Életveszélybe sodorhatod a macskád, ha ezt teszed: 10 perc is elég hozzá

SWNS CAR RIDE 009
Olvasási idő kb. 2 perc

Tíz perc alatt is súlyos, életveszélyes állapotba kerülhet a macskád, ha autóban hagyod a nyári hónapokban. A We love Catz cikke szerint az év legmelegebb időszakában a jármű még lehúzott ablakkal sem jelent biztonságos helyet kedvenced számára.

Egyre jellemzőbb, hogy már a macskagazdik is magukkal viszik kedvenceiket hosszabb-rövidebb útjaikra, amely során fontos felhívni a figyelmet a szállítás veszélyeire is.

Nem egy gazdi gondolja ugyanis úgy, hogy ha csak néhány percre szalad be a boltba, vagy, ha résnyire lehúzza az ablakot, azzal megelőzheti a bajt. A valóság ezzel szemben az, hogy már kellemes, 25 Celsius-fokos kinti melegben is néhány perc alatt 40 fok fölé hevülhet az autó belső hőmérséklete. Ennél melegebb időben, 30 fok fölött pedig akár 70-80 fokra is forrósodhat a benti levegő a Totalcar szerint. Ezek az extrém körülmények akár tíz perc alatt is súlyos, életveszélyes állapotot idézhetnek elő az autóban felejtett állatoknál, amik ráadásul még

gyors segítségnyújtás mellett is maradandó egészségkárosodást szenvedhetnek.

Azt, hogy miért nem elegendő ezekben a percekben egy résnyi szabad levegő a kedvencek számára, a We love Catz cikke részletesen elmagyarázza, ahogyan azt is, hogy egy lehúzott ablaknak még milyen további veszélyei is vannak.

Azt tudtad, hogy ha a gazdi biztonságáról van szó, a macskák ugyanolyan harciasan viselkednek, mint a kutyák? Erről ebben a cikkünkben írtunk. 

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek