A szexuális erőszak párkapcsolatban is erőszak – még ha ezt nem is akarjuk tudomásul venni

Magyarországon hetente egy nő meghal párkapcsolati erőszak miatt, és jelenleg is több mint negyedmillió nő él bántalmazó kapcsolatban. És bár egyre többet beszélünk a problémáról, egyre több túlélő osztja meg a nyilvánossággal a történetét, még mindig rengeteg a vakfolt a témában. Ilyen például a házastárs ellen elkövetett szexuális erőszak, ami 1997 óta bűncselekmény.

Nemi erőszaknak számít bármilyen nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, szexszel történő fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal történő nemi erőszak, intim testrészek bántalmazása, közösülésre/prostitúcióra kényszerítés, a reproduktív jogok korlátozása: fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés. Igen, még akkor is, ha ezek egy párkapcsolaton belül történnek meg.

Gyakori, de láthatatlan probléma

Az Európai Alapjogi Ügynökség 2014-es, Magyarországra nézve is reprezentatív felmérése szerint a válaszadók 9 százalékát érte szexuális erőszak 15 éves kora után, ebből 7 százalék partner, a fennmaradó 2 százalék nem partner részéről történt. A 2011-es népszámlálási adatokkal számolva ez azt jelenti, hogy nagyjából 361 500 nő érintett Magyarországon. Ennek ellenére a párkapcsolatban elkövetett nemi erőszak az egyik leginkább rejtve maradó bántalmazási forma.

Ennek egyik oka, hogy az áldozatok az elszenvedett nemi erőszakot még ritkábban jelentik, mint a kapcsolati erőszak más formáit. Sokan nem is tudják, hogy a párkapcsolaton belül elkövetett szexuális erőszak is büntetendő, de még többen vannak, akik a szégyen és a társadalmi megbélyegzéstől való félelem miatt nem szólnak. Sokan a partnerüket, a családjukat szeretnék védeni, ezért nem tesznek jelentést, míg másoknak lehetőségük sincs kilépni a kapcsolatból. Ha pedig mégis történik bejelentés, azt a hatóságok sok esetben nem veszik komolyan, a nyomozás pedig még a vádemelés előtt megszűnik. Az erőszak és a beleegyezés hiánya rendkívül nehezen bizonyítható, ami tovább csökkenti a feljelentési hajlandóságot.

Társadalmilag elfogadott nézőpont, hogy párkapcsolaton belül alanyi jogon jár a szex. Éppen ezért sok nő is úgy gondolja, hogy kötelessége kielégíteni a férjét, ebből kifolyólag pedig az aktusok nem számítanak erőszaknak. Vannak továbbá, akik korábbi tapasztalataik alapján úgy gondolják, hogy az erőszakos szex normális, éppen ezért nem számít erőszaknak. Emellett bizonyos esetekben a kultúra és a vallás is hatással van arra, hogy milyen döntéseket hozhatnak meg a nők, és mi az, amiben engedelmeskedniük kell a partnerüknek. Ez az erőszakfajta ritkán fordul elő elszigetelten, a legtöbb esetben testi erőszak vagy azzal való fenyegetőzés kíséri.

A párkapcsolaton belül történő nemi erőszak összességében talán elfogadottabb, mint az, ha egy idegen ember követ el erőszakot. Hiszen a két fél már eleve bensőséges viszonyban áll egymással, emiatt pedig az erőszak kevésbé traumatikus az áldozat számára. Kutatási eredmények szerint ez azonban pont fordítva igaz:

a párkapcsolaton belüli szexuális erőszak által okozott trauma súlyosabb, mint ha egy idegen követné el az erőszakot.

A partnerek közötti szexuális erőszak nagyobb valószínűséggel eredményez befejezett erőszakot, ráadásul az áldozatok körében nagyobb eséllyel alakul ki poszttraumásstressz-szindróma, ha biztonságosnak hitt környezetben történik a bántalmazás. Az áldozat pedig nem tud hova menekülni az erőszak elől, hiszen éppen onnan érkezik a bántás, ahonnan támogatást és biztonságot vár.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra