6 jel, hogy szorongsz, pedig mások sikeresnek látnak

GettyImages-961441228

Létezik egy olyan szorongástípus, amely nem megbénítja az embert, hanem épp ellenkezőleg, örökké mozgásban tartja, hajtja előre. A személy azt éli meg, hogy állandóan tennie kell valamit, különben haszontalan. Úgy érzi, egyre többet és többet kell teljesítenie, hogy értékes legyen. Kívülről nézve minden rendben van vele, sőt szinte tökéletesnek tűnik. Sikeres, egyben van, nyugodt. Ám a belső megélése ettől meglehetősen különbözik: rendkívül nehezen húzza meg a határait és retteg a kudarctól. Miről lehet felismerni?

A Mental Health Day nevű oldal szerkesztőjét, M. R. Clarkot 2015-ben diagnosztizálták generalizált (általános) szorongásos zavarral. A szindróma lényege, hogy az illető nagyszámú, különféle eseménnyel kapcsolatban él át fokozott aggódást, erős feszültséget. Clarkon annyira elhatalmasodott ez az állapot, hogy nem tudott egyedül gondoskodni magáról, inkább visszaköltözött a szüleihez. Később rengeteget dolgozott magán, és szakemberek támogatásával ismét képessé vált az önálló életre, jelenleg teljes munkaidőben dolgozik. Bár a szorongása sokat enyhült, azóta is olyan tényező a mindennapjaiban, amellyel kalkulálnia kell. 

A magasan funkcionáló szorongás jellemzője, hogy a személy az élet számos területén jól boldogul. Látszólag kitűnően helytáll, a belső feszültség inkább az örökös túlbiztosításban, a nemet mondásra való képtelenségben, önmaga állandó hajszolásában nyilvánul meg. Bár nem szerepel diagnózisként a különböző klinikai kézikönyvekben, a magasan funkcionáló szorongás azért lehet hasznos kategória, mert a címkéhez kapcsolódóan rengeteg értékes tapasztalatot osztanak meg az emberek, amelyek másoknak is hasznosak lehetnek önmaguk megértéséhez. Clark a Mediumon foglalta össze, miket figyelt meg magán a szorongásával összefüggésben. Ha ezek a jelek rád is jellemzők, érdemes lehet megfontolni, hogy pszichológushoz fordulj.

#1 Mintha lenne egy bekapcs-kikapcs gombod

Amikor dolgozol, általában úgy teszel, mintha nem létezne a szorongásod. Megvan a munkahelyi hanghordozásod, viccelődsz, jól érzed magad a kollégáiddal, a klienseiddel, a tanítványaiddal. Mi történik munkaidő után? Megzuhansz. Annyira fáradt vagy, hogy rögtön le kell feküdnöd, fizikailag és érzelmileg is teljesen elfogytál. Több órán át be voltál kapcsolva, és most totál lemerült az aksid. A környezeted úgy látja, boldog vagy, szerencsés, könnyen kijössz az emberekkel, de egyikük sem tudja, mindez mekkora erőfeszítésedbe kerül. Létrehoztál a külvilágnak egy napos és ragyogó személyiséget, ami mögé az összes bizonytalanságodat, teljesítménnyel kapcsolatos félelmedet rejted. Túlkompenzálsz. 

#2 Perfekcionista vagy

Magas színvonalon végzed a munkádat. A kollégák számíthatnak rád, sosem szállsz ki a süllyedő hajóból, ott maradsz túlórázni, beugrasz, ha vészhelyzet van. Ugyanakkor nagyon magas a kontrolligényed, azt gondolod, a munka akkor van a legjobban elvégezve, ha te csinálod. Állandóan túlvállalod magad. Rendkívül nehezen delegálsz feladatokat, olyan dolgokat is te csinálsz meg, amiket nem neked kéne. Ritkán fordulsz segítségért, nem akarod beismerni magadnak, ha valami nem megy. Ráadásul nagy hangsúlyt fektetsz a részletekre, mindennek tökéletesnek kell lennie, ám ez a precizitás, amiről nehezen tudsz lemondani, a gyors munkavégzés ellen dolgozik. Ha szoros határidővel kell leadni valamit, elvesztél. Nehezen priorizálsz vagy engedsz el dolgokat, inkább megszakadsz, csak hogy mindent be tudj fejezni. A legutolsó e-mailt is 77-szer átolvasod, nehogy hiba legyen benne, és ez rengeteg idődet, energiádat elveszi, amit fontosabb feladatokra is fordíthatnál. 

Engedd el, hogy minden tökéletes legyen
Engedd el, hogy minden tökéletes legyenLaura Rosina / Getty Images Hungary

#3 Mindent előre megtervezel

Annyira félsz, hogy elfelejtesz valamit, hogy túlságosan előre tervezel. Ennek persze jó oldala is van, de amikor egy év múlva esedékes találkozókat vezetsz fel a naptáradba, az túlzásnak tűnik. Olyan ez, mint amikor szorongsz az autóvezetéstől, és noha csak 10 km múlva kell lekanyarodnod, már most azon stresszelsz, hogy melyik sávban kellene lenned. Vagy amikor megtervezed előre otthon az útvonaladat, és menet közben veszed észre, hogy az egyik utcát lezárták. Ha nincs nálad GPS vagy nem működik a telefonod, teljesen meg vagy lőve. A tervezés tehát önmagában nem rossz dolog, mert valóban felkészültté tehet, és csökkenti a szorongást, ám ha rugalmatlansággal, merevséggel, a spontaneitás hiányával társul, akkor kontraproduktív. Arról nem is beszélve, hogy mások nehezen tudnak együttműködni egy ennyire kötötten reagáló emberrel. 

#4 Mindig korán érkezel

Annyira rettegsz a késéstől, hogy mindenhol legalább 20 perccel korábban ott vagy. Mivel mindig a legrosszabbra készülsz (dugó lesz, nem jön a villamos, stb.), bőven hagysz időt a korrigálásra. Ez a mentalitás hasznos lehet, ha a reptérre vagy egy számodra nagyon fontos állásinterjúra igyekszel, ahonnan egyszerűen nem késhetsz el. Ott belefér, hogy kószálj a duty free üzletek között, vagy várj az utcán 20 percet. Ám ha minden egyes találkozódra így érkezel, az komoly időveszteséggel jár. Pláne ha a munkatársaidnak, barátaidnak más az időkezelése, és néha megengednek maguknak 5-10 perces késéseket. Nem túl fair dolog, van olyan alkalom, amiről nem is lehetne elkésni, de azért előfordul. Lehet, neked is érdemes megtapasztalni, hogy nem történik katasztrófa, ha véletlenül egyszer 3 perccel később érsz oda egy baráti kávézásra. 

Azért egy pár perces késés nem ekkora fenyegetés
Azért egy pár perces késés nem ekkora fenyegetésAllvisionn / Getty Images Hungary

#5 Szinte sosem a jelenben vagy

Állandóan agyalsz valamin. Rágódsz a múlton, aggódsz a jövő miatt. Nehezen tudsz kikapcsolódni és egyszerűen csak élvezni azt, amiben éppen vagy. Amikor elmész nyaralni, gyakran azon rugózol, elég jól érzed-e magad. Ráadásul az új ingerek és élmények inkább elárasztanak, mintsem igazán élveznéd őket. Persze közben annak a képnek is szeretnél megfelelni, amit a boldog, vakációzó emberről gondolsz, aki ráadásul rengeteg pénzt kifizetett ezért az utazásért. Az is lehet, hogy hétvégente csak ülsz a kanapén, érzed, hogy csinálni kéne valamit, de teljesen döntésképtelen vagy, aztán szorongani kezdesz, hogy mennyi idő elment már a túlgondolással, amitől még inkább leblokkolsz. Vagy nem is teszed ki magad ennek az egésznek, meg sem próbálsz a jelenben lenni, hanem inkább hétvégén is munkahelyi kérdéseken töprengsz, lopva dolgozol, amikor csak lehet, akár fejben. 

#6 Kiszámíthatatlanul megy az alvás

Pár hétig remekül alszol, azt hiszed, minden rendben. Aztán napokon keresztül teljesen zombi vagy a kialvatlanság miatt és csak órási ráfordítással tudod menthetővé tenni a napjaidat, de igazából alig vagy képes funkcionálni. Máskor rengeteget alszol, 12 óránál is többet, alig bírsz kikelni az ágyból. Élénken álmodsz, egész nap kótyagos vagy. A következetlen alvási mintázatok a szorongás tünetei. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a nem megfelelő alvás egy olyan tényező, amely képes tönkretenni az életminőségünket, és a testi-lelki jóllétünkre nézve is veszélyes. Ne feledd, a mentális egészséged ugyanolyan fontos, mint a fizikai. Ha eltöröd a bokádat, természetes, hogy orvoshoz fordulsz. Ha a szorongás jeleit tapasztalod magadon, miért nem teszed meg? Sajnos pszichológushoz járni gyakran költséges. De érdemes rá spórolni, vagy ingyenes, kedvezményes lehetőségek után kutatni a neten.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek