Az apokalipszis 4 lovasa: így végezzük ki szépen lassan a párkapcsolatunkat

GettyImages-1214648046

Két ember találkozása és kapcsolódása bizonyos szempontból egyedi és megismételhetetlen. Azonban léteznek olyan, mindannyiunkra érvényes viselkedésformák, amelyek akarva-akaratlanul egy kapcsolat felbomlásához, vagyis szakításhoz, váláshoz vezetnek. Melyek az apokalipszis lovasai a párkapcsolatokban, és hogyan védekezhetünk ellenük?

Dr. John Gottman pszichológus éveken át tanulmányozta, mitől és hogyan működik jól hosszú távon egy kapcsolat vagy házasság. Bár természetesen neki sem lapul a zsebében a bölcsek köve, de miután négy évtized alatt több ezer pár kapcsolatának alakulását követte nyomon, számos előadásában, könyvében és a nevéhez köthető kutatóintézetben igyekszik átadni minél szélesebb körnek a birtokába jutott tudást. Nem kérdés tehát, hogy Gottman a párkapcsolatok szakértője, akinek érdemes adni a szavára, már csak azért is, mert 

mindösszesen 5 perces megfigyelés után 94 százalékos pontossággal képes megjósolni, kik válnak el, illetve kik maradnak együtt.

Az apokalipszis 4 lovasa

Melyek azok a vészjósló jelek, amelyek a kapcsolatunkat a szakadék felé taszítják? Gottman négy fő viselkedést azonosított, amelyeket az apokalipszis lovasainak nevez, és amelyek egyértelműen veszélybe sodorják a párkapcsolatunkat.

#1 Kritika

Az első lovas a kritika. Ilyenkor a pár tagjai a közöttük felmerülő problémákra durva, hibáztató, valamint ítélkező módon és hangnemben reagálnak. A hangsúlyt sokkal inkább a másik személyének kritizálására helyezik, semmint a megváltoztatható viselkedésre. A kritikával együtt gyakran egyből megjelenik a második lovas, a védekezés is. 

Példa egy kritikus megnyilvánulásra: „Megint halomban áll a mosatlan a mosogatóban, hihetetlen, mennyire rendetlen vagy!”

Kritika helyett tisztelet

Még a legjobb kapcsolatokban is felbukkannak időről időre problémák, amelyeket fontos, hogy higgadtan és tisztelettel tudjanak megoldani a felek. Ne a másik személyt bántsuk és kritizáljuk, hanem a viselkedésére koncentráljunk! Használjunk énközléseket, igyekezzünk testbeszédünkkel gyengédséget és melegséget közvetíteni.

Példa egy tiszteletteljes közlésre: „Frusztrált leszek attól, ha piszkos edények sorakoznak a mosogatóban. El tudnál mosogatni ma este?”

#2 Védekezés

Ha védekező üzemmódban működünk, akkor lényegében hárítjuk a felelősséget a tetteinkért, vagy élből elutasítjuk a partnerünk visszajelzéseit. Kifogásokat keresünk, vagy a másikat okoljuk.

Példa a védekező kommunikációra: „Nem az én hibám, hogy kiabáltam, te késtél, nem én.”

Védekezés helyett felelősségvállalás

Álljunk nyitottan és befogadóan a visszajelzésekhez, amelyeket a partnerünktől kapunk, hiszen ezek iránytűként szolgálhatnak ahhoz, miben érdemes fejlődnünk. Igyekezzünk nem túlságosan magunkra venni a visszajelzéseket, és ne szégyelljünk bocsánatot kérni, ha hibáztunk, vagy utólag rájövünk, hogy nem úgy viselkedtünk, ahogy kellett volna.

Példa a felelősségvállalásra: „Nem kellett volna kiabálnom veled. Ne haragudj, hogy felemeltem a hangom.”

Ha az apokalipszis lovasai elhatalmasodnak a kapcsolatunkon, a boldogító igenhez fűződő vágyálmok könnyen rémálommá válnak
Ha az apokalipszis lovasai elhatalmasodnak a kapcsolatunkon, a boldogító igenhez fűződő vágyálmok könnyen rémálommá válnakSohl / Getty Images Hungary

#3 Megvetés

Abban a kapcsolatban, ahol felüti a fejét a megvetés, ott jellemzően haraggal, undorral és ellenséges érzésekkel telve vannak jelen a felek. Nem ritka, hogy sértegetik egymást, gúnyosan és szarkasztikusan beszélnek egymással.

Megvetés helyett elismerés

A hosszú távú párkapcsolatok egyik fontos összetevője a kölcsönös szeretet, tisztelet és csodálat. Ennek alapja pedig a megbecsülés. Napról napra érdemes emlékeztetnünk magunkat is, hogy melyek a társunk azon tulajdonságai, amelyeket szeretünk, csodálunk vagy amelyekre felnézünk. Ne féljünk bókolni, és az elismerésünket tettekkel, szavakkal is kifejezni a partnerünknek!

#4 Falhúzás

Az utolsó lovas a falak húzása, vagyis amikor érzelmileg visszahúzódunk és elzárkózunk a másiktól. Nem vele osztjuk meg a legfontosabb történéseket, nem vonjuk be az életünkbe. Ez a viselkedés szolgálhat a komolyabb viták elkerülésére is, de az érzelmi távolságtartással egyre messzebb lökjük magunktól a másikat, és a problémák ugyanúgy fortyognak tovább a felszín alatt, robbanásra készen.

Falak helyett belső nyugalom

Ha hajlamosak vagyunk a viták során vagy érzelmileg intenzívebb helyzetekben elzárkózni és falakat emelni, elsődlegesen önmagunkban szükséges helyre tennünk a negatív érzéseinkhez és élményekhez fűződő viszonyunkat. Relaxáljunk, végezzünk légzőgyakorlatokat, hogy képesek legyünk a jelenben maradni és megnyugodni. Nincs semmi baj azzal sem, ha egy kis időt kérünk, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk mondani, valamint megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy higgadtabban beszélgessünk a párunkkal.

Ha bármelyik (vagy akár mindegyik) lovast felismertük a kapcsolatunkban, még mindig átgondolhatjuk, tudunk-e és szeretnénk-e változtatni, valamint tenni a kapcsolatunkért, vagy a legjobb lesz elengedni egymás kezét. Bár nem egyszerű, semmiképp sem lehetetlen küldetés visszafordítani a kapcsolatot, és egy párként dolgozni a közös boldogság megteremtéséért. De Fodor Ákos szavait idézve, van olyan is, hogy

tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni.

Felhasznált szakirodalom:

Gottman, J. M. (2008). Gottman method couple therapy. Clinical handbook of couple therapy, 4(8), 138–164.

McNelis, M., & Segrin, C. (2019). Insecure attachment predicts history of divorce, marriage, and current relationship status. Journal of Divorce & Remarriage, 60(5), 404–417.

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra