A munkáltatónak eleinte egy álom, a munkavállalónak kész gyötrelem lehet

GettyImages-638124378

Fontos, hogy törekedjünk a minél jobb, igényes munkára. Ez alapelvárás minden munkakörben. Ha azonban nem érjük be kevesebbel, mint a tökéletes, akkor a saját elvárásaink fogják aláásni a karrierünket.

A társadalom általában pozitív tulajdonságnak tartja a perfekcionizmust, hiszen az ilyen ember minden helyzetben a legjobbat kívánja nyújtani. A munkáltató is azt gondolhatja az első hónapokban, hogy megütötte a főnyereményt a frissen felvett munkaerővel. Sajnos, nagyon becsapós a történet.

A perfekcionista is lehet boldog?

Elizabeth Scott mentálhigiénés szakember szerint a perfekcionista ember élete véget nem érő tökéletességre törekvés, megfelelni akarás. Minden a külsőségekről és a teljesítményről szól. Nem éri be kevesebbel, mint a tökéletes. Ne szabad azonban összekeverni a sikerorientált emberrel. Ugyanis míg az, akit a siker motivál, igyekszik legyőzni az akadályokat, és képes felállni a kudarcélmény után is, addig a káros perfekcionizmus egyenes út a boldogtalanság felé, hiszen irreális elvárásokkal sohasem lehet megtapasztalni az elégedettség érzését.

A tökéletesség utáni vágy miatt az önértékelés is alacsony
A tökéletesség utáni vágy miatt az önértékelés is alacsonySergey Mironov / Getty Images Hungary

Tökéletes munka mindenekfelett

A szélsőséges perfekcionizmust az teszi annyira mérgezővé, hogy hiába vágynak sikerre, elismerésre, mégsem a cél elérésére koncentrálnak, hanem a kudarc elkerülésére. „A kudarctól való félelem pedig a legtehetségesebb, legkitartóbb munkaerőt is felemésztheti, megbéníthatja: a perfekcionisták olykor annyira aggódnak, hogy valamit tökéletlenül csinálnak, hogy inkább egyáltalán nem tesznek semmit, későbbre halasztják fontos teendőiket” – mondja a szakember. Ez a halogatás azután még nagyobb kudarcérzéshez vezethet, hiszen nem készülnek el határidőre, amivel nő a szorongás, nő a főnök elégedetlensége, így táplálva az ördögi és bénító kört.

Az egészséges motivációkkal rendelkezők felmérik a helyzetet, és ennek függvényében tűznek ki maguk elé célokat.

A szakértő szerint, ha nem is érik el, akkor is élvezik a közben megtett utat, és magát a tanulási, tapasztalatszerzési folyamatot. Ezzel szemben a perfekcionisták gyakran irreális célokat szeretnének elérni, és amikor nem sikerül, akár mély depresszióba is zuhanhatnak. Sikertelenség esetén csak és kizárólag magukat hibáztatják, hiszen túlzottan kritikusak önmagukkal szemben – igaz, másokat sem kímélnek a kritikus hozzáállásukkal.

A perfekcionista nem elégszik meg a majdnem tökéletessel, legyen szó az otthonáról vagy a munkájáról
A perfekcionista nem elégszik meg a majdnem tökéletessel, legyen szó az otthonáról vagy a munkájárólMark John / Getty Images Hungary

Mi okozza a tökéletesség hajszolását?

Mivel a perfekcionisták túlzott elvárásokat támasztanak magukkal szemben, minden helyzetben és minden területen tökéleteset akarnak nyújtani. Sharon Martin pszichoterapeuta többek között perfekcionizmussal küzdő embereken segít. A szakember is alátámasztja azt a nézetet, miszerint a tökéletesség hajszólása a gyermekkori élményekből is fakadhat: már a szülők is irreális elvárásokat támasztottak a gyermek felé, emiatt kialakult az az érzése, hogy csak akkor szerethető, ha tökéletesen teljesít. 

Az elmúlt 30 évben a fiatalok körében jelentősen megnőtt a perfekcionista hajlam, nemtől és kultúrától függetlenül.

Kialakulásában szerepet játszhat az állandó versenyhelyzet az oktatásban, a teljesítményorientált világ, valamint a közösségi média mindent átható jelenléte és az általa közvetített áltökéletes világ is.

Út a gyógyulás felé

A káros perfekcionizmus tehát stresszhez, szorongáshoz, alacsony önbecsüléshez és sok más olyan problémához vezethet, amelyek befolyásolhatják az életminőséget. Érdemes hát küzdeni ellene, ha hasonlóságot vélünk felfedezni saját magunk és a fenti jellemzők között. Az első és legfontosabb lépés annak felismerése, hogy változtatni kell a hozzáállásunkon. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy az életünk milyen sok területére milyen negatívan hat a tökéletesség hajszolása, az talán elegendő motivációt ad ahhoz, hogy akár szakember segítségével is, de a gyógyulás útjára lépjünk.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra