Így riaszd el a rovarokat – a viszketésnél veszélyesebb következménnyel is járhat a csípés

GettyImages-992623654

Az eddig is tudtuk, hogy a kullancsok csípése két veszélyes betegséget is terjeszthet, de mostanra már az is világos, hogy a Lyme-kór és az agyvelőgyulladás mellett számos egyéb betegséggel is megfertőzhetnek bennünket a rovarok. Ha nem tudod, milyen veszélyeket rejthet egy rovar csípése, jobb, ha most figyelsz – arra is vannak tippjeink, miként előzd meg a rovarcsípéseket.

Zoonózis: a kifejezés másfél évvel ezelőttig meglehetősen ismeretlen volt sokunk számára, ám a koronavírus-világjárvány hatására már pontosan tudjuk, mit jelent. Az állatokról emberre átlépő betegségek közül csak egy a koronavírus, valójában már jó néhány ilyen kórral éltünk együtt azt megelőzően is, hogy Vuhanból útjára indult volna a mára milliók halálát követelő betegség. A Lyme-kór vagy a kullancsok terjesztette agyvelőgyulladás csak kettő ezek közül, a teljes skála ennél jóval szélesebb.

Ezeket a betegségeket terjesztheti a rovarok csípése

Malária, dengue-láz, chikungunya virus, sárgaláz, Lyme-kór, agyvelőgyulladás, nyugat-nílusi láz, leishmaniasis, álomkór, elefantiázis: ezekről a betegségekről, melyeket szúnyogok, kullancsok, bolhák terjesztenek a világ legkülönbözőbb pontjain, régóta tudtuk, hogy rovarok csípése révén terjednek. A mérsékelt égövben eddig legfeljebb a Lyme-kór és az agyvelőgyulladás miatt aggódtunk: az utóbbi megelőzésére létezik védőoltás, igaz, meglehetősen borsos áron, míg az előbbit időben felismerve tudjuk gyógyítani.

Ha a természetben tartózkodunk meleg évszakban, a rovarcsípés mindig reális veszélyt jelenthet
Ha a természetben tartózkodunk meleg évszakban, a rovarcsípés mindig reális veszélyt jelenthetImgorthand / Getty Images Hungary

Tény ugyanakkor, hogy a zoonotikus fertőzések egyre gyakoribbak, a kutatók szerint azért fordulnak elő egyre többször, mert az ember egyre több fajt foszt meg nyugodt, természetes életterétől.

Az erdőirtások és a mezőgazdasági tevékenység egyre több alkalmat teremt arra, hogy az emberek olyan fajokkal kerüljenek akár közvetlen kapcsolatba, amelyektől eddig távol éltek.

A klímaváltozás csak tovább rontja a helyzetet: rengeteg állat kényszerül vándorlásra azért, mert korábbi természetes élőhelyén már élhetetlenek a körülmények az egyre forróbb klíma miatt. Ezzel pedig olyan rovarok csípése is veszélyforrássá válhat, amelyekkel korábban sosem találkozhatott ember.

Új vírusok is megjelennek új területeken

Talán ennek következménye az is, hogy az elmúlt hónapokban kétfajta vírus is váratlan területen jelent meg. Az Egyesült Királyságban a krími–kongói vérzéses láz nevű betegséget diagnosztizálták egy nőnél, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a Heartland-vírust. Mindkét kórt kullancsok terjesztik, egyelőre úgy tűnik, hogy a vírus emberről emberre történő átvitele limitált.

Szerencse ez, mivel a krími–kongói vérzéses láz például harmincszázalékos halálozási aránnyal bír. Ha ez nem lenne így, még akkor is érdemes odafigyelni arra, hogy megpróbáljuk megelőzni a kullancscsípést – már az sem elég, ha esténként ellenőrizzük bőrünket, és szükség esetén eltávolítjuk a kullancsokat, mivel egyes vírusokkal akár negyedóra leforgása alatt meg tudnak bennünket fertőzni ezek a rovarok. 

A hangsúly tehát egyre inkább azon van, hogy a szabadban töltött időt a csípések kivédése mellett élvezzük.

A szúnyoghálók is sokat segítenek a csípésből fakadó betegségek megelőzésében
A szúnyoghálók is sokat segítenek a csípésből fakadó betegségek megelőzésébenBoogich / Getty Images Hungary

Így védekezz!

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne csípjen meg minket sem szúnyog, sem kullancs, sem más rovar? A következőket érdemes betartani:

  • Használj valamilyen rovarokat távol tartó szert! Ez lehet klasszikus távol tartó permet, de illóolajokhoz is fordulhatsz, ha a természetesebb megoldások híve vagy. Ne csak a csupasz bőrfelületeket fújd be, hanem a ruházatodat is.
  • Viselj karjaidat és lábadat takaró ruházatot! Ez segíthet a napvédelemben is: érdemes kiránduláshoz, túrázáshoz kifejlesztett anyagból készített vagy fényszűrős darabokból betáraznod, ha sokat tartózkodsz a szabadban.
  • Ha babakocsival vágsz neki a természetjárásnak, tegyél rá rovarhálót. A kicsiket is érdemes felöltöztetni, illetve biztonságos távol tartó kerüljön az ő bőrükre is. Ne takard le pelenkával vagy más vastag anyaggal őket – a melegben ez nagyon veszélyes lehet!
  • Ha este a teraszon üldögélsz, használhatsz távol tartó hatású mécsest vagy szúnyogriasztó termékeket is.
  • Érdemes megfontolni éjszakára, ha már nyitott ablaknál alszol, a szúnyogháló használatát az ágy fölött vagy az ablakon.

Amikor véget ért a túra, mindenképp mihamarabb ellenőrizd ruházatodat is, hogy ne legyen benne kullancs, illetve zuhanyozz le, ha teheted. A védelem még így sem százszázalékos, ezért minél előbb ellenőrizd azt is, nincs-e benned kullancs – ne feledkezz meg a testhajlatok mellett az intim területek és a hajas fejbőr átvizsgálásáról sem. Ma már nem tanácsolják, hogy amennyiben kullancsot találsz magadban, azt eltedd a szakszerű eltávolítást követően, ugyanakkor jó megjegyezni, hol csípett meg, hogy ha később folt alakulna ki a területen, tudd, hogy Lyme-kór gyanúja áll fenn. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra