó. A konyhában tárolt szivacsok és törlőruhák 75 százalékán található szalmonella, E. coli vagy fekália – igen, jól olvastad –, szemben a fürdőszobai csaptelepek mindössze 9 százalékával. (Ha most elszaladtál kidobni a szivacsot, nem gond, megértjük.)

A konyhai felületekről ne feledkezz meg a tavaszi nagytakarításkor
A konyhai felületekről ne feledkezz meg a tavaszi nagytakarításkorDougal Waters / Getty Images Hungary

A vágódeszkát, a kávéfőzőt, a hűtődet és a konyhai mosogatót is alaposan tisztítsd meg, ha belevágsz a nagytakarításba, a későbbiekben pedig annak érdekében, hogy tovább megőrizhesd ténylegesen tisztán a konyhádat, alkalmazz alkoholos felülettisztító készítményeket, cseréld gyakran a konyharuhát, a nedves szivacsban pedig mikrózással pusztítsd el a baktériumokat. (Csak rövid időre kell gondolni, a szivacs felgyújtása nem cél.)

Kapcsolók, fogantyúk, kilincsek

Gondolod, hogy a fürdőszobai kilincs a legpiszkosabb a fentiek közül? Tévedés: a hűtő fogantyúja, a fürdőszobai lámpakapcsolók, a mikrohullámú sütőd gombjai és a sütő kapcsolója lekörözi azt. Érdemes a nagytakarítások közti időszakokban is alaposan letörölgetni ezeket a felületeket – a felületfertőtlenítésnek a tisztaságon túli előnye is van abban az esetben, ha éppen koronavírus-fertőzött tartózkodik otthonodban. A vírus is megtelepedhet ezeken a felületeken, de takarítással megszabadulhatsz tőle, és csökkentheted a fertőzés továbbadásának rizikóját is.

És a sminktáskádban szétnéztél már?

A neszesszerben tárolt applikátorokkal van a fő baj: szakértők szerint azokat nem kevesebbszer, mint legalább naponta egy alkalommal ki kellene mosni, ha rendszeresen sminkelsz. Ha ritkábban teszed, akkor minden használat előtt tisztítsd meg azokat. A sminkkészletedet szobahőmérsékleten, száraz helyen ideális tárolni. És a hat hónapnál régebb óta használt termékeket ki kellene dobni.

A fürdőszoba kedvez a baktériumoknak

Nedves, meleg hely – ideális a kórokozók számára.

A toalett körüli padlófelület, a fogkefék, a törülközők, a mosdókagylók, a lefolyók és a zuhanytálca vagy a kád maga is nagyszerű táptalajt ad a baktériumok szaporodásának.

Az egy dolog, hogy most alaposan kitisztítod a helyiséget, de ideális esetben napi szinten kellene az említett felületeket áttörölnöd, és hetente takarítanod a fürdőszobát. A törülközők cseréje heti szinten ajánlott, a fogkeféket legalább 3-4 havonta cseréld újra. A régit ne dobd el: ideális lehet takarításhoz.

A fürdőszoba is kellemes táptalaj a kórokozóknak
A fürdőszoba is kellemes táptalaj a kórokozóknakImage Source / Getty Images Hungary

Mosógépedben is jól érzik magukat a kórokozók

Ha nem teregetsz ki rögtön mosás után, nagy hibát követsz el: szintén nedves, szintén meleg az a közeg, amelyben ilyenkor percek alatt ideális körülmények alakulnak ki ahhoz, hogy a patogének megtalálják számításukat. Ha már több mint fél órája lejárt a program, csak elfeledkeztél a mosásról, érdemes egy újat indítani, mielőtt a szárítógépbe vagy a ruhaszárítóra helyeznéd a mosott holmit. A magasabb hőfok eredményesebben szabadítja meg ruháidat a kórokozóktól. Időről időre magát a mosógépet is érdemes kitakarítani, különös tekintettel a mosószer-adagolóra.

Nappalid és home office-od is megérdemli a nagytakarítást

Távirányítók, billentyűzetek, tabletek, telefonok: ritkán tisztítjuk őket, és ritkán mosunk kezet használatuk előtt vagy után. Élesztőgomba, penész és staphylococcus is vígan eléldegél ezeken a felületeken – arról már ne is beszéljünk, hogy a szőnyeged piszkosabb lehet még az utcánál is, főként, ha cipőben is belépsz a lakásba.

A háziállat is legyen tiszta tavasszal

Az otthonodból kijáró állatok is változatos kórokozókat vihetnek be magukkal a lakásba, játékaik pedig szintén az élesztőgomba, penész vagy staphylococcus melegágyai lehetnek. Esetükben az itató- és etetőtál tisztítása is nagyon fontos, ezért az ő „étkészletüket” is rendszeresen mosogasd el, játékaikat tisztítsd meg, kutyasétáltatást követően pedig töröld át a tappancsokat!

Személyes tárgyaid

Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a nagytakarítás során táskánkba nem kell belenyúlnunk, de ez nem így van. Mobiltelefon, kulcs, pénztárca, pénz, ételesdobozok és táskánk alja, ahová a rengeteg morzsa, piszok és minden egyéb hull: ezeket mind érdemes megtisztítani. Természetesen nem csak a nagytakarítás során. Ne feledkezz meg a fülhallgatódról sem: ha egyszer tüzetesebben megvizsgálod, meglephet, mi mindent találsz rajta…

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra