Masszázstól felszisszenő ajkak

female-foot-focus

A talpmasszázzsal kifejezetten hatékonyan lehet stresszt oldani, ha feszített tempóban dolgozol, hetente egyszer menj el masszíroztatni. S ha közben felszisszensz, azt jelenti, ott vannak a gyengébb szerveid pontjai.

 


A szem a lélek tükre – ezt a mondást már mindenki hallotta, és tudja is, hogy mit jelent. De hogy talpunk is árulkodhat rólunk, azt már kevesebben gondolnák. A talp titkairól Fehér Tibor talpmasszőrrel beszélgettem.

 

- Olvastam, hogy egy keleti mondást szerint, akinek a talpát masszírozod, annak a lelkét tartod a kezedben. Nagyon tetszett ez a megállapítás, de nem értem pontosan.

- Egyes kultúrákban, az tartják, hogy a testet a lélek betegíti meg. És az is köztudott, hogy milyen jellegű probléma, mely testrész gyengeségét okozza. Például a gerinc a jellemmel, a tüdő a kommunikációval, a nemi szervek a párkapcsolattal mutatnak szoros összefüggést. Szóval, amikor masszírozok egy talpat és megtalálom a gyenge szerveket, akkor jól tudom, hogy milyen jellegű problémákkal kell megküzdenie a kezemben lévő láb tulajdonosát.

- Honnan ered ez a gyógymód?

- Megközelítőleg 5000 éves múltra tekint vissza, és igen kevés írott anyaggal rendelkezik. A törzsfejlődés során eleinte a masszírozási fogásokat a fájdalmak csillapítására alkalmazták, később tudatosabban gyúró, nyomó, csipkedő fogásokat használtak. Az első hiteles adat Kr. e. 2330-ból származik, egy falfestmény a láb és kézmasszázs fogásait ábrázolja. Az első összefoglaló mű, amely az emberi szervezet harmóniájával és annak megőrzési módszereivel foglalkozik „a Sárga Császár Belgyógyászati Könyve” (Kr.e. 26-ra tehető). Ez a mű már részletesen bemutatja a különböző gyógymódokat és masszázstechnikákat. Az antik időkben az orvosok számára a masszázs a gyógyítás, a fájdalomcsillapítás legfőbb eszköze volt. Ásatási leletek bizonyítják, hogy a fejlett maya, azték és inka civilizáció orvosai jól ismerték a nyomási pontokat és azok masszírozási módját. Sok indián törzs ősidők óta alkalmaz olyan gyógymódokat, amelyek nem közvetlenül a megbetegedett szerv kezelésével éri el a gyógyulást.

- És ezt a különleges terápiát hogyan fedezte fel magának újra a ma embere?

- A zónaterápia első népszerűsítője és kutatója az amerikai Dr. William Fitzgerald, aki a testet hosszanti és vízszintes zónákra osztotta, majd ezeken a területeken elhelyezkedő szerveket a kéz és láb bizonyos területeivel hozta összefüggésbe. Az 1930-as években magánrendelőt nyitott, mint reflexológus. A Fitzgerald-féle testzónákat a talpra is kiterjesztette. 1938-ban bemutatta a lábreflexzóna-masszázst, mint diagnosztikai és terápiás módszert, valamint megnyitotta reflexológus-képző iskoláit.

- Kinek javaslod a talpmasszázst?

- Mivel létezik relaxációs, egészségmegőrző, méregtelenítő és immunerősítő talpmasszázs is, így bárki igénybe veheti korra, nemre, egészségi állapotra való tekintet nélkül. Ma már az orvostudomány is elismeri a talpmasszázs létjogosultságát. Egyre több doktor ajánlja a betegnek kiegészítő terápiaként. A talpmasszázzsal kifejezetten hatékonyan lehet stresszt oldani, ezért aki megfeszített munkatempóban dolgozik, a legjobbat tenne magával, ha hetente masszíroztatna.

- Elmondanád, hogy hogyan hat a szervezetre?

- A talpon és a kézen a teljes testünk térképe megtalálható. A megfelelő zónák masszírozásával nő a hozzárendelt szervek vérbősége, javul az anyagcseréje, nyirokkeringése. A reflexpontok stimulálásával mozgósítjuk a szervezet öngyógyító erőit. Az agy az, ami az ingereket felveszi és továbbadja a legnagyobb hiányt szenvedő szervünkhöz. Ezért talpmasszázzsal nem lehet ártani a szervezetnek.

- Milyen gyakran keressük fel a talpmasszőrt?

- Ha egészséges vagy, csak jobb közérzetet és hosszantartó fittséget szeretnél, elég hetente egyszer 30-40 perc. Ha valaki beteg, akkor mindenképpen szükséges a heti két alkalom, de háromnál nem lehet több. Ugyanis a masszírozás után két nap gyógyulási időt kell adni a szervezetnek.

- Milyen tünetek jelentkezhetnek a masszírozás után?

- Aki még nem járt talpmasszőrnél, az számítson rá, hogy a gyengébb szervek pontjának masszírozása fájdalommal jár. Ha valaki masszírozás közben felszisszen, reflexszerűen elhúzza a talpát, az teljesen természetes. A masszázs, akkor hatékony, ha érezzük, persze a masszőrnek csak az elviselhető fájdalomig szabad nyomnia, stimulálnia a pontot. A kezelés után általában felgyorsul az anyagcsere. Van aki izzad, mások gyakrabban mennek a mosdóba. Betegség esetén erős álmosság, fáradékonyság törhet ránk. Ez teljesen természetes. Ezért a masszírozást az esti órákban vagy olyan időpontban végeztessük, amikor lehetőségünk van a pihenésre.

 

 

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra