Miért válunk sokkal bölcsebbé, ha másoknak kell tanácsot osztogatnunk?

László Móni

„Sok ember köszönheti a szerencséjét a jó tanácsoknak, amelyeket nem fogadott meg” – vallotta Molnár Ferenc, és milyen igaza volt. De vajon miért van ez így, és mit tehetünk ellene?

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy a karrierünk vagy valamilyen szakmai problémánk kapcsán segítségre szorultunk, és úgy döntöttünk, tanácsot kérünk valakitől. Majd később igencsak megbántuk, hogy az elhangzott tanács szerint jártunk el. Ennek gyakran az az oka, hogy rossz forrásra hallgattunk. Bár azt mondjuk, és talán komolyan is gondoljuk, hogy a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező embertől szeretnénk tanácsot kérni, a kutatások ennek ellenkezőjét bizonyítják.

David Hofmann és kollégái kutatásaik során úgy találták, hogy az általuk vizsgált, kórházakban dolgozó egészségügyi szakemberek, amikor második szakértői véleményre van szükségük, akkor a leginkább hozzáértő kollégák helyett a legkönnyebben hozzáférhető munkatársaikhoz fordulnak. Egy másik kutatás, amelyben a munkahelyi problémák megoldásának stratégiáit vizsgálták, is hasonló eredményre jutott. A kutatók ugyanis azt tapasztalták, hogy ekkor sem a legnagyobb hozzáértéssel rendelkező munkatárshoz, hanem a legszimpatikusabb kollégához fordultak a tanácsra vágyók. Tehát valójában a leginkább hozzáértők helyett a legkönnyebben elérhető vagy számunkra legszimpatikusabb emberhez fordulunk tanácsért.

Forduljunk szakemberhez?

Gondolhatjuk azt, hogy ez a probléma könnyen orvosolható azzal, ha szakember segítségét kérjük a számunkra problémás helyzet megoldásához. Ez nem feltétlenül elvetendő megoldás, azonban ez esetben is van egy kis bökkenő: ilyenkor sincs semmi garancia arra, hogy a megfelelő tanácsot kapjuk. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a tanácsadással foglalkozó szakember túlságosan a saját személyes preferenciáira és tapasztalataira koncentrál ahelyett, hogy a mi nézőpontunkat venné figyelembe.

Ráadásul, a helyzetet az is súlyosbíthatja, hogy ha feszültek vagyunk, és miért ne lennénk azok, hiszen éppen nem találjuk a megoldást egy problémánkra. Ilyenkor pedig kevésbé vagyunk képesek a mérlegelésre, mivel a helyzettel járó feszültség és szorongás megnehezíti az információfeldolgozást. Ez pedig egyaránt akadályozza az esetleges érdekellentétek felismerését éppúgy, mint a jó és rossz tanácsok közötti különbségtételt.

Adódik a kérdés: egyáltalán hogyan ismerhetjük fel, hogy valóban hasznos tanácsot kapunk, miről ismerhetjük fel a jó tanácsokat? A leghasználhatóbb tanácsokkal általában azok szolgálnak – legyen szó akár szakemberről, akár ismerősünkről –, akik kíváncsiak a gondolkodási folyamatainkra és személyes nézőpontunkra. Emellett ellenállnak a késztetésnek, hogy kategorikus kijelentéseket tegyenek, és egyetlen ajánlásba fogalmazzák meg, mit is kellene tennünk. Az esetek túlnyomó többségében a leghasznosabb tanácsnak nem az bizonyul, ami megmondja, mit is kellene tennünk, hanem az, amelyik segít felderíteni vakfoltjainkat, logikai bukfenceinket, és tisztázni prioritásainkat.

Aki mondja másnak, az mondja magának

Sokan megtapasztaltuk már azt, hogy milyen remek tanácsadók vagyunk, mennyivel bölcsebbek vagyunk, amikor másokról van szó. Azonban, saját hasonló problémás helyzetünkben nem látjuk a fától az erdőt, és csak igen nehezen találjuk meg a kivezető utat. Ezt a hétköznapi tapasztalatunkat a kutatások is alátámasztják.

GettyImages-1097994958
Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Több kutatás is bebizonyította – köztük Igor Grossman és Ethan Kross kísérletei –, hogy bölcsebbé válunk, ha másoknak kell tanácsot adnunk: jobban mérjük fel saját tudásunk korlátait, kompromisszumkészebbek vagyunk, és nagyobb valószínűséggel vesszük figyelembe mások szempontjait. Emellett nem merülünk el az összes részletben és az összes tényező mérlegelése helyett inkább a „nagy képre” koncentrálunk, tanácsainkat a problémás szituáció szempontjából legfontosabb két-három tényezőre alapozzuk. Ezt a közel sem ritka hétköznapi szituációt a pszichológia tudománya Salamon paradoxonaként tartja számon. A jelenség hátterében pedig az áll, hogy nagyobb pszichológiai távolságra vagyunk mások problémáitól, mint a sajátjainktól, még akkor is, ha mélyen átérezzük a másik helyzetét. A kérdés már csak azt, hogy ezt hogyan fordíthatjuk a saját javunkra?

A megoldás az, ha egy másik szemszögből vizsgáljuk meg a helyzetünket. Gondoljuk végig, mit mondanánk, mit tanácsolnánk egy miénkhez hasonló helyzetben lévő közeli ismerősünknek. Ezzel az egyszerű praktikával nemcsak használhatóbb tanácsok birtokába kerülünk, hanem motiváltabbá is tesszük magunkat. Így valószínűbb, hogy valóban meg is fogadjuk ezeket. Egy nemrégiben készült kutatás ugyanis úgy találta, hogy motiváltabbá válnak azok az emberek, akik tanácsot adnak, mint azok, akik tanácsot kapnak. Épp ezért, ha jobb karriertanácsra vágynánk, az is megteszi, ha meghallgatjuk azt, mit tanácsolnánk másnak. Általában ez az a tanács, amit saját magunknak is követnünk kellene. És még az is előfordulhat, hogy motivációs szintünket is megemeljük ezzel.

Oszd meg másokkal is!
Mustra