A K&H kiadta a második negyedéves ifjúsági indexét, amiből kiderül, hogy egyre rosszabb a diákok véleménye a magyar oktatásról. Csak 10 százalék tartja jónak vagy elég jónak a magyar oktatást a tanulók között, 60 százalék azonban rossznak vagy kifejezetten rossznak látja a helyzetet – írja Az én pénzem. Ennyire rossz adatokat utoljára a koronavírus-járvány alatt, 2020-ban mértek a kutatók.
Egyre rosszabb a diákok véleménye a magyar oktatásról
Tíz évvel ezelőtt még pozitívabb volt a diákok véleménye iskoláikról. De még így is a felsőoktatási intézményekbe járóknak csak 20 százaléka veszi fontolóra, hogy külföldön fogja folytatni tanulmányait. Ez a szám is utoljára 2020-ban, a pandémia idején volt ennyire alacsony.

Bár az oktatásról nincsenek jó véleménnyel, azért optimistán tekintenek a jövőbe, a felmérés szerint 66 százalékuk kisebb vagy nagyobb pozitív változásra számít a saját életében. Az álláskeresést már nem látják ennyire fényesen, a megkérdezett diákoknak csak 31 százaléka vélte úgy, hogy könnyen vagy viszonylag könnyen tud majd állást találni. Utoljára 2016-ban voltak ennyire borúlátóak az elhelyezkedésükkel kapcsolatban. Azok aránya, akik úgy vélik, hogy nagyon nehezen fognak állást találni, 16 százalék fölé nőtt.
Azért akadnak olyanok is, akik szerint annyira nem áll rosszul az oktatás, a dolgozó fiatalok 27 százaléka formált kifejezetten vagy inkább jó véleményt a magyar oktatásról. Legutóbb 2016–2017-ben mértek ilyen jó adatot.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés