A magas rezsiköltségek miatt egy vasárnapi kedvenc is veszélybe került

GettyImages-1283712032

A megemelkedett rezsiköltségek miatt csökken a sült húsok népszerűsége. Az Egyesült Királyságban a szakácsok negyede már kevésbé tartja valószínűnek, hogy a vasárnapi menühöz sülteket készít, míg közel ötöde azt mondja, hogy a válság miatt már egyáltalán nem használja a sütőt.

A BBC Good Food éves felmérése szerint a növekvő energiaköltségek befolyásolják a konyhai szokásokat.

Lehet, hogy a „kulináris áldozat” szókapcsolatot is meg kell tanulunk? Mindenesetre a brit szakácsok 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kevesebbet használja a sütőt és a főzőlapot, 21 százalékuk pedig egyre inkább a mikrohullámú sütőt használja. 

A rezsiárak a sütésre, főzésre is hatással vannak
A rezsiárak a sütésre, főzésre is hatással vannakKathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Közel ötödük (19 százalék) véli úgy, hogy gyorsabban elkészíthető alapanyagokat választ, vagy gyorsabban elkészíthető recepteket keres, hogy takarékoskodjon.

De nem csak a hús került az „áldozatok listájára”

A megkérdezettek 20 százalék már nem süt annyi tortát és süteményt sem – derült ki a 2005 felnőtt és 1007 fiatal megkérdezésével készült felmérésből. Amiben tudatosabbak lettek, hogy egyre többen megtervezik – akár több napra is – az étkezést, így a bevásárlás költségeit is ehhez igazítják. A megkérdezettek 34 százaléka azt mondja, hogy abbahagyta az elvitelre való vásárlást, míg 31 százalékuk ettől is drasztikusabb választ adott: egyszerűen ritkábban étkeznek.

A BBC Good Food főszerkesztője elmondta: „Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az élelmiszerárak és az energiaköltségek emelkedése milyen mértékben befolyásolhatja egy nemzet étkezési szokásait, viszonylag rövid időn belül. A hagyományos főzési módszereket, mint a sütőt és a főzőlapot, kikapcsolják a kevesebb energiát használó készülékek javára. De átalakulnak a bevásárlókosarak tartalmai és az otthoni étkezési szokások is” – mondta Christine Hayes.

Hogy itthon mi lesz a rántott hús sorsa? Nagy kérdés. Te mikor csináltál utoljára?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra