5 mérgező baráttípus, akit jobb, ha kerülsz

GettyImages-1314498143

A barátság csodálatos dolog, ami rengeteget hozzáadhat lelki jóllétünkhöz. Ha az embert barátok veszik körül (a számosságuk mindegy is, már egy igaz barát is óriási adomány), könnyebben veszi a hétköznapok akadályait, jó hangulatban tudja tölteni a szabadidejét, és azt érezheti, hogy mindig van kire számítania a legnehezebb helyzetekben is.

De amilyen sokat kaphatunk egy tartalmas és igaz barátságtól, olyan sokat árthatnak nekünk a nem igaziak. Azok, amelyek időnket, érzelmeinket rabolják, és amelyektől nem jobban, hanem kifejezetten vacakul érezzük magunkat. Az ember ritkán barátkozik össze igazán rossz fej alakokkal, bár persze előfordul, hogy eleve teljesen kiegyenlítetlen egy baráti kapcsolat. A jellemzőbb mégis inkább az, hogy az idő előrehaladtával borul fel teljesen az egyensúly, és kezd az egyik fél inkább kivenni, a másik, inkább beletenni a közösbe.

5 olyan baráttípust mutatunk, akik mellett már ellenségre sincs szüksége az embernek. 

1. A kéregető

Van olyan barátod, aki csak akkor keres, ha kérni szeretne valamit? Ez egy nagyon erős figyelmeztető jelzés arra nézvést, hogy mérgező kapcsolatban vagy az illetővel. Ne értsd félre: az teljesen rendben van, hogy az ember támogatja és legjobb tudása szerint segíti a hozzá közel állókat, de az olyan barát, aki rendszeresen abból él, és azzal él vissza, hogy majd te elugrasz érte a buliba, megosztod vele az egyetemi jegyzeteket vagy pénzt adsz neki kölcsön, maga pedig semmit nem tesz cserébe, nos, biztosan nem szolgálja az épülésedet.

Az igazi barátság kölcsönösségen alapul, és nem úgy működik, hogy abból mindig csak az egyik fél profitál. Az teljesen oké egyébként, ha egy-egy élethelyzetben kevesebb időt tud szánni rád egy barátod – akár azért, mert valamilyen fontos projekten dolgozik, vagy épp most ugrott bele egy kapcsolatba –, de a dolgoknak egy idő után vissza kell térniük a rendes kerékvágásba. Ha ez nem megy, a kapcsolatot érdemes inkább leépíteni, és olyanokkal barátkozni, akiket tényleg érdekel, hogy mi van veled. 

2. A gázlángolós

Van olyan barátod, aki mindig téged hibáztat, ha valami nem jól megy kettőtök között? Ha igen, érdemes elgondolkodnod azon, vajon nem gázlángol-e. A gázlángolás egy meglehetősen gyakran alkalmazott manipulációs technika, amivel az elkövető célja az, hogy a másik ember gondolatait, véleményét megkérdőjelezze, összezavarja, egyfajta alternatív valóságot építve fel. Ennek az egyik legjellemzőbb módja, amikor az illető mást mond, mint amit cselekszik.

Előfordul, hogy egy barátod letol, sőt, akár csúnyán is beszél veled, miközben azt hangoztatja, hogy törődik veled, esetleg csak aggódik érted? Kezdhetsz gyanakodni, hogy gázlángolással állsz szemben és „barátod” célja, hogy összezavarjon, és ezáltal ő irányíthassa a kapcsolatotokat. Nem nézel ki ilyet abból az áldott jó emberből? Nos, gázlángoló nem csak velejéig romlott ember lehet. Előfordulhat, hogy akár gyerekkorában, akár párkapcsolatban vagy más barátságban maga is ilyet tapasztal, ezért gondolja, hogy ez egy normális kapcsolati dinamika. Ez azonban még nem menti fel, neked pedig ugyanúgy árt, mintha nettó rossz szándékból tenné. 

3. A lusta

Úgy érzed, mindig te vagy az, aki az erőfeszítést teszi a kapcsolat működtetése érdekében? Te keresed a másikat, te javasolsz programokat, és ha békülni kell, te nyújtod a jobbod? A mérgező barátságok egyik legszembetűnőbb jele az, ha a felek egyenlőtlenül rakják bele idejüket, energiájukat és lelkesedésüket. Lehet, hogy az általad megszervezett találkozón végül tök jól érzitek magatokat, de ha úgy áll a dolog, hogy ha te nem szervezed meg, akkor nem is találkoznátok, akkor érdemes elgondolkodni azon, miért ilyen lusta barát a barátod.

Az, ha amikor válaszolnak neked vagy ráállnak egy közös programra olyan, mintha óriási szívességet tennének, nem oké. Egy olyan barátság, ahol mindig te végzed az érzelmi többletmunkát, nagyon kimerítő és megalázó lehet, emiatt jobb hamar rövidre zárni a dolgot. Ha hosszú időre eltűnsz lusta barátod látószögéből, kénytelen lesz keresni ő is, ha viszont nem érdeklődik, az mindennél csalhatatlanabb jel. 

4. Aki csak magáról tud beszélni

Van olyan barátod, aki csak és kizárólag magáról tud beszélni? Akivel a beszélgetés akkor is az ő problémái körül forog, amikor eredetileg azért ültetek össze, mert te szerettél valamilyen fontos vagy nehéz témával előhozakodni? Ha mindig te vagy az, aki meghallgatod a másik problémáit, sztorijait, az nem csak azért baj, mert nagyon egyenlőtlen helyzet, amiben te nem tudsz könnyíteni a lelkeden, és amiben a te nehézségeid másodlagosak. Azért is, mert a lelki szemetesláda szerepe nagyon erős érzelmi megterhelést is jelent annak a félnek, aki folyamatosan csak hallgat, hallgat és hallgat. 

Hát szólj már ehhez hozzá!
Hát szólj már ehhez hozzá!Henglein and Steets / Getty Images Hungary

5. A barát, aki folyton le akar nyomni

Van olyan barátod, aki valahogy mindig eléri, hogy ne érezd magad jól? Aki rendszeresen letromfol, ha valami sikert érsz el, kisebbíti az érdemeidet, megkérdőjelezi azokat, ellenben saját sikereit mindig siet felnagyítani és a te eredményeiddel összevetni? Aki minden egyes sikerét az orrod alá dörgöli, mintha az lenne a célja, hogy te minél kisebbnek érezd magad?

Alapvetően teljesen oké, ha az ember kicsit magába száll, amikor azt látja, hogy megint egy jóbarátját léptették elő, megint ő nyert meg valamilyen versenyt stb. Előfordulhat, ráadásul teljesen normális, ha a barátod sikere miatti öröm mellett kis irigységet is érzel, hiszen te is szeretnél olyan sikeres lenni, mint ő. Ezzel semmi baj nincs, mert ez visz majd oda, hogy te is jobban, többet tudj teljesíteni. Az már viszont nagyon nincs rendben, ha a barátod dörgöli folyamatosan az orrod alá, mi mindenben (gyereknevelés, szakma, egészség) tart jóval előrébb, mint te. 

És akkor?

A mérgező barátságok alattomosan ássák alá az ember önbecsülését és keserítik meg a mindennapjait. Annyira, hogy bár az ember társas lény, lelki egészsége szempontjából még a magány is kedvezőbb, mint a mérgező, fájdalmat okoz állítólagos barátok társasága. Ha úgy érzed, egyik vagy másik barátoddal mérgezővé vált a kapcsolatod, adj egy esélyt a dolognak azzal, hogy világosan elmondod, mi bánt. Ha szavaid meghallgatásra találnak, megmenthetsz egy olyan kapcsolatot, amiben még volt érték és tartalék. Ha nem, ideje, hogy elköszönj.

Oszd meg másokkal is!
Mustra