70 éves nyugdíjkorhatár, alacsony összegű ellátás: erre számíthatsz te is

Kovács Eszter
GettyImages-1067907282
Olvasási idő kb. 3 perc

Van, aki azt hangoztatja, a mai harmincasok és negyvenesek nem számíthatnak nyugdíjra. Az állítás önmagában nem igaz, de az valószínű, hogy megélhetésre nem lesz elég az az összeg, amit majd nyugdíjként kaphatunk.

Az elmúlt évtizedekhez képest átalakult Magyarország társadalmának korfája. A csökkenő születésszám és a várható élettartam növekedése azt hozta magával, hogy egyre több az idős ember. Ehhez pedig nehezen tud alkalmazkodni a nyugdíjrendszer, melynek szolgáltatási színvonala ilyen helyzetben nem lesz fenntartható.

Emelkedő nyugdíjkorhatár vagy kevesebb pénz?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előrejelzéseiből látszik, hogy a következő évtizedekben – a jelenlegi rekord alacsony születésszám miatt kialakult helyzet eredményeként is – még erőteljesebben csökkenhet a 15 évnél fiatalabb gyermekek száma, írja a Bankmonitor.

A nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódhat a követekező években és nehezebb lesz a megélhetés
A nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódhat a követekező években és nehezebb lesz a megélhetésHalfpoint Images / Getty Images Hungary

Emellett az aktív korúak (15-64 évesek) száma erőteljesen fogyatkozik, a 65 év felettieké pedig nőni fog. Napjainkban 2 millió nyugdíjas él az országban, ez a szám húsz év múlva körülbelül 2,3 millió lesz.

Ez azt jelenti, hogy még kevesebb aktív korú jut majd egy idősre, ami nehéz helyzetbe hozza a nyugdíjrendszert.

Amennyiben nem változtatnak a jelenlegi (65 éves) nyugdíjkorhatáron, akkor a portál számításai szerint 2025-ben 3,1, 2065-ben pedig 2,2 aktív korú jut majd egy nyugdíjas korú személyre. Ráadásul az, hogy valaki aktív korú, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a munkaerőpiacon is jelen van: az ilyen életkorú magyarok közt van, aki tanul, mások munkanélküliek, vagy esetleg átmenetileg otthon tartózkodnak.

Mindebből arra a következtetésre jutott a Bankmonitor cikke, hogy a mai fiataloknak 68-70 éves nyugdíjkorhatárra és megélhetést már nem biztosító összegű nyugdíjra van csak kilátásuk.

Ezt a helyzetet csak olyan intézkedésekkel lehet javítani, ami mindegyike fájdalmasnak tűnik. 

A portál szerint három megoldás létezik:

  • tovább kell emelni a nyugdíjkorhatárt,
  • a nyugdíjak összegét kell csökkenteni,
  • vagy az adó- és járulékkulcsok növelése árán lehet biztosítani a nyugdíjak kifizethetőségét.

Látható, hogy még a 21. század második felében is több millió adófizető lesz az országban. Az ő befizetéseikből pedig a jogosultaknak lesz államilag folyósított időskori jövedelme, de kérdés, hogy ez az összeg képes-e megélhetés biztosítani a számukra. Attól tehát nem kell tartanod, hogy semmi nyugdíjad nem lesz, de érdemes már most megkezdeni a takarékoskodást idős éveidre. 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek