3 egészségügyi termék, ami hatalmas pénzkidobás a dietetikusok szerint

GettyImages-1347402755

Szeretjük szórni a pénzünket hasznosnak és főleg egészségesnek gondolt termékekre, ezért is olyan fontos, hogy időnként átgondoljuk, mire költünk fölöslegesen. Talán kiderül, hogy otthon is van abból a fehérjéből, amit túlárazva veszünk meg, esetleg az is, hogy nem kell két és fél deci öblítő minden mosáshoz, és a heti négy cukrászdában kávézás is simán lehetne kettő, ha bevállalnánk otthon néhány alkalommal. Lássuk, vajon a szakemberek mire jutottak, amikor sorra vették, mik a leghaszontalanabb egészséges termékek, amikre viszonylag sokat költünk.

Rengeteg termékről kiderül az évek során, hogy valójában jobb volt a reklámja, mint amennyire magas a hatásfoka. Míg korábbi klinikai vizsgálatok például azt mutatták, hogy a nikotintapasz megduplázza a cigarettáról való leszokás esélyét, ma már mást mondanak a szakértők. Egy 800 fős vizsgálat azt mutatta, hogy hosszú távon a tapasz nem segíti feltétlenül a dohányzás abbahagyását.

Kétségtelen, hogy alapdarabok esetében jó befektetés lehet egy-egy luxusmárka termékét is megvenni, de nem kell, hogy az egész ruhatárad márkás darabokból álljon. Feleslegesen költesz sokat például arra is, hogy az alvópólód vagy a bevásárlószatyrod is márkás legyen, ahogyan tényleg arra sincs szükséged, hogy a flipflop papucsodon is egy jól ismert márkanév virítson. 

A legtöbb nőnek sokkal több kozmetikum sorakozik a fürdőszobapolcán, mint amit valójában használ, és a konyhai eszközeink között is akad néhány teljesen fölösleges – ezeket már korábban sorra vettük. Könnyű az újabb és újabb termékekről elhitetni magunkkal, hogy szükségünk van rá, és hogy egy kicsit okosabban dönthessünk, most néhány táplálkozási szakértő húzta meg a vonalat a mindenképpen szükséges és a „nem kell érte pénzt kiadni” termékek között. A kiválasztottak nem feltétlenül ártalmasak, és nem követsz el hibát, ha megveszed ezeket, inkább arról van szó, hogy egyelőre nem bizonyított a hasznosságuk olyan mértékben, hogy megérje rendszeresen sokat költeni rájuk. 

3 „egészségügyi” termék, amelyek mindegyike pénzkidobás a dietetikusok szerint

Az egészségügyi szakemberek szerint számos olyan termék, amelyet az egészség és a közérzet javítása érdekében árulnak, többé-kevésbé haszontalan. A dietetikusok nem kedvelik túlságosan a probiotikumokat, a lúgos vizet és a gyümölcsleveket – különösen a „tisztító” vagy „méregtelenítő” fajtákat. Az egészségesnek tűnő italok és a helyi drogériában található táplálékkiegészítők annyira elterjedtek, hogy még a szkeptikusok is azt feltételezhetik, hogy hatásosak, vagy legalábbis nem ártanak.

Kilenc dietetikust, akik részt vettek a Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémia éves Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Konferenciáján, felkérést kapott, hogy nevezzenek meg egy olyan terméket, amelyet az emberek egészségük javítása érdekében vásárolnak, de valójában nem éri meg. Három téma merült fel leggyakrabban, ezek a következők:

Ha tudod, mi jelent pénzkidobást, több marad a pénztárcádban
Ha tudod, mi jelent pénzkidobást, több marad a pénztárcádbankupicoo / Getty Images Hungary

A probiotikus étrend-kiegészítők, a lúgos víz és a méregtelenítő termékek, például a gyümölcsléalapú méregtelenítők nem rendelkeznek elegendő bizonyítékkal arra, hogy biztosan ki lehessen jelenteni, hogy jó befektetést jelentenek az egészségünkre nézve.

1. A probiotikum-kiegészítők nem bizonyítottan segítenek a legtöbb betegségben 

„A probiotikumok élő baktériumok, amelyek olyan élelmiszerekben találhatók, mint a joghurt és a kombucha, amelyek fontos egészségügyi előnyökkel járnak, különösen a bél számára, főképp, ha gyógyszerek szedése miatt kénytelenek vagyunk pótolni azokat. Ám ha kiegészítőkbe csomagolják, az előnyök homályosabbak” – mondta a New York-i székhelyű dietetikus, Tamara Duker Freuman, aki már könyvet is írt a témáról.

„A legtöbb, kereskedelmi forgalomban kapható termék fantasztikusnak gondolt előnyeire csekély bizonyíték van, ami a probiotikus ételeket illeti”

– emelte ki. 

Míg egyes kiegészítők segíthetnek a bakteriális fertőzések kezelésében, nincs elég bizonyíték arra, hogy a megfázástól a koraszülésig bármilyen más betegséget is gyógyítanak, amelyre sokszor ajánlják őket. 

A „probiotikum” kifejezés sok különböző típusú baktériumra is vonatkozik, és a szakember szerint nem mindig világos, hogy egy adott termék mit tartalmaz, vagy hogy az ember által vásárolt törzs összefügg-e az általa keresett egészségügyi előnyökkel. 

„A probiotikumok számos lehetséges egészségügyi előnnyel járnak, de bizonyítékok vannak arra is, hogy a probiotikum-kiegészítők ténylegesen meghosszabbíthatják a bél mikrobiomjának azt a folyamatát, hogy az antibiotikumok használata után visszatérjen normális állapotába” – mondta Malina Malkani dietetikus. „Míg az emberek probiotikumokat szednek, hogy feltöltsék a bélrendszerüket azokkal a »jó« baktériumokkal, amelyeket az antibiotikumok elpusztíthatnak, a kiegészítők olykor csak tovább húzhatják a bélrendszer normális állapotának helyreállítását” – fűzte hozzá.

2. A lúgos víz gyakran pazarlás

Ginger Hultin, seattle-i székhelyű dietetikus és a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia szóvivője a lúgos vizet nevezte meg azon terméknek, amelyet az emberek egészségük érdekében vásárolnak, és nem éri meg.

Magasabb pH-értékű, és ezért kevésbé savas, mint a sima víz, ám ezt az italt úgy forgalmazzák, hogy jobb hidratálást biztosít, méregteleníti a szervezetet, kiegyensúlyozza a pH-értékeket, növeli az energiát, és még a fogyást is támogatja. Egyes fajták nagyon drágák, de annyi előnyt azért nem hoznak magukkal – hangsúlyozta Hultin. 

Érdemes okosan vásárolni
Érdemes okosan vásárolniAJ_Watt / Getty Images Hungary

Táplálkozási szakértők szerint valószínűleg nem sokkal jobb a lúgos, mint a sima víz. Ráadásul a diétákkal és a rákkockázattal kapcsolatos kutatások úgy találták, hogy a lúgos víznek nincs bizonyított egészségügyi előnye a rák megelőzésében vagy bármi másban, miközben a sportról és a gyümölcs- és zöldségfogyasztásról már sokszor kiderült, hogy működnek.

„Alapvetően az a víztípus, amelyet az ember megiszik, nincs jelentős hatással az egészségére, feltéve, hogy sima, kalóriamentes vízről van szó”

– hívta fel a figyelmet Ali Webster, a Nemzetközi Élelmiszer-információ táplálkozási kommunikációs igazgatója.

3. Smoothie-k és gyümölcslevek, méregtelenítő italok

Te és a pénztárcád jobban jártok, ha csak egy almát eszel tisztító levek helyett – vallják a megszólaltatottak.

A drága gyümölcsleveket, különösen azokat, amelyek méregtelenítést vagy testtisztítást ígérnek, gyakran pazarlás megvenni. Jóllehet, egy divatos, frissen facsart gyümölcslevet inni nem egészségtelen, de vannak jobb és költséghatékonyabb módszerek a tápanyagok beszerzésére, mint az előre dobozolt méregtelenítő italok, mondják a szakértők. 

„Én csak azt akarom, hogy az emberek egyszerűen fogják és rágják meg az ételeiket, és egyenek minél frissebbet, minél színesebben” – mondta Amy Kimberlain dietetikus.

A gyümölcsök és zöldségek turmixolása azt eredményezi, hogy sok rostot veszítenek, amelyhez könnyen hozzájutna az ember, ha egyszerűen megenné őket – tette hozzá Kimberlain. „Vásároljuk a csodaszereket, miközben nem beszélünk eleget a rostokról, és mindezek egészségügyi előnyeiről” – mondta. Az Egészségügyi Világszervezet megbízásából készült tanulmány szerint ezek közé az előnyök közé tartozik a szívbetegségek, a stroke, a cukorbetegség és más krónikus betegségek kockázatának csökkentése.

„A szervezet méregtelenítése vagy megtisztítása érdekében kicsavarni a gyümölcsöket – ez a szabály teljesen félreérti a szervezet tényleges működését, sőt kockázatos is lehet” – hangsúlyozta Bonnie Taub Dix New York-i dietetikus.

„Mindannyian rendelkezünk májjal és vesével, hogy elvégezzük ezt a munkát anélkül, hogy méregtelenítő étrendre lenne szükségünk, ami a legtöbb esetben nem megfelelően kiegyensúlyozott, és sok fontos tápanyagot nem tartalmaz” – mondta, hozzátéve: ezek eredményeként a diétázók fáradtak, ingerlékenyek, zavartak és gyengék lehetnek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra