Nagyon tud fájni, ha nem nekünk való ajándékot kapunk: ez áll a háttérben

GettyImages-926078678

A rossz ajándék szíven talál mindenkit, még ha nem is mutatja. Ez állhat a hátterében.

Ki ne kapott volna már életében rossz ajándékot? És ki ne érezte volna azt a szívszorító érzést, hogy a másik végső soron mégsem ismeri őt igazán, ha képes volt ekkora baklövésre az ajándék kiválasztásakor. Gyerekként ilyenkor még akár el is sírhattuk magunkat, vagy a szoba túloldalába vághattuk az egónkat sértő, ám jó szívből adott ezt-meg-azt, azonban felnőttként már kötnek a társadalmi elvárások, amelyek a békés együttélés szabályait szedik össze (szerencsére). Ettől függetlenül belülről ugyanazt a mardosást érezhetjük, csupán kevesebb emberrel fogjuk megosztani csalódottságunkat. De vajon miért fáj ennyire, ha valaki nem tudja kitalálni, minek örültünk volna? Az oxfordi filozófus, Jonny Thomson megválaszolja nekünk.

Az ajándék a legnagyobb öröm és a legnagyobb kín forrása is lehet

Ajándékot adni és kapni is az egyik legfelemelőbb élmények egyike lehet, ugyanakkor a legkeservesebbé is válhat. Nem mindig szeretetből adunk ajándékot. Van, hogy a kötelesség keseríti meg a folyamatot, de van, hogy a látszat fenntartása a cél vele, vagy a másik manipulálása, esetleg saját bizonytalan érzéseink elleplezésére használjuk. És a helyzet az, hogy nagy eséllyel ezt a másik is meg fogja érezni, főleg, ha az ajándék köszönőviszonyban sincsen a megajándékozott személyével, érdeklődésével vagy szépérzékével.

Thomson szerint meg kellene különböztetnünk egymástól azt, amikor „veszünk” valamit a másiknak, és azt, amikor „ajándékozunk” neki valamit. Az előbbi esetben csupán adunk a másiknak egy hasznos, szórakoztató vagy dekoratív dolgot, tárgyat, kupont, eseményre szóló jegyet, míg amikor megajándékozzuk a másikat, azzal azt üzenjük, hogy számít nekünk. Hiszen az időnk mellett a szellemi és fizikai energiánkat is belefektettük abba, hogy megtaláljuk neki azt, aminek igazán örülne. Azt üzenjük vele: „Látlak, ismerlek és szeretlek.”

A rossz ajándék fájdalmas élményt okozhat
A rossz ajándék fájdalmas élményt okozhatzoranm / Getty Images Hungary

Az egyik nem tagjait mélyebben érinti, ha rossz ajándékot kapnak

Kutatást készítettek körülbelül 30 heteroszexuális pár bevonásával arról, hogy hogyan érinti az embereket, amikor hozzájuk nem passzoló ajándékot kapnak. Úgy tűnik, mindenkinek egy rugóra jár az agya: mindenki azt érezte, nem érti meg őket a másik, illetve kevésbé érezték magukat a párjukhoz hasonlónak, amikor rossz ajándékot kaptak. Azonban arra is fény derült, hogy a férfiakat rosszabbul érinti, ha ilyen helyzetbe kerülnek: távolságot és felháborodást éreztek a partnerükkel szemben. A nők esetében azonban nem változott meg az, ahogyan a kapcsolatukra tekintettek, noha ugyanannyira elégedetlenek voltak, mint a párjaik.

Lehetséges tehát, hogy ha valakivel nem tartjuk szorosan a kapcsolatot, akkor érdemesebb közösen megbeszélni, hogy ne ajándékozzák meg egymást a felek, mivel rossz ajándékot kapni akár fájóbb is lehet, mint beleegyezésen alapulva semmit sem kapni (és még költséghatékonyabb is). Aki pedig sokat jelent nekünk, arra talán jobb lenne több gondolatot és időt szánni ajándékvásárláskor, hogy méltón megköszönhessük neki, milyen sokat jelent a jelenléte életünkben.

Neked is esett már nagyon rosszul, amikor nem jól kiválasztott ajándékot kaptál?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra