Sokan azt gondolják, hogy jól ismerik a párjukat, tudják mi a kedvenc étele, milyen zenét hallgat, vagy melyik sorozatra van éppen rákattanva. De a hosszú távon erős párkapcsolatokat összetartó, igazi intimitás ennél sokkal mélyebb. A pszichológusok szerint azok a párok, akik sikeres és boldog kapcsolatban élnek, olyan részleteket is tudnak egymásról, amelyeket mások észre sem vesznek.
Ha tudsz válaszolni a párodról szóló alábbi 5 kérdésre, az azt jelenti, hogy a kapcsolatotok valóban mély.
1. Mi volt az a múltbeli, apróságnak tűnő esemény, ami mély nyomot hagyott benne?
Mindannyiunknak vannak olyan semmiségnek ható emlékei, amelyek évek vagy évtizedek múltán is élénken élnek bennünk. Egy szülői dicséret vagy dorgálás, megalázó helyzet az iskolában, esetleg egy gyerekkori szerelem visszautasítása, ami még mindig fáj. Jelentéktelennek tűnhetnek, de gyakran alapjaiban formálnak minket, és azt, ahogyan a világot látjuk. Ha ismered a párod egyik ilyen emlékét, az azt jelenti, hogy mély beszélgetéseket folytattok, amelyek során felszínre kerülnek a személyiségének láthatatlan elemei is.
2. Mi a menekülési stratégiája, ha elege van mindenből?
Amikor összecsapnak a fejünk fölött a hullámok, ki-ki a saját módján kapcsol ki, hogy mentálisan elmeneküljön. Néhányan arról fantáziálnak, hogy otthagyják a munkájukat, és elköltöznek, mások életük alternatív változatait képzelik el – így birkóznak meg a stresszel. Ha tudod a választ a kérdésre, akkor érted a párod belső működését, ami ritka közelséget feltételez.
3. Mi az a társasági helyzet, amitől titokban retteg?

Vannak olyan hétköznapi szituációk, amelyek szorongást okozhatnak. Lehet, hogy a párod nem szeret mások előtt táncolni, vagy utál jelezni a pincérnek az étteremben. Ha tudod, mitől érzi magát kényelmetlenül, akkor ez annak a jele, hogy olyanokat is észreveszel a partnereden, amit mások nem, és ezekben a kellemetlen helyzetekben is a támasza lehetsz.
4. Milyen szokást hozott a szüleitől, amitől szeretne megszabadulni?
Mindenki magával hoz jó és rossz szokásokat a gyerekkorából. Például a párod nem tud mit kezdeni az elismeréssel és dicsérettel, mert annak idején sosem kapott ilyesmit. Ha tudod, mivel küzd, az bizonyíték arra, hogy túl vagytok azokon a beszélgetéseken, amelyek során fény derült a családi mintákra, azokra a tényezőkre, amelyek formálták a személyiségét. A legtöbb ember ezt nem tudja akár még a barátjáról sem, vagy egyszerűen nem érdekli.
5. Mi volt egy igazán büszke pillanat az életében, amivel sosem dicsekedett?
Lehetnek olyan eredményeink vagy tetteink, amelyekre nagyon büszkék vagyunk, mégsem kürtöljük világgá. Talán segítettünk egy idegennek, vagy anyagi áldozatot hoztunk egy jó ügy érdekében. Ha ismered a párod efféle rejtett sikereit, az azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát veled ahhoz, hogy megossza veled ezeket a pillanatokat, ez a bizalom pedig felbecsülhetetlen egy kapcsolatban.
Ezeket a kérdéseket használják a boldog párok
Ha a fenti kérdésekre nem igazán tudtál válaszolni, semmi ok az elkeseredésre, inkább fogd fel pozitívan a dolgot: itt a remek alkalom a kérdezősködésre. És azt meg hogy kell csinálni? Gondolj bele, általában hogyan kezdődnek a romantikus kapcsolatok. A folyamatos üzenetváltások és éjszakába nyúló, mély beszélgetések hatására még másnap reggel is izgatottan és feldobódva ébredsz.
Aztán ahogy telik az idő, beköszöntenek a szürke hétköznapok, sokan összeházasodnak, gyereket vállalnak, építik a karrierjüket.
A beszélgetések arra a szintre redukálódnak, hogy ki vállalja a teregetést, mi lesz a vacsora, esetleg ki megy a gyerekért az óvodába. A mindennapi kommunikáció a szeretetteljes beszélgetésből átfordul logisztikai egyeztetésbe.
Senki sem így tervezi, sőt az elején biztos benne, hogy velük ez nem fordulhat elő, de sajnos rengeteg párral megtörténik, és érzelmileg eltávolodnak egymástól.

A hétköznapi rohanás és rengeteg teendő mellett nem egyszerű megvalósítani, de a valódi, őszinte beszélgetések fenntartása az egyik legjobb módja a kapcsolat mélyítésének. Érdemes egy-egy alkalomra legalább 20 percet szánni – akár előre megbeszélt időpontban –, és közben félre kell tenni a telefonokat, kikapcsolni a tévét, kizárni a zavaró tényezőket. Emellett kulcsfontosságú az őszinteség és a sebezhetőség felvállalása, mert ez a bizalom és az intimitás alapja.
Íme néhány kérdés és témakör, amelyek segítenek elmélyíteni a kapcsolatot:
- Mi volt a legjobb és legrosszabb emléked a gyerekkorodból? A gyermekkori pozitív és negatív élmények megosztása segít megérteni, mi formálta a másik személyiségét, életmódját és világnézetét.
- Mi a három legfontosabb vágyad a kapcsolatban, és hogyan tudom ezeket valóra váltani? Az egyik legjobb módja annak, hogy partnered elégedettnek és boldognak érezze magát, ha kielégíted az igényeit. Ehhez viszont fontos tisztázni a konkrét elképzeléseket. Persze ez nem jelenti azt, hogy azonnal mindent valóra lehet váltani, de tudni fogjátok, hogy mi a fontos a másik számára, és ennek megfelelően tudtok cselekedni, amivel még közelebb kerültök egymáshoz.
- Melyik barátod vagy családtagod kapcsolata a legjobb szerinted, és miért? Magunktól nem mindig könnyű megfogalmazni, mit szeretnénk pontosan egy párkapcsolatban, de a pozitív párkapcsolati példák segíthetnek ebben.
- Mi a legjobb dolog abban, hogy együtt vagyunk? Ahogy telik az idő, összecsiszolódtok, de párként továbbra is új dolgokat fogtok megtapasztalni. A válaszok az évek során változhatnak, ezért érdemes gyakran visszatérni erre a kérdésre.
- Milyen szokásaim zavarnak téged, és mit változtassak rajtuk? A párunk nem mindig beszél ezekről, talán mert konfliktuskerülő, vagy csak nem akar megbántani. Pedig mindenki tesz olyat, ami bosszantja a másikat. Az őszinte visszajelzés segít elkerülni, hogy a felgyülemlett sérelmek később dühkitörés vagy neheztelés formájában törjenek felszínre.
- Van-e valami, ami miatt aggódsz, de eddig nem osztottad meg velem? Lehet, hogy a partnered jó szándékkal eltitkol valamit előled, mert nem akar terhelni. De ha ismeritek egymás stresszforrásait, akkor támogatóak, megértőek tudtok lenni.
- Van-e valami, amit régóta szeretnél megtenni, de eddig nem valósítottad meg? Mi volt az akadálya? Lehet, hogy a párodnak már teljesen más álmai vannak, mint régebben, de ez nem baj. Ezzel a kérdéssel viszont te lehetsz a legnagyobb támogatója, hogy elérje az álmait.
- Miért szeretsz engem, és mikor érezted úgy, hogy a legjobban szeretlek? Azt könnyű kimondani, hogy „Szeretlek!”, de ha tudjátok, miért, az arról is szól, hogy elismeritek a másik egyedi tulajdonságait. Emellett mindenki másképp szeret, és másképp érzi szeretve magát.
- Mit tartanál megbocsáthatatlannak egy kapcsolatban, és miért? Sokan csak röviden kijelentik, hogy például megcsalás esetén vége a kapcsolatnak. Nem beszélnek mélyrehatóan a megbocsáthatatlan dolgokról, pedig ha tudják, milyen fájdalmat érezne a másik, és miért, az segít megvédeni a kapcsolatot.
- Hogyan tehetnénk jobbá az együttléteinket? A szeretkezésről való beszélgetés az egyik kulcsa a meghitt légyottoknak. Fontos a pozitív hozzáállás, koncentráljatok arra, hogy mi az, ami jó, mire vágytok, ne arra, amit a párod rosszul csinál.
Ha szeretnéd teszteli a szerelmeteket, tedd fel ezt a 20 kérdést, amely megmutatja, hogy valóban összeilletek-e a pároddal.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés