3 indok, amiért még ma vegyél a lakásodba legalább egy szobanövényt

GettyImages-1398617517
Szabó Jennifer

Lételemünk a természethez való kapcsolódás, amire egyre kevesebb a lehetőségünk, így egyre fontosabb lehet, hogy a természetet az otthonunkba csempésszük. A szobanövény-szülőség azonban sokszor kihívásokkal teli, főleg, ha meg vagyunk győződve arról, hogy genetikailag belénk van kódolva, hogy a fikusz végül elszárad a felügyeletünk alatt. Azonban megéri örökbe fogadni a zöldeket, mert lelki ráncaink kisimításában fontos szerepük lehet.

Napjaink nyolcvanöt százalékát a négy fal között töltjük, és sokszor a maradék tizenöt százalék sem feltétlenül a langymeleg árnyékban telik a fák alatt pihenve. Egyre inkább kiszorulunk a természetből, és az új élőhelyünk a betondzsungel lett. Valahogy a modern kor emberének átka, hogy amit önmagának épít, nem mindig szolgálja az igényeit. Ez az új, mesterséges élettér bizony hatással lehet mentális egészségünkre, növelve szorongásunkat. Talán nem is véletlen, hogy lakásainkat legtöbbször szobanövényekkel próbáljuk otthonná varázsolni.

1. Csökkentik a distresszt, kiegyensúlyozottabbá válhatunk

Már több tudományos kutatás is foglalkozott a kérdéssel, és egytől egyig arra az eredményre jutottak, hogy a szobanövények jelenléte már önmagában képes csökkenteni a distresszt (ránk negatívan ható stressz), és az akár olyan negatív pszichológiai tüneteket is, mint a szorongás. A zöld levélkék pozitív hatással lehetnek hangulatunkra, ami által kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Érdekes módon úgy tűnik, hogy a növények jelenlétében könnyebben rá tudunk hangolódni másokra is, így kapcsolataink minőségét is segítheti.

2. Jobban érezzük magunkat testileg, segíthetik gyógyulásunkat

Ha ez nem lenne elég, a növényeink nemcsak a lelkünket simogatják, de hatással lehetnek fizikai jóllétünkre is. Ha zöld vesz minket körül, szubjektíven is jobban érezzük magunkat a testünkben, így, ha betegek vagyunk, segítheti a gyógyulásunkat. Éppen ezért kórházban ápolt szeretteinket érdemes növényekkel körbevenni, ezzel is hozzájárulva gyógyulásukhoz.

A szobanövények pozitív hatással vannak lelki egészségünkre
A szobanövények pozitív hatással vannak lelki egészségünkreg-stockstudio / Getty Images Hungary

3. A gondoskodás lehetőséget ad lelassulni és kreatívabbá válni

Nemcsak a növények jelenléte, de a beléjük fektetett energia is pozitív hatással lehet ránk. A gondozás lehetőséget biztosít nekünk a túlcsorduló hétköznapokban, hogy lassítsunk, és megálljunk kicsit. Az itt és mostban nehézségeinket, konfliktusainkat elengedve gyakorolhatjuk a tudatos jelenlétet a locsolás, az ültetés közben. Mindez segít minket kreatív energiánk felszabadításában, a figyelmi kapacitásunk növelésében és a stressz csökkentésében.

A gondoskodás önmagában a paraszimpatikus idegrendszer működését segíti elő, csökkentve a szimpatikus idegrendszer működését. A paraszimpatikus idegrendszer a mi nyugalmi felelősünk, éppen ezért egy nehéz nap után a növények locsolása sokszor nemcsak egy következő elvégezendő feladat lehet, hanem segítőtársunk is.

Az ideális, hogyha a látómezőnkben egy-két szobanövény van
Az ideális, hogyha a látómezőnkben egy-két szobanövény vanWe Are / Getty Images Hungary

Hova, mennyit, milyet?

Mielőtt azonnal megrohamoznánk a növényboltokat, hogy zen kertet kreáljunk magunk köré, érdemes végiggondolni lakásunk méretét és a kedvenc helyeinket a térben. Kutatási eredmények szerint a növények jótékony hatását akkor tudjuk a leginkább élvezni, ha a látóterünkben 1-2 növény előfordul. A túlzsúfoltság sokkal inkább ellenkező hatást válthat ki, és a stressz csökkentése helyett csak növeljük azt.

Kezdjük a kedvenc helyeinkkel, a nappalival, a hálóval, ahol sokszor előfordulunk.

A legjobb választás a szakértők szerint mindenképpen a zöld, leveles növények, a kaktuszok kevésbé fejtik ki a hatásukat.

Egy jó hír azoknak, ahol kevés a fény: a műnövények is képesek kiváltani a pozitív hatásokat, ha azok valóban élőnek tűnnek!

A szobanövények pozitív hatása is jól tükrözi, hogy sokszor aprónak tűnő dolgoknak is lehet nagy ereje. Az, hogy zöld vegyen minket körül, természetes igényünk, és viszonylag kevés energiabefektetéssel otthonunk valóban egy olyan tér lehet, ahol feltöltődhetünk, kikapcsolódhatunk, megőrizve mentális egészségünket.

A cikk szerzőjéről

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra