Önimádat és csúnya beszéd: 11 dolog, amit kerülj el, ha sikeresen akarsz flörtölni

GettyImages-517791297

Míg sokaknak természetesen jön, hogy miként kell flörtölni, mások küzdenek ezzel a feladattal, és nem tudják, miként lehet eljutni a flörttől a sikeres randevúig. A ciprusi egyetem kutatói 11 olyan flörtölési technikát állapítottak meg, ami a tesztcsoport szerint a legelvetemültebb módszerek közé tartozik – bár senki ne találkozna az így flörtölő emberekkel!

Korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy az emberek flörtölési készségei jelentősen eltérnek egymástól, és a gyengébb flörtölők nagyobb valószínűséggel egyedülállók. Ebben talán nincs semmi meglepő. Egy új tanulmány viszont azt próbálta megállapítani, hogy melyek azok a flörtölési technikák és készségek, amelyek kifejezetten nemtetszést szülnek az emberekben.

Több mint 200 résztvevő töltötte ki egy kérdőívet, hogy szerintük melyek a legvisszataszítóbb flörtölési taktikák. Az így kapott válaszokat egy több mint 700 különálló résztvevőből álló csoporttal tesztelték, akiket arra kértek, hogy értékeljék, mennyire találták kiábrándítónak ezeket a tulajdonságokat egy partnerben.

Ki mondta, hogy randizni könnyű?
Ki mondta, hogy randizni könnyű?Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Eredményeik alapján a kutatók 11 kerülendő flörtölési taktikát határoztak meg:

  • túl nyájas viselkedés
  • rossz higiénia
  • kizárólagos érdeklődés hiánya
  • eltérő nézetek
  • vulgáris szókincs
  • intelligencia hiánya
  • önimádat
  • humor és önbecsülés hiánya
  • túlzott intimitás
  • igénytelenség
  • csípősség

A listából kiderül, ha flörtölésről van szó, nem bírjuk a túlzott közvetlenséget, a csúnya beszédet, a narcizmust, a butaságot és az igénytelenséget sem. A résztvevők elmondták, hogy az eltérő nézetek is rögtön zavaróak tudnak lenni, ahogyan az is, ha valaki csak magával van elfoglalva.

„Az emberek hatékonyabb flörtölővé válhatnak, ha dolgoznak a hozzáállásukon. Mindenképp el kell kerülni a szexista megjegyzéseket, az érintést és a túlzott intimitást. De az sem szerencsés, ha egyszerre több személlyel flörtöl valaki” – írták a kutatók.

A nők sokkal érzékenyebbek a rossz flörtre

Az emberek úgy is javíthatnak flörtölésükön, ha változtatnak a külsejükön, vagy nem fukarkodnak az első randin, és kifizetik gálánsan a számlát. Ráadásul a nők érzékenyebbek, mind a 11 típusú flörtölőtől „rosszul vannak”, a férfiak viszont elnézőbbek. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a nők nagyobb részt vállalnak a gyermeknevelésben, így a párválasztás során ők már azt is nézik, hogy a leendő férj milyen példát tud majd mutatni a gyereknek, ha elérkezik az idő. Ennek megfelelően a nők kockázatkerülőbbé váltak, mint a férfiak.

A bóknak még mindig van ereje
A bóknak még mindig van erejeHybrid Images / Getty Images Hungary

A kutatók abban bíznak, hogy eredményeik hasznosak lesznek a flörtölési nehézségekkel küzdő emberek számára. Javasolják, hogy mindenki szokjon le az önimádatról és a csúnya beszédről, de a higiéniára is fordítsanak megfelelő figyelmet. 

Azt remélik, hogy nemcsak az átlagembereknek segíthetnek ezekkel a tanácsokkal, hanem azoknak a mentálhigiénés szakembereknek is, akik olyan kliensekkel foglalkoznak, akiknek nehézségekkel kell szembenézniük a párválasztás terén.

A mosoly és a bók még mindig bejön

Az egyik norvég egyetem munkatársai pedig arról készítettek tanulmányt, hogy melyek a leghatékonyabb flörtölési technikák. Norvégiai és amerikai főiskolai hallgatók véleményét vizsgálták, ez alapján kiderült, hogy a nőknél a leghatékonyabbnak ítélt taktikák szexuális és fizikai jellegűek, a férfiaknál viszont ezeken felül a mosoly és a bókolás is meghatározó. A megkérdezettek szerint viszont érdeklődést kell mutatni a beszélgetések iránt, és az sem árt, ha megnevettetik a kiszemeltjeiket.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra