A világsztár, aki hiába volt minden nő álma, 50 éven át hűséges maradt feleségéhez

GettyImages-514912544

A magyar származású világsztárként szokták emlegetni az Oscar-díjas színészt, autóversenyzőt, a nők bálványát. Pedig ennél sokkal több rejlett Paul Newmanben, csak nagyon nehezen tudta ezt megmutatni.

No de hogy lehet részben magyar az amerikai világsztár? Úgy, hogy édesanyja, Theresa Fecko (családon belüli becenevén Tress) az OsztrákMagyar Monarchia területén élt, ott, ahol most Szlovákia van. Édesapja, Arthur S. Newman Neumann Simon magyar apától és Hannah Cohn lengyel zsidó anyától származott. A Neumannból Amerikában Newman lett, így jött a világra Arthur bátyja után Paul 1925-ben.

Nem indult túl szerencsésen az élete, saját bevallása szerint szülei kifejezetten problémásak voltak. Tress, az anya csak azért foglalkozott a kis Paullal, mert szépnek, jóképűnek tartotta. Időnként rohamokban ölelgette, simogatta, öltöztette, büszkélkedett vele, egyébiránt viszont közömbösen viselkedett. Ez mélyen megrázta a fejlődő gyereket, aki belül árvának, mellőzöttnek érezte magát, s nem tudott mit kezdeni anyja hangulatváltásaival. Hiába ért el később felnőttként sikereket a színészi pályán, belül egy magányos, zárkózott gyerek maradt, akivel ráadásul az apja sem foglalkozott túl sokat. Idősebb Newman csapdába esett a saját házasságában, elválni nem akart és nem is tudott, munkájában is kompromisszumokra kényszerült, így boldogtalan, alkoholista, szótlan apaként kísérte végig fiai felnövekedését. 

Paul Newman és Joanne Woodward
Paul Newman és Joanne WoodwardSunset Boulevard / Getty Images Hungary

Paul Newman sosem gondolta volna, hogy sztár lesz

Paul Newman ráadásként tanulási és koncentrációs nehézségekkel küzdött egészen iskolás korától kezdve. Emellett alacsony termete, vékonysága miatt folyamatosan bántották. Végül egy zárkózott, kissé motiválatlannak tűnő, színvakságával és a számokkal folyamatosan küszködő fiatal férfi lett belőle, aki soha nem gondolta volna, hogy egy napon a nők bálványként fogják imádni. Hiányosságai ellenére a haditengerészet légi erejénél szolgált a háború alatt, utána egyetemen tanult, de nem túl nagy sikerrel, így amikor az Ohio Egyetem drámaszakkörén lehetőséget kapott, azonnal felcsapott színésznek. Tanulási zavarai ellenére szépen helytállt, bár erről ő maga nem így nyilatkozik önéletrajzi könyvében: jóképű, de nagyon tudatlan színésznek tartotta magát, aki folyton az alkohollal és a nőkkel volt elfoglalva.

Robert Redford mint Sundance Kid, mellette Paul Newman mint Butch Cassidy 1969-ben
Robert Redford mint Sundance Kid, mellette Paul Newman mint Butch Cassidy 1969-benJohn Springer Collection / Getty Images Hungary

Így lett belőle ismert színész

Newman végül bekerült a New York-i Lee Strasberg Actor's Studióba, ahol már mások számára is nyilvánvalóvá vált tehetsége. A Broadwayn kezdte, ahol Az ifjúság édes madara című előadás volt az, ami bejuttatta Hollywoodba. Ott egyik nagyszerű szerep jött a másik után: a Valaki odafent szeret engem című filmben, Macska a forró bádogtetőn, az Exodus, A hallgatag ember, A pénz színe, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé (ebben ismét Robert Redforddal játszott). Kilencszer jelölték Oscar-díjra, ebből egy alkalommal, 1987-ben hozta el a szobrot. Memóriagondjai miatt aztán 2007-ben visszavonult. 

Newmanék két lányukkal balettelőadásra mennek 1969-ben
Newmanék két lányukkal balettelőadásra mennek 1969-benYani Begakis / Getty Images Hungary

A tökéletes szerelem csak a mozivásznon létezik

Mindeközben folyamatosan időt szánt másik nagy szenvedélyére, az autóversenyzésre is. Kifejezetten tehetséges pilóta volt, aki évtizedeken át nemzeti bajnokságokat nyert, bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, 1979-ben pedig a 24 órás Le Mans-i versenyen második helyezést ért el. Ám nem mindig volt szerencséje: időről időre előbukkanó alkoholproblémája miatt többször is ittasan vezetett, egy alkalommal pedig balesetet is okozott. Ekkor még első felesége, Jackie Witte ült mellette, de nem túl sokáig. Az igazán nagy szerelmet ugyanis Joanne Woodward jelentette, akivel fél évszázadot éltek le egymás mellett. Három lányuk született, Nell, Melissa és Olivia. A két színészóriás 16 közös filmet vállalt, egész Hollywood őket ünnepelte. Pedig a valóságban ők sem voltak tökéletesek: Newman alkoholizmusa többször is a válás szélére sodorta őket. Már a megismerkedésük sem volt átlagos: a színész házas volt, felesége éppen a harmadik gyereküket várta. Folyamatos bűntudat árán ugyan, de hosszú évek után az új kapcsolatot választotta, s végül első feleségétől született gyerekeit is magához vette.

1979, Paul Newman autóversenyzőként
1979, Paul Newman autóversenyzőkéntKeystone / Getty Images Hungary

Az utolsó évek

Newmannek bőven kijutott tragédiákból is. Apja viszonylag korán elhunyt az alkoholproblémái miatt, anyja pedig, aki majdnem tönkretette az első házasságát, a másodiknál egy alkalommal olyan vállalhatatlanul viselkedett, hogy Newman kirakta őt az autóból, és 15 éven át nem állt szóba vele. A színésznek nem volt elég saját szenvedélybetegségével évtizedekig birkózni, legidősebb fia, Scott drogtúladagolásban vesztette életét 1978-ban. A porig sújtott apa ezek után rendkívüli összegekkel támogatta a függőket kezelő programokat, intézményeket. Emellett kiállt a melegek jogaiért, sokat tett a gyerekek gyógyítási lehetőségeinek kiszélesítéséért. A hazánkban Bátor Táborként ismert, súlyos beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó program abból a Hole in the Wall Gang Camp gyerektáborból indult (a nevet az a szomorú tény szolgáltatta, hogy kicsiként a két Newman gyerek úgy vezette le a feszültséget, hogy a fejükkel lyukat ütöttek a falba), amelyet Newman a szívügyének tekintett, s amit folyamatosan támogatott. Még Magyarországra is elutazott, amikor a Bátor Tábor Alapítványt létrehozták. A színész végül 2008-ban tüdőrákban hunyt el, özvegye ma is él, s Alzheimer-kórja ellenére producerként, rendezőként tevékenykedik. 

Ha az ő szavaival szeretnéd megismerni a történetét – amit melegen ajánlunk, hiszen Newman annak idején öt éven át írta könyvét annak érdekében, hogy amit sosem tudott elmondani a gyerekeinek zárkózottsága miatt, azt így elmesélje –, akkor Paul Newman Egy hétköznapi ember különleges élete című, a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent könyvét mindenképpen szerezd meg. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra