A róka öttagú galandférge a vizsgálatok szerint két hiperendémiás területen terjed leginkább az országban: az Északi-Közép-hegységben és az ország délnyugati részén, a Dél-Dunántúlon. Amint azt a Díványnak a betegség felderítésével foglalkozó vadegészségügyi állatorvos, dr. Szőcs Tünde elmondta, leginkább a kiskertek tulajdonosait érinti a kór.
A májat károsító, cisztás daganatot okozó betegség, a humán alveoláris echnicoccosis betegség hasfájással, emésztőrendszeri tünetekkel és puffadással kezdődik, ezért sok esetben várat magára a diagnózis. A tünetek súlyosbodását követően már csak a műtét lehet megoldás, ami élethosszig tartó gyógyszerszedéssel jár együtt, de van, amikor halálos. Amint arról korábban már beszámoltunk, négy ember már elhunyt Magyarországon a parazita okozta fertőzés következtében.
A parazita a kertedben is fertőzhet
„A lakott területeken és azok határán, főként az üdülőkben és a zárt kertekben feldúsul a rókák jelenléte a zavartalanság és a megfelelő életfeltételek miatt. Sokan sajnos etetik is őket. Ha az ingatlant télen nem használják, belakják, a róka által ürített galandféregpete ott marad, és az ember szájüregébe kerülve, majd később leginkább a májban, de akár más szervekben okoz daganatszerű elváltozásokat” - magyarázta dr. Szőcs Tünde.
A betegek körében végzett kérdőíves vizsgálatokból kiderült, hogy leginkább a
- kutyatartók,
- rendszeres erdőjárók,
- konyhakertek tulajdonosai és
- a mosatlan gyümölcsöt fogyasztók
érintettek. A vizsgált időszakban, 2003-2024 között Magyarországon 40 betegnél diagnosztizálták a betegséget, 22 nőt és 18 férfit. A betegek medián életkora 56,6 év volt, a legfiatalabb és a legidősebb 12, illetve 80 éves. A betegség terjedése ellen a leginkább azzal tehetünk, ha még a saját kertünkből származó ennivalót is alaposan megmossuk, igyekszünk hozzáférhetetlen helyen tárolni a szemetet, hogy se a rágcsálókat, se a rókákat ne vonzza oda. A kutyákat és kijárós macskákat havi szinten érdemes féreghajtani.

Értsd a kutyád!
Csányi Vilmos ajánlásával!
Ez a hiánypótló kötet Udvarhelyi-Tóth Kata, biológus és kutyaiskolai oktató, valamint Csörgő Balázs, a Dog Solution kutyaiskola alapítója és kutyaoktató tollából született.
Minden modern gazdinak segít megérteni kutyája viselkedését, kommunikációját és fejlődését.
hirdetés