Ilyen például a konyhásnénik lábán virító kismamacipő. Bevallom, csak a cikk írása közben derült ki számomra, hogy ennek a praktikus, bár rémséges szandálszerű csizmamutánsnak (?) ez a hivatalos neve. Mai napig kapható, egy lábvizesedésen már túlesett kismama egészen biztosan imába foglalja a nevét.
A magyar gyermekétkeztetés sötét középkorát éltük meg, amikor a konyhásnéniknek abból kellett főzni, ami éppen volt. Reméljük, nem köszönt ránk újra ez a korszak.
Alap menzás emlékek, amin mindannyian osztozunk
Íme néhány a menzás emlékeink közül, ezek közül sok csak akkor villant be, amikor közösen elkezdtünk nosztalgiázni (néhányan inkább traumafelidézésnek minősítették).
„Kedvencem a meggymártás volt darával, plusz-mínusz főtt hússal. Majdhogynem soha nem voltam beteg, de amikor mégis, akkor torokgyulladásom volt. Rendesen letört, hogy pont akkor kell a menün lennie, amikor nem érzem az ízét.” – A magyar konyha egy egészen alternatív fúziós irányát testesítette meg ez a receptúra. Szinte kiviláglott a sok főzelék-feltét, köret-hús kombinációk közül.
„Én tök naivan – és éhesen – megkérdeztem a konyhásnénit, hogy mi lesz az ebéd, mire mondta, hogy finomfőzelék.
Tíz percig játszottuk a »Jó, hogy finom, de milyen főzelék az ebéd?« »Hát finomfőzelék!« játékot.
Ez az egy kaja volt, amit még én sem tudtam megenni. Csak felnőttként jöttem rá, miből is van: mirelit leveszöldség híg rántáson.” – Ezt még csak nem is kommentálom, a finomfőzelék-szüzességét nagyjából mindenki így veszti el.
„Hétfőnkként volt kakaós csiga, azt vártam. A konyhásnénik kiszedték az egész virsliket a moslékból, hogy kell a kutyának, de mi azt orrontottuk, lemossák, és újra kiadják, ezért amit nem ettünk meg, inkább kettétörtük onnantól kezdve.”
„Utáltam a sulis menzát. Egy-két kivétellel sosem szerettem a kaját, amit ott adtak. Felsőben már nem is voltam befizetve. Az iskolatejet (és kakaót) viszont nagyon szerettem, és elég mérges voltam, amikor 2003 környékén megszüntették.” – Még azt is elvették, ami jó volt. Helyette kaptunk plusszt…
„Pezsgőtabletta volt időnként az ital, a zöld – kivi? – olyan volt, mind a rendesen felhabzott mosószer. Természetesen langymeleg volt, mint amúgy a kancsóban lévő, enyhén klóros csapvíz is.”
A számon érzem a sorjás szélű műanyag bögrécskét, amiben kisiskolásként kaptuk az italokat. Egyikünk úgy emlékszik, hogy nagy zaj sem volt, mivel randa, elsárgult műanyag tálkákból ettek. De a legtöbbünknek a fülében cseng a masszív csörömpölés. Ezzel rá is kanyarodtunk az ízélményeken túli emlékek tárházára.
Iskolai emlékek a menzás ételeken túl
Ha már gyerekzsivaj csörömpöléssel, arra emlékeztek, hogy kórusban köszöntük meg az ebédet? „Köööszönjük szééépeen!”, harsogták a gyerekek, de ha református suliba jártál, akkor: „Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott, ámmmen!”. Amire rögtön jött a mókás kedvű tanerő kommentárja, az Aranka nénié.
„Kötelezően tálcát kellett használnunk, mindegyik nedves volt még és enyhén hipószagú.” – Ezt máig éljük néhány étkezdében.
„Akkoriban jött divatba a takonylabda, amit feldobtál a falra, és odaragadt. Na, ezzel az ebédlőben is szórakoztak persze. Azt tartotta a legenda, hogy egy feltapadt a plafonra, és pont úgy esett le, hogy belezuhant az igazgatónő ételébe. Lehet, hogy nem igaz a történet, de tele volt zsíros foltokkal a plafon.” – Erre a sztorira azért nem számítottam. Mint ahogy arra sem, hogy mi minden kötött még ki a levesben:
„Nálunk volt egy kissé fogatlan, Erika néni nevű konyhásnéni. Elöl 2 foga volt. Egyik nap valaki talált egy fogat a levesében. Másnap láttuk, hogy Erika néninek már csak 1 foga van.”
Ha még bírja a gyomrod, itt egy válogatás a menzás katasztrófákról:
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
