10 jel, hogy verbális bántalmazás áldozata vagy

GettyImages-1299284449
Reiber Gabriella

Ismerős az érzés, hogy valaki odavet neked valamit, egy szót, egy mondatot, és mintha megütött volna, úgy fáj? Lefagysz, megszégyenülsz, földbe gyökerezik a lábad, vagy éppen felrobbansz belül. Talán mindenkinek volt már része ilyenben. Vannak viszont olyanok, akik ezt napi szinten megélik.

Akit szavakkal bántanak, annak az agyában ugyanolyan reakciók jönnek létre, mint ha fizikailag bántalmazták volna. A bántalmazó sokszor nem is gondol bele, hogy szavai mit okoznak, aki pedig folyamatosan ilyen mérgező légkörben él, talán nem is tudja, mitől érzi magát magányosnak. És ez hosszú távon bizony feldolgozhatatlan traumát is okozhat. Fontos, hogy időben felismerjük a jeleket, és tudjunk lépni, vagy segítséget kérni.

Íme 10 jel, amelyre érdemes odafigyelni:

1. Ha leértékelnek

„Túlérzékeny vagy!”, „Bolhából elefántot csinálsz.” és hasonlók. Ilyenkor a bántalmazó megpróbálja a másik élményeit, érzelmeit megkérdőjelezni, az áldozatot pedig gyerekesnek beállítani. Indirekt módon kijelenti, hogy amit a másik tapasztal, az nem úgy van.

2. Ha sértegetnek

Ehhez talán nem is kell magyarázatot fűzni, hiszen lehet teljesen nyilvánvaló: „Olyan hülye vagy, még egy nyelvet se tudsz megtanulni rendesen.” De figyeljünk a valamivel visszafogottabb, mégis ugyanolyan bántó sértésekre is, mint például az, hogy „Micsoda áldozati szerepben tetszelegsz!”

3. Ha viccnek álcázva sértegetnek

„Te se fogsz éhen halni!”, „A boltba se találsz el GPS nélkül!”. A sértegető valamilyen sértő dolgot viccbe csomagol, így a másik kinézetét, kompetenciáit kétségbe vonja, és ha nem értékeled, még humorérzéked sincsen.

4. Ha hibáztatnak

„Na, már kulcsomat se találom, annyit beszélsz!”, vagy éppen „Én persze nem kaptam fizetésemelést, mert még a céges karácsonyon se tudtál kicsit beszélgetni a főnökömmel.” Azaz az elkövető olyasmivel vádolja az áldozatot, amihez valójában semmi köze nincs.

5. Ha ítélkeznek feletted

Amikor a másiknak minden véleménye úgy kezdődik, hogy „Az a baj veled…” vagy éppen „Te soha nem vagy elégedett, állandóan csak panaszkodsz!”

GettyImages-1299284445
Mixmike / Getty Images Hungary

6. Ha aláássák az önbecsülésed vagy a lelkesedésed

Az „Úgysem fog sikerülni!” vagy „Olyan szerencsétlen vagy, semmi sem lesz belőled” beszólások éppen ezt teszik.

7. Ha megfélemlítenek

„Ha nem csinálod, amit mondok, elhagylak!” De lehet kevésbé nyilvánvaló is, például: „Oké, de ha nem csinálod, mások rá fognak jönni, mennyire megbízhatatlan vagy.”

8. Ha parancsolgatnak

Egy hosszú távú kapcsolatban bármilyen ártatlannak tűnő parancsolgatás erőszaknak számít. Gyanakodj, ha olyanokat hallasz, hogy „Dobd ki azt a szart!” vagy „Kapcsold ki, most azonnal!”

9. Ha tagadják a nyilvánvalót

A tagadás az áldozat realitását kérdőjelezi meg. Mint például az „Ezt csak te találtad ki!”, „Nem tudom, honnan szedted ezt” és a „Soha nem mondtam ilyet”.

10. Ha kiabálnak veled

Bármilyen kiabálás vagy erőszakos megnyilvánulás szóbeli bántalmazásnak minősül, és soha, semmilyen helyzetben nem vagy köteles elviselni.

Ha a fentiek közül bármelyiket tapasztalod, pláne rendszeresen, verbális abúzus áldozata vagy. Ezt ne hagyd reakció nélkül.

Mit tehetsz?

Rövid távon azt, hogy kifejezed az érzéseidet és megfogalmazod a másik érzéseit is („Úgy látom, dühös lettél”). Ezenkívül meghúzod a határaidat, és kéréseket fogalmazol meg („Szeretném, ha tisztelettel beszélnél velem”).

Hosszú távon érdemes átgondolni, hogy a rövid távú reakciók változást hoztak-e, a bántalmazó partner együttműködőnek bizonyult-e. A változáshoz két ember kell.

Amennyiben az abuzív fél nem ismeri fel a hibáit, és nem hajlandó változni, akkor semmiképpen nem szabad a játszmáinak az áldozatává válni. A saját érdekedben jobb lehet kilépni a mérgező kapcsolatból, bármilyen természetű is az.

Oszd meg másokkal is!
Mustra