Gond van az ingyenes készpénzfelvétellel: sok embertől veszik el ezt a lehetőséget

oenz-felvetel-1548774467 (1)
Olvasási idő kb. 3 perc

Egy kevésbé ismert, egy évvel ezelőtt hozott jogszabály előírja, hogy a bankkártyások havonta két alkalommal összesen 40 ezer forint erejéig a boltokban is élhetnek az ingyenes készpénzfelvétellel. Ennek ellenére a lehetőség szinte sehol nem érhető el.

Tavaly július 1-je óta ingyenes a bolti készpénzfelvétel (cash-back) Magyarországon. „Ekkortól a pénzintézeteknek a bankszámlás ügyfeleik számára biztosítaniuk kell, hogy a betéti kártyájukkal ingyenesen fel tudjanak venni a boltokban havonta legfeljebb két alkalommal összesen 40 ezer forintnyi készpénzt” – emlékeztet a Bank360. A rendszer azonban a gyakorlatban máig nem működik megfelelően.

Nem működik az ingyenes bolti készpénzfelvétel

A beszámoló szerint a szabály bevezetése jogilag meg is történt, minden bank üzletszabályzatában és hirdetményében szerepel a „vásárlás készpénzátvétellel” tétel, amely a jogszabályban megadott limitig ingyenes. A bökkenő csak az, hogy

a bankkártyások alig találnak olyan boltot, ahol hozzájuthatnak a készpénzhez, a tej, mosópor és péksütemény mellé egy húszezrest is adna a kasszás.

Mint kiderült, egyetlen hely van csak, ahol a rendszer működik, de ott is csak limitált ügyfélkör számára. Ez a Penny, melynek üzleteiben az OTP Bank Mastercard bankkártyás ügyfelei élhetnek a lehetőséggel. Ráadásul itt nem tavaly július óta van mód erre, a Penny és az OTP együttműködése 2015-ben kezdődött.

Nemcsak az automatáknál, a boltokban is van lehetőség az ingyenes készpénzfelvételre - legalábbis elméletben
Nemcsak az automatáknál, a boltokban is van lehetőség az ingyenes készpénzfelvételre - legalábbis elméletbendobok / Getty Images Hungary

Nincsenek meg a technikai feltételek

A boltokon nem múlik a dolog, sok helyen szívesen bevezetnék a szolgáltatást. Jól jönne a falvakban is, ahol nincsenek ATM-ek, és sokaknak gondot okoz a készpénzfelvétel. Ezt ugyan ingyenesen a postákon is bevezetik, ám csak jövőre teszik lehetővé.

A Bank360.hu beszélt olyan kisboltossal, aki már egy éve küzd azért, hogy bevezethesse a készpénzfelvételt, hátha több falusi fordulna meg az üzletében emiatt. Két banknál is próbálkozott, de

egyik sem tudott előállni a bolti készpénzfelvételhez szükséges szerződésekkel és terminállal.

Az ingyenes bolti készpénzfelvétel tényleges elindulásához ugyanis az a minimális követelmény, hogy a kereskedőnél legyen egy POS-terminál, amely képes kezelni a PWCB (vásárlás készpénz visszaadással) tranzakció típust, és a szabályoknak megfelelően korlátozza a limiteket, vagyis csak legalább 3 ezer forint feletti bankkártyás vásárlás esetén nyissa meg a lehetőséget maximum 20 ezer forint összeghatárig. Ilyen terminált és szolgáltatást jelenleg azonban nem kínálnak a bankok – a megkérdezett pénzintézetek szerint azért, mert nincs rá kellő igény.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek