Nosztalgia: ma mutatják be az új Szellemirtókat, ráadásul a világ legszexibb pasijával

Hol vannak már a nyolcvanas évek, amikor négy elszánt tudós felvette a harcot a New Yorkot elözönlő gonosz túlvilági lényekkel, csapdába ejtette őket, és visszaküldte oda, ahová valók. Mi pedig, akkor még gyerekként, izgatottan figyeltük élők és szellemek harcát. Nos, ha ez kellemes emlékeket idéz fel valakiben, akkor jó hírünk van: ma debütál az új Szellemirtók!

Ráadásul nem is akárhogy érkezik mindez a magyar mozikba, hanem a People magazin által idén az év legszexibb férfijának választott Paul Ruddal kiegészülve. És ezzel a film legnagyobb erősségét el is mondtuk.

A Szellemirtók – Az örökség sztorija szerint a világnak megint szüksége van rá, hogy néhány rettenthetetlen harcos a kezébe vegye a plazmafegyvert. Ennek bevezetéseként egy egyedülálló anyát és két gyermekét ismerhetünk meg, meglehetősen sablonosan ábrázolva. A valaha szebb napokat is látott anya egyik napról a másikra próbálja életben tartani a családot, a lakbért nem tudja fizetni, a gyerekek apja természetesen nem segít semmiben, és kiderül, hogy a nő apja, akinek most kapta halálhírét, szintén nem törődött vele soha, sőt nem is ismerte őt.

Szóval minden pasi szemét, innen indulunk. „Az életem egy szemétdomb” – mondja a Carrie Coon által alakított Callie. Kicsit zavaró az az egyszerűség, amellyel nem hajlandó elfogadni, hogy az egyik gyermeke kiemelkedően tehetséges, leendő tudós, és amellyel tagadja, hogy a nagypapának érdemei is voltak.

Merthogy – mint később kiderül – a nagypapa bizony fizikus, az egyik egykori szellemirtó volt. Tehetséges unokája pedig megtalálja a pincéjében az eredeti felszerelés poros-pókhálós maradékát. És amikor már minden sarokban szellemek kísértenek, beindítja a régi járgányt, és elindul, hogy rendreutasítsa a hívatlanul érkezett túlvilági lényeket.

A legendás Szellemirtók tehát az eredeti nagy csapat közreműködésével, de a szellemirtók új generációjával folytatódik.

Az új generáció fontos öröksége a nagypapa szellemcsapdája, valamint az egykori, immár elég rozoga szellemirtó járgány. A korábbi filmekből feltűnik még a habcsókszörny, aki ráadásul megsokszorozza magát, így hozva a frászt a Paul Rudd által alakított tanárra.

A tehetséges unokát Mckenna Grace alakítja, aki szerintünk remek választás volt, de főszerepet kapott a Stranger Things sztárja, Finn Wolfhard is, valamint Celeste O'Connor. Rajtuk kívül feltűnik még egy-egy jelenet erejéig Sigourney Weaver, Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson.

GettyImages-1353134918
Gary Hershorn / Getty Images Hungary

Összességében remek kis családi filmet hoztak össze az alkotók, és a zavaró apróságok ellenére valóban szórakoztató is bizonyos pontokon.

A zavaró apróságokon – a fentebb említett borzasztóan leegyszerűsített anyakarakter mellett – olyanokat értünk, hogy miközben a film annyira próbál politikailag korrekt lenni, hogy patikamérlegen mérte ki a szereplők etnikai hovatartozás szerinti megjelenítését, olyan poénokat enged meg magának, mint például: amikor elhangzik, hogy a főgonosz szellem se nem nő, se nem férfi, a Celeste O'Connor által alakított karakter azt találja mondani, hogy „azt hittem, ez csak manapság divat”.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek