5 dolog, amiről a pandémia előtt nem hitted, hogy mindig lesz otthon

GettyImages-872484294

A koronavírus-járvány életünk számos területére gyakorolt váratlanul komoly hatást: amiről két éve még egyikünk sem gondolt volna, hogy szükséges lehet, az ma már a legtöbbeknél folyamatosan készleten van. A pandémia megváltoztatta a szokásainkat, és vannak dolgok, amiket mindig tartunk otthon – ki tudja, mi jön még?

Ha valamit megtanultunk az elmúlt években, az az, hogy a legjobb minden eshetőségre felkészülni. Bármikor bezárhatnak az iskolák, óvodák, akármikor szükség lehet arra, hogy otthon kelljen nekilátni a kenyérsütésnek, és az, hogy ma még maszk nélkül mehettünk el bevásárolni, nem jelenti azt, hogy ez holnap is így lesz. A listánkon szereplő öt tárgy legtöbbje biztosan ott van a te kamrádban, gyógyszeres dobozodban vagy nappalidban is a pandémia kezdete óta, ugye?

Maszk

A Covid előtti időkben a magyarok a lehető legritkábban vettek fel maszkot az utcára – érdeklődve figyeltük azokat a leginkább ázsiai turistákat, akik védőeszközzel az arcukon rótták az utcákat. Ma már lehetetlen az élet maszk nélkül, hiszen buszra szállni vagy kenyeret venni sem tudunk nélküle, épp ezért mindenkinek van otthon készlete.

FFP2, sebészi vagy textilmaszk, egyszerűen funkcionális vagy díszesen önkifejező: legtöbben készletet tartunk otthon,

ami már csak azért is jó, mert egyazon sebészi maszkot viselni heteken át nem túl higiénikus.

Fertőtlenítő

Tedd a kezed a szívedre: koronavírus előtt hányszor tértél haza úgy, hogy meg sem mostad a kezed? Ma már ez is elképzelhetetlen, a drogériák polcain pedig az egyik legkeresettebb termék lett a kézfertőtlenítő folyadék. Ezerféle változata van, a boltokban kihelyezve is használhatjuk sok helyen, és van is értelme, hogy megtegyük ezt.

Ma már lehetetlen az élet maszk nélkül
Ma már lehetetlen az élet maszk nélkülAleksandr Zubkov / Getty Images Hungary

Koronavírusteszt

Erre még a járvány kezdeti szakaszában sem gondoltunk volna, mostanra azonban elérhetők az otthon is könnyen elvégezhető tesztek, amelyekből sokan tartunk otthon néhány darabot. A különböző variánsoknak köszönhetően olyan sokféle tünettel járhat már a megbetegedés, hogy egy lehet a biztos – ha tesztelünk. Igen, tudjuk, a gyorstesztek érzékenysége elmarad a PCR-tesztekétől, mégis ezek adják az első támpontot.

Pulzoximéter

Korábban azt sem sejtettük, mit jelent a szó, ma viszont egyre több helyen olvashatjuk, hogy minden háztartásban ott a helye. Ahol súlyosabb koronavírusos eset előfordult már, ott biztosan akad is:

a kis eszköz ujjunk végére csíptetve a véroxigénszint mérésével juttat infromációhoz

arról, vajon gondolkodnunk kell-e azon, hogy a fertőzöttet kórházban ápolják tovább.

Élesztő

Az első hullám idején nagyon sokféle árucikket halmoztunk fel otthonainkban, de egy dologra kevesen készültek fel: hogy nem lesz élesztő. Emlékszem, milyen lelkes voltam, amikor végre találtunk friss élesztőt az Auchanban, igaz, csak néhány darabot vehetett minden vásárló, de legalább volt! Mostanra instant élesztővel is komolyan feltankolva készülök, nem is tudom, hogy mire. Az biztos, hogy élesztőm lesz hozzá.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek